Menu

Elment az elnök

2004.05.14.

Május 5-én 50 éves korában elhunyt Siklósi Attila, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XV. kerületi tagcsoportjának alapítója és elnöke.
Siklósi Attila ötéves kora óta élt Pestújhelyen és itt ünnepelte szűk családi körben 50. születésnapját április 19-én. Az elnök tavaly augusztus 20-án megkapta a XV.kerületi Önkormányzattól a „Kerület jövőjéért” díjat.

Nem véletlen, hogy épp ő volt a kitüntetett, hiszen vezetésével a BKIK tagcsoport nagyon sok segítséget nyújtott különösen a kezdő vállalkozóknak, illetve a kerület gazdasági és kulturális életének támogatója is volt.
Gyermekként irodalmárnak készült, miközben szorgalmasan járt rajz-szakkörre. Végül huszonévesként a festészet mellett tette le a voksát, miután apósával, Patay László, festőművésszel – aki akkoriban már a Képzőművészeti Főiskola művészeti anatómia tanára volt – megfestette a szegedi Dóm oldali kereszthajójának szekkóit. Ezt követően Gyulán, Békéscsabán, Budapesten az Országházban, Ráckevén és az ország számos pontján húsz év alatt több mint kétezer m2-nyi szekkót festett Patay László mellett. Emellett a munka mellett 1976-tól a Kartográfiai Vállaltnál rajzoló-szerkesztőként, majd grafikusként dolgozott. A szabadúszó életet követően a 90-es évek elejétől saját vállalkozásában, a SignArt DTP Grafikai Stúdióban számítógépes kiadványszerkesztést, grafikai, tipográfiai tervezést végzett. Számos publikációja mellett tevékenysége elismeréseként a Műszaki Könyvkiadó felkérte egy tipográfiai ismeretterjesztő könyv megírására, mely 1997-ben Mindennapi tipográfiánk címen jelent meg és azóta is több főiskolán, egyetemen ajánlott vagy kötelező irodalom.
Munkája, hobbija mellett feleségével három gyermeküket: Zsuzsannát, Mariannt és Kelement is a szépre és jóra nevelték.
Siklósi Attilát a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara saját halottjának tekinti. Temetése május 25-én 11.15-kor lesz a Rákospalotai köztemetőben.