Emlékkiállítás a fotóhagyatékból

A kiállításmegnyitón Bakó Zsuzsanna Ildikó, művészettörténész emlékezett Pestújhely neves polgárára és nyitotta meg a tárlatot.
-„Munkatársunk volt ő a szónak nem konvencionális, hanem legmagasabb értelmében, évtizedek óta, soha nem lankadó tettvággyal és tetterővel véve részt feladatainak megoldásában. Tanári hivatásának teljesítése mellett régi művészetünk régi kultúránk emlékeinek fölkutatása, ismertetése volt életének nem kedvtelése, hanem komoly, csodálatos intenzitású munkája”- vallja Gerecze Péterről Éber László, a műemkékvédelem másik kimagasló egyénisége- kezdte megnyitóját Bakó Zsuzsanna, majd arról beszélt, hogy hogyan is került kapcsolatba ő maga Gerecze Péter munkásságával.
-Egy kis személyes visszatekintés a múltba. Egész életemben szerettem a zenét. Évekig tanultam énekelni, és elhatároztam, hogy belőlem márpedig énekes lesz. Felvételiztem a Zeneművészeti Főiskolára, de nem vettek fel, ezért munkát kerestem. Szerettem volna zene közelében maradni, ezért nagyon megörültem, amikor egy ismerős a Zenetudományi Intézetben munkát ajánlott, de hozzá tette, hogy egyenlőre nem tudnak fizetni. Ezzel egyidőben a hivatal fényképgyűjteménye munkatársat keresett.

Hogy miért is mondom el mindezeket? Mert az élet sok meglepetést tartogat az ember számára. Egy olyan világba csöppentem bele, amiről nem is álmodtam.
A 80-as évek végén 90-es évek elején, mikor még a régi fényképeket, üvegnegatívokat faszekrényekben tároltuk és fogalmam sem volt arról, hogy milyen csodák és pótolhatatlan értékek lapulnak a fiókok mélyén. Munkám többek között abból állt, hogy a régi üvegnegatívokat szép új papírba tegyem, és megfelelő módon feliratozzam őket. Így akadt a kezembe az a több, mint 500 db addig feldolgozatlan üveglemez, ami – egy kis kutatással kiderült – Gerecze Péter által készített felvételeket ábrázol.
Ki is volt ő az alkotó?
Gerecze Péter 1856. május 23-án született Erdélyben, Désen. Iskoláit szülővárosában, azután Szamosújvárott, majd a közeli kolozsvári líceumban végezte. Középiskolai tanulmányai után a kolozsvári egyetemre iratkozott be. Már egyetemi hallgató korában is széleskörű tudományos érdeklődést mutatott. Az egyetemen magyart, német nyelvet és irodalmat, valamint pedagógiát tanult, ez időben nem lévén itt művészettörténeti katedra. Érdeklődése először a néprajz felé fordult, majd hamarosan a művészettörténettel, közelebbről is a műemlékekkel és ezen belül a középkori építészet és szobrászat kérdéseivel kezdett behatóbban foglalkozni.
1881-ben szerzett bölcsészettudományi doktorátust. Művészettörténeti képzését külföldi tanulmányutakkal pótolta, így járt Lipcsében, Berlinben, Heidelbergben, majd 1888-ban Olaszországba is eljutott, ahol az ókeresztény, bizánci és román épületeket tanulmányozta.
Ebben az időben Pécsett élt és dolgozott, mint főreáliskolai tanár és itt vette feleségül 1887-ben Miller Lujza pécsi polgárlányt. Sajnos házassága tragédiába torkollott, mert felesége 1888-ban szülés következtében meghalt.
Gerecze Péter a Műemlékek Országos Bizottsága (hivatalom elődje) 1914 előtti történetének azon jelentős és ritka alakja volt, aki rendszeresen fényképezte hazánk műemlékeit. A fénykép ebben az esetben a helyszínen készített jegyzet és rajz kiegészítője volt.
Az általa megörökített műemlékek jelentős része román kori építmény, rom, faragvány, ami jelzi szakmai érdeklődését és vonzódását e korai építészettörténeti korszakhoz. Szenvedéllyel folytatta kutatásait, ásatásai során csodálatos szerencse kísérte ? írja róla egyik nekrológja.
A felvételek készítésének elsődleges szándéka ebben az időben a dokumentálás volt, ami azonban számos esetben művészi megoldásokkal is párosult (ezt fogjuk látni a kalocsai székesegyház felvételeinél). Építészeti részleteket és kiemelkedő fotográfiai teljesítményeket ritkán, kiegyensúlyozott összképeket és belső tereket azonban gyakran láthatunk képein.
A Műemlékek Országos Bizottsága már 1899-ben elindította – német és osztrák – mintára a műemlékek topográfiai rendben történő felvételét, amelynek keretében elsőként Gerecze Pétert bízta meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye bejárásával. A kiállítás is ezzel az anyaggal szeretne emlékezni Gerecze Péter születésének 150. évfordulójára.
Gerecze Péter egy olyan összefoglaló művet készített el élete során, amely 4000 műemléket tartalmaz és feldolgozta a velük kapcsolatos szakirodalmat és iratanyagokat is.
A leíró lajstromainak, illetve topográfiai jegyzékének elkészítésével a szakirodalmi tájékoztatás alapvető kézikönyvét hozta létre művészettörténeti és műemlékvédelmi irodalmunkban. Ez a mű a mai napig nélkülözhetetlen segédeszköze a korszakkal foglalkozó szakemberek számára, mert korszerűbb és gazdagabb szintézis azóta sem született a történelmi Magyarország ingó- és ingatlan műemlékeiről.
Igen tevékeny és hasznos munkásságot fejtett ki Gerecze Péter a magyar műemlékek töredékes világának felderítése és ismertetése körül.
Amit most elmondtam, csak töredéke annak, amit élete folyamán szakmáját tekintve véghez vitt.

Miért pont a rákospalotai múzeum ad helyet e kiállításnak? 1900-tól Pestújhely villanegyedébe költözik családjával. Nálam sokkal jobban tudják a tisztelt jelenlévők, hogy, mint magánember is Gerecze Péter mennyi mindent vállalt ezen a helyen, hány egyletnek és bizottságnak volt tagja, vagy éppen vezetője. 1914-ben a Pestújhelyi Szanatórium adott helyet a sebesülteknek és betegeknek. Itt sem tudott kibújni szakmai bőréből és fényképezte a tífuszos betegeket.
Gerecze Péter itt kapta meg a fertőzést, amely 1914. november 2-án halálát okozta.
Éber László a temetésen elmondott búcsúszavaiban jellemezte Gerecze Pétert a legmegfelelőbben: „Művei mellett ott fog emlékünkben élni egyéniségének képe, a lelkes, fáradhatatlan férfiúé, ki életét végtelen igénytelenséggel szentelte a tudomány szolgálatának, ki a maga számára sohasem kívánt munkánál egyebet. Gerecze Péter neve a magyar művészettörténeti és archeológiai tudományban mindvégig a legjobbaké közt fog tündökölni”- mondta megnyitó szavai zárásaként Bakó Zsuzsanna művészettörténész.
Az emlékkiállítás 2007. január 30-ig tekinthető meg.

Kapcsolódó cikk:
Emléktábla a régész-művészettörténésznek