Menu

Előadás, kiállítás, konferencia

2008.05.19.

Dr. Vekerdy Tamás, Kulifay Tamás és a pszichológusok. Így is össze lehetne foglalni azt a rendezvénysorozatot, melyet a XV.kerületi Nevelési Tanácsadó és az Újpalotai Közösségi Ház közösen szervezett az elmúlt napokban.

Amint Becskeháziné Czenki Valéria, a Nevelési Tanácsadó vezetője is elmondta, harmadik alkalommal rendezik meg a szakmai napokat, melyen egy előadás, egy kiállítás és egy kerekasztal beszélgetés kap helyet.
Először dr. Verkerdy Tamás tartott egy bevezető előadást Külső zaj, belső csend- és a gyermek címmel.
A pszichológust nem kell igazán bemutatni senkinek sem, így nem is volt véletlen, hogy a közösségi ház színházterme megtelt az érdeklődőkkel. Az előadás folyamán sok-sok érdekes dologról esett szó: arról például, hogy a tévé, a videó nagyon káros, mert így a gyermek belső képe, belső világa nem alakul ki, illetve leállítja a belső világot. És bármilyen hihetetlen, a rajzfilmek alakítják ki a legnagyobb agresszivitást. Nem tudja feldolgozni a látottakat a gyermek, nő a belső feszültsége. Sőt: amerikai vizsgálatok szerint a diafilmvetítés sem jobb. Ami oldja ezt a feszültséget: a mesehallgatás, mivel ilyenkor nem lát képet a gyermek, és a belső világában elképzel mindent. Ám a legjobb a szabad játék, ami nem azonos a játékos tanulással.
Vekerdy Tamás elmondta, hogy a tévében mesét nézni 3 éves kor után, és akkor is kiválasztva és a szülővel közösen szabadna maximum 20 percet. Egészen másképp hat mindez, mintha egyedül ülne a képernyő előtt.
Az embernek igenis hiányzik az a napi 5-10 perc, amikor a belső csendjét megteremti, elvonul, amíg magához tér.
Számos egyéb fontos témával kapcsolatban is hangzottak el kérdések, melyekről részletesen az előadáson készített hangfelvételen hallhatnak.