Menu

Értünk dolgoznak-elismerést érdemelnek
(letölthető fotó a cikkben)

2008.03.15.

Március 14-én a Polgármesteri Hivatal Kossuth termében Hajdu László polgármester, Gyurcsánszky János, dr. Pálinszki Antal, Király Csaba alpolgármesterek és dr. Nagy Antal jegyző együttesen köszöntötte a rendészeti szervek: rendőrség, tűzoltóság, polgárőrség képviselőit, hogy munkájuk elismeréseként jutalmat vehessenek nemzeti ünnep alkalmából.

A köszöntő gondolatokat Hajdu László polgármester tartotta, aki elmondta, hogy az elmúlt esztendő több szempontból is nehéz volt.
-Számos tűzesethez kellett a tűzoltóknak, rendőröknek, polgár védelmi szakembereknek, polgárőröknek kivonulniuk, s mindezek közül az egyik még halálesettel is járt-mondta Hajdu László. Emellett a megnövekedett járműforgalom miatt keletkező balesetek is folyamatosan rengeteg munkát adnak a rendészeti szerveknek. Köztudott, hogy a rendőrség létszámhiánnyal küszködik. Mindez sajnos, a kerület számára is gondot jelent, éppen ezért az önkormányzat minden eszközzel segíteni kívánja a rendészeti szervek munkáját. A költségvetésünkből évről évre nemcsak a működéshez biztosítunk forrásokat, de az ünnepek alkalmával a kiválóan teljesítő szakembereket is megjutalmazzuk- mondta a polgármester.
Ezt követően ünnepélyes keretek között hangzott el, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter a Polgári Védelem Napja alkalmából Ceglédi Zsolt polgári védelmi alezredesnek eredményes tevékenysége elismeréseképpen Miniszteri Dicséretet adományozott. A dicséretet Ceglédi Zsolt 2008. február 28-án vette át.
A BRFK XV. kerületi Rendőrkapitányság alábbi munkatársai részesültek jutalomban: Beer Anikó rendőr hadnagy, Bunász Gábor rendőr törzszászlós, Cseresznye István rendőr törzszászlós, Ihász István rendőr törzszászlós, Oládi Krisztina rendőr törzszászlós és Nagy Ágnes közalkalmazott.
A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Észak-pesti Tűzoltási és Mentési Parancsnokság Újpesti Tűzőrségének alábbi munkatársai részesültek jutalomban: Angyal István tűzoltó százados, Kovács László tűzoltó törzsőrmester, Poholányi László tűzoltó főtörzsőrmester, Rétei Krisztián tűzoltó főtörzsőrmester, Szabó Árpád tűzoltó őrmester és Szabó Ferenc tűzoltó főtörzszászlós.
A Palotai Önvédelmi Védegylet tagjai közül Szűcs László, míg a Palotai Polgárőrségből Bagi Andrea polgárőr részesült jutalomban.
Végül a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XV. kerületi Kirendeltségének két munkatársa, Gavoldiné Nagy Ágnes lakosságvédelmi előadó és Horsa Győző közalkalmazott is elismerésben részesült.
Pohárköszöntőjében Hajdu László mindenkinek további munkájához sok sikert kívánt.