Emlékezés a hitelességre
(képes beszámoló a cikk végén)

Az éppen tíz évvel ezelőtt elhunyt Márton Mihály atyára, a templom korábbi plébánosára emlékeztek a hívek. A jelenlegi plébános, Molnár Béla atya koszorúzta meg a szószék melletti falon Mihály atya emléktábláját és a tábla mellett elhelyezett Civis Honoratus-díjat, melyet Mihály atya posztumusz kapott 2009-ban.
A mise keretében a szentbeszédben idézte fel Béla atya Mihály atya alakját, tetteit. Szólt arról, hogy bár személyesen nem ismerte, de a hívek emlékeinek összerakásával sikerül azt állítania magáról, hogy vannak emlékei Mihály atyáról. Ő ugyanis nemcsak Pestújhelyen látta el a szolgálatot, hanem Újpalotán is, ahol azóta az ő nyomdokain járva ma már egy új közösség formálódott az új templomban Repcsik Gyula atya vezetésével.
-Mihály atya szavának volt hatalma… A cél nem más, mint az Isten szeretetének a megtalálása, és megértése. Ez a legszebb emlékezés, hogy emlékezhet ki-ki részletekre, eddigi emlékekre, de emlékezzünk arra a hitelességre, és főleg arra, hogy a hitelesség azt jelentette, hogy szerette a Mesterét és a Mesterének testvéreit, tanítványait. Ez a lényeg- mondta Béla atya többek között.
A mise keretében hallhattuk, hogy Erdő Péter bíboros-prímás-érsek úr Molnár Béla atyát címzetes préposttá nevezte ki- erről Károly atya, a templom káplánja adott tájékoztatást és egyben köszöntötte Béla atyát. Ugyancsak köszöntötték a prépost urat a hívek és a ministránsok, majd László Tamás polgármester, országgyűlési képviselő szólt a megemlékezőkhöz, az ünnepelthez és a hívekhez.
-Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Benedictus – magyarul áldott. Talán nem véletlenül ez a plébániai újság neve is. Zakariás éneke kezdődik így: Áldott az Úr!, majd később az imában: „Megmentett minket ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket, hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal …. hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünknek minden napján.” Mintha Pestújhely elmúlt száz évének lelki történéseit foglalnánk össze. Minden volt ebben – áldás az odaadó alkotó, alapító munkán, hiszen itt közösségek, intézmények, élettel teli házak születtek (Pálos Frigyes atyával beszélgettünk a minap: 1200 hittanost emlegetett a 40-es évek végén), majd jött a háború dúlása, a szorongattatás évei, évtizedei, amik nagyon nehezen érnek véget, az álszentség mocsarába fulladt a világ egészen a közelmúltig. És mindeközben a katolikus közösség élt, továbbélt, mert tovább akart élni. És papjait támogatta számtalan formában, a jelenléttel, olykor titkos jelenléttel. És paptermő hely is Pestújhely, számosan itt kapták a hívó szót a hivatásukhoz, itt erősödtek meg benne.
Érdemes felsorolni az eddigi hét plébánost, nagy idők tanúi, szolgálói voltak: Mácsay János, aki rákospalotai káplán volt korábban és lett Pestújhely első plébánosa néhány évig; ezután egy nagy alkotó korszak következett: Vedres Béláé, aki 1913-tól 38-ig negyed századot töltött itt, templomot építve, iskolákat alapítva, karöltve az alapító atyákkal, pl. dr. Szűcs Istvánnal – ez volt Pestújhely első aranykora, amiről az Ezüstkönyv is megemlékezik; 1938-tól 1945-ig vészterhes időben Fekete Ferenc volt a plébános, az ő idejében rombolták le a templom tornyát; az újjáéledő, élni akaró közösség Tóth József plébánossága idején néhány évnyi fellendülés után az 50-es évektől katakombába kényszerült, a plébános úr és hívei 56-os kiállása még felkutatásra érdemes; 58-90 között Vígh Tivadar vezette a közösséget; majd következett a rendszerváltozás, amikor újra mertünk nyíltan álmodni, ennek a korszaknak – mivel minden korszak megtalálja a megfelelő emberét – volt a plébánosa Márton Mihály atya, aki a két végén égette a gyertyát, tele volt tervvel, álommal, lelkesedéssel (már nem ismerhettem őt, 2001-ben váratlanul meghalt, csak a máig ható emlékével találkozom); 2001-től számomra a pestújhelyi plébánia Molnár Béla atyát jelenti, a verseivel, a minap hallott prédikációjával a nyolc boldogságról. Meg kell emlékezni néhány szárnyát bontogató káplánról is, a már említett Pálos Frigyesről, akit a helyi ármány űzött el Pestújhelyről, talán azért, mert 1200 hittanosa volt, aztán Bábel Balázsról, akinek kulcsa volt, lelki és szó szerinti értelmében az újpalotaiakhoz, és akiből kecskemét-kalocsai érsek lett, gyakran látogat ide hozzánk; vagy Török Csabáról, aki az egyház egyik jeles ígérete; Mékli Attiláról, aki beszédei és stílusa révén az ifjúságot tudja hitelesen megszólítani, megemlítem Repcsik Gyula atyát, aki időközben az új újpalotai templom plébániai kormányzója lett, de őriz pestújhelyi emlékeket is, és a jelenleg itt élő káplán, Károly atya is egyre vonzóbb és elismertebb az itt élők körében.
Paptermő, papteremtő hely ez a Pestújhely. Mi a titka? Az itt élő emberek hite, reménye, az itt működő közösségek, találkozók, rendezvények, bálok, kirándulások, táborok élménye adódik össze, sajátos szinergiát teremtve – amikhez mindegyik plébános hozzáadta a saját egyéniségét és amikben a legújabb időkben Béla atya is mindig részt vesz, hozzáadva a saját stílusát, karizmáit.
A legújabb idők! A kortársaink, a vezetőink! Akikre talán nem gondolunk mindennap eléggé hangsúlyosan és támogatólag, csak ha már elmentek, ha már nincsenek itt. Holott a jelenidő talán a legfontosabb, abban még tudunk mi magunk, egyenként és közösségben tenni, hatni – az imáinkkal, a jelenlétünkkel, a segítő szóval, tettel. Nincs nagy hiány ebben, de lehet, sőt biztos, hogy olyan időket élünk, amikor még több kell. Még többet kell gondolkodni együtt, hatni, tenni együtt… És örülni az elismerésnek, a tiszteletnek, örülni egymás sikerének, amik mindig dobbantók, továbblendülési pontok lehetnek mindannyiunk számára. A mai szentmise ünnepének íve Márton Mihálytól indult, akire méltán emlékezik a közösség, együtt örülünk a helyi társadalom által poszthumusz adományozott Civis Honoratus díjának és Molnár Béla atya köszöntésével zárul, aki méltán magas egyházi kitüntetésekben részesült, megbecsülve azt a munkát, amit a regnumi közösségben, a tágabb esperesi kerületben végez. Isten éltesse Béla atyát, őrizzük Márton Mihály emlékét, és élesszük fel mindazok emlékét, akik itt éltek, dolgoztak, végezték evangéliumi küldetésüket. És Isten éltesse azokat a kispapokat – Kovács Krisztiánt és Nagy Sándort, akik többek között itt kapták a hívás és a küldetés kegyelmét és amikor csak lehet együtt vannak velünk.
Benedictus – Istentől áldott ez a közösség, és Általa áldottak a vezetői, hiszen végső soron Istené a hatalom és a dicsőség, Őáltala, Ővele és Őbenne létezünk- mondta a polgármester.
A mise zárásaként pedig Béla atya felhívta a figyelmet arra, hogy idén tízedik alkalommal, azaz jubileumi lesz a nyári tábor, melyre Isten áldását kérte.

Kapcsolódó cikkek:
Búcsú volt a pestújhelyi templomban
Évről évre emlékezés
Negyedszer is zengett az ének
Halálának évfordulóján

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Kapcsolódó hanganyagok:
Molnár Béla atya beszéde, Márton Mihály atyára való megemlékezése
László Tamás polgármester beszéde

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)