Menu

Emlékezés a múltra
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.05.14.

A kerületi önkormányzat képviselő-testülete még 2008. júniusában döntött úgy, hogy emlékmű fölállításával adózik a II. világháború magyar, elsősorban rákospalotai, pestújhelyi áldozatainak, akik életüket áldozták a hazáért. Az emlékmű megalkotására meghívásos pályázatot írtak ki, figyelembe véve: a kerületi közvéleményt, a Budapest Galéria szakmai ajánlását, és a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának állásfoglalását.

A képviselők a beérkezett pályamunkák közül Rieger Tibor szobrászművész „Memento 1941-1945” tervét fogadta el megvalósításra. A közel két éves előkészítő munka néhány nappal ezelőtt véget ért, és a kerület lakossága számára május 9-én átadták az új emlékhelyet a Széchenyi téren a Czabán Általános Iskola melletti parkban.
Az ünnepségre a gyülekező zenét, illetve a Himnuszt a Szentendrei Helyőrségi Zenekara játszotta el, majd a beszédek előtt külön köszöntötték a II. világháborúban elesettek hozzátartozóit, illetve az avatáson részt vevő László Tibor ezredest, a Magyar Honvédség Támogató Dandár parancsnokhelyettesét, Gyurcsánszky János, Király Csaba alpolgármestereket, dr. Nagy Antal jegyzőt, valamint a képviselő-testület tagjait, az intézményvezetőket, osztályvezetőket, a pártok, az egyházak és a civil szervezetek képviselőit.
Először Hajdu László polgármester ünnepi beszéde hangzott el, aki arról beszélt, hogy bár nem ismerik pontosan a világégés kerületi polgári áldozatainak számát, ám annyi bizonyos, hogy 1944-től folyamatosan bombázták a városrészt, ami polgári és katonai áldozatokat egyaránt követelt. Kiemelte, hogy olyan emlékhelyet adnak át, amely méltóságteljes színhelye lesz az állandó megemlékezéseknek is.
Dr. Szekeres Imre, a Magyar Köztársaság ügyvivő kormányának honvédelmi minisztere avató beszédében emlékezett arra, hogy a magyar történelem semmihez sem fogható tragikus eseményeinek számítanak a világháborúk.
-Az I. világégés végén megszűnt az a Magyarország, ahol az akkori emberek születtek, éltek és új történelmi helyzet alakult ki. A területek elcsatolásának emberi tragédiáját nemzedékeken át hordozta a nemzet és ennek nyomai még ma is felbukkannak. Az Unióhoz való csatlakozás megoldást jelenthet erre a feszültségre.
A II. világháborúban mintegy egymillió magyar ember vesztette életét, amit szintén nem tudott a mai napig feldolgozni a magyar társadalom. A felavatásra váró mementó legyen intő jel mindenkinek, aki látja, hogy mit élt át a nemzet és legyen intő jel arra is, hogy mit nem élhet át még egyszer a magyarság- mondta, majd Hajdu László polgármesterrel közösen leplezte le az emlékművet.
A minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Szolgálati ága nevében Kótay Róbert főhadnagy, katolikus tábori lelkész, a protestáns egyházak nevében Szabó Sándor Péter, a Budapest Rákospalota – Újvárosi Református Egyházközség lelkésze ökumenikus szertartás keretében megáldotta az új emlékművet. A koszorúk elhelyezését megelőzően pedig Babits Mihály Húsvét előtt című versét Bezerédi Zoltán, Kossuth-díjas színművész mondta el.
A koszorúzási ünnepség keretében a Honvédelmi Minisztérium koszorúját dr. Szekeres Imre miniszter, a XV. kerületi Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal koszorúját Hajdu László polgármester, Gyurcsánszky János alpolgármester helyezte el. Rajtuk kívül az MSZP XV.kerületi Szervezetének-, az MKMP XV.kerületi Szervezetének-, az 56-os Szövetség XV. kerületi Szervezetének-, valamint a BKIK XV. kerületi Tagszervezetének képviselői koszorúztak. Ezt követően a civil szervezetek és az emlékezők helyezték el a megemlékezés virágait. Az ünnepség befejezésként a Szentendrei Helyőrségi Zenekar előadásában a Szózat, illetve a Magyar Takarodó hangzott el.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló