Menu

Energia-megtakarítás a mintaházban

2012.01.20.

Tavaly szeptemberben fejezte be a kivitelező a Zsókavár utca 2. számú épület korszerűsítését. A munkálatokat a Zsókavár projekt I. ütemében végezték el, de a fejlesztés nem áll le, ugyanis a ház közössége az épületben további beruházást is tervez. A hőenergia felhasználásról már képet kaphattak a ház lakói, ezért utánajártunk, hogy az épület korszerűsítése után mennyit tudtak spórolni.

A Zsókavár utcai épület felújításakor a kivitelező a mai kor követelményeinek megfelelő, modern anyagokkal, technológiával dolgozott. A ház homlokzatának hőszigeteléséhez 16 centiméter vastag, nem éghető szigetelőanyagot használtak, és az energiafelhasználás csökkentése érdekében háromrétegű üvegezésű nyílászárókat építettek be. Az önkormányzat vezetése a beruházástól azt várta, hogy a ház energiafelhasználásának csökkenésével a lakásfenntartási költségek is csökkennek.
A felújítás célja az volt, hogy az épületben a passzív házakra jellemző rendszert építsenek ki. A nyílászáróknál és a falaknál minimalizálták a hőveszteséget, és a tervek szerint II. ütemben építenék ki azt a hővisszanyerő szellőzőrendszert, amely a lakások szellőzését biztosítja.
-A korszerűsítés után a Zsókavár utcai ház lakásaiban pár ezer forint hőenergia-megtakarítás keletkezett. Az épületben a fűtési rendszer felújítását tavasszal kezdjük el, ennek befejezése után már 35-40 százalékos energia-megtakarítással lehet majd számolni – tájékoztatta lapunkat a ház gondnoka, Miterli József.
A takarékoskodás fontos a lakóknak, ugyanis január 1-jétől Budapesten az átlagos méretű, 52 négyzetméteres lakás esetében a nettó 197 ezer 37 forintról nettó 205 ezer 312 forintra nőtt a távfűtés éves díja. Ez áfával együtt 215 ezer 558 forintot jelent, míg ezzel szemben tavaly bruttó 206 ezer 888 forintot tett ki az összes költség. Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ, a BVK Holding Zrt. szóvivője azt is elmondta, hogy az emelés éves szinten 8 ezer 688 forint terhet jelent a fogyasztónak.
A távhőszolgáltatók szinte minden városban a maximális mértékben, 4,2 százalékkal emelték a távhőszolgáltatás nettó árát 2012. január elsején. A nemzeti fejlesztési miniszter december végén hozott rendelete szerint a távhőszolgáltatásban az áremelés nem lehet nagyobb, mint a 2011. március 31-én alkalmazott nettó díj 4,2 százaléka. Ez egyben a legmagasabb hatósági ár is. A távhőszolgáltatás díját 2011. március 31-én fagyasztották be.