Menu

Elismerés a kiváló sportolóknak

2009.02.19.

A hagyományoknak megfelelően idén is sor került a polgármesteri hivatal Dísztermében a kerület Kiváló Sportolója díjak átadására, melyet Hajdu László polgármester, dr. Pálinszki Antal alpolgármester, Németh Angéla, a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke adott át.

Amint Hajdu László polgármester az ünnepi gondolataiban elmondta, negyedik alkalommal adja át a kerület ezt a díjat, melynek feltétele, hogy azok a kerületi sportolók kaphatják, akik a kerületben élnek, kerületi iskolába járnak, vagy sportolnak, nemzetközi versenyen I-VI., országos bajnokságban I-III., vagy országos diákolimpián I-III. helyezést értek el.
-Gratulálni szeretnék minden edzőnek, testnevelő tanárnak, a szülőknek, akik segítséget nyújtottak ezeknek a diákoknak, hogy ilyen szép eredményeket érjenek el. Idén 88 sportoló nyerte el ezt a kerületi elismerést. A gyerekek többsége a kerület oktatási intézményeibe járnak. Ezek az intézmények pedig kiemelkedő munkát végeztek a sport területén is. A nyolc intézmény közül a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola 21 versenyzője, a Hartyán Nevelési-Oktatási Központból 3 sportoló, a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola 8 tanulója, a Kolozsvár Általános Iskolából 16-an, a Kossuth Nevelési-Oktatási Központból ketten, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola 18 sportolója, Száraznád Nevelési-Oktatási Központból egy tanuló, míg a Szent Korona Általános Iskolából ketten vehetnek át elismerést.
Az egyik legeredményesebb sportág a karate, akik közül 25 fő, a darts művelői közül 15-en, míg a floorballozók közül 12-en kapnak ilyen díjat. Egyébként 23 sportág képviselőit találjuk a díjazottak között.
Azok a gyerekek, akik sportolnak, azoknak nem kell félniük a külső hatásoktól. Ők este 11-kor nem csellengenek az utcán. Az egészséges verseny hozzátartozik az egészséges személyiség kialakulásához. Közülük a legkiválóbbak vannak itt-mondta a polgármester, majd az eredményesség figyelembe vételével három kategóriában adták át a díjakat.
A XV. kerület Kiváló Sportolója Díj nyertese lett a harmadik kategóriában:
-Bors Attila a Dózsa Diáksport Egyesület strandröplabda versenyzője. Országos Diákolimpia III. helyezett csapat tagja. Edzője: Vígh Zsolt
-Bors Péter a Dózsa Diáksport Egyesület strandröplabda versenyzője. Országos Diákolimpia III. helyezett csapat tagja. Edzője: Vígh Zsolt
-Fodor Elemér a Dózsa Diáksport Egyesület strandröplabda és floorball versenyzője. Országos Diákolimpia III. helyezett csapat tagja. Edzője: Vígh Zsolt és Mester Attila
-Géczi Gergely a Dózsa Diáksport Egyesület versenyzője. Országos Diákolimpián, nagypályán III. helyezett floorball csapat tagja. Edző: Mester Attila.
-Hajek Márk a Dózsa Diáksport Egyesület versenyzője. Országos Diákolimpián nagypályán III. helyezett floorball csapat tagja. Edző: Mester Attila.
-Halmai Zsolt a Dózsa Diáksport Egyesület versenyzője. Országos Diákolimpián, nagypályán III. helyezett floorball csapat tagja. Edző: Mester Attila.
-Kosztyán Tamás a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Diákolimpia bajnoka. Edzője: Vámosi Lászlóné
-Kovács Viktor a Dózsa Diáksport Egyesület floorball versenyzője. Országos Diákolimpia nagypályán III. helyezett, kispályán bajnok csapat tagja. Edző: Mester Attila.
-Nagy Renáta a Kavicsos DSE darts versenyzője. Országos Diákolimpia II. helyezés. Edzője: Vámosi László
-Nagy Zsolt a Dózsa Diáksport Egyesület strandröplabda versenyzője. Országos Diákolimpia III. helyezett csapat tagja. Edzője: Vígh Zsolt
-Németh Attila a Dózsa Diáksport Egyesület versenyzője. Országos Diákolimpia nagypályás floorball versenyén III., kispályán bajnok csapat tagja. Edző: Mester Attila.
-Pálffy Máté a Dózsa Diáksport Egyesület versenyzője. Országos Diákolimpián nagypályán III. helyezett floorball csapat tagja. Edző: Mester Attila.
-Réti Ramóna a Kavicsos DSE darts versenyzője. Országos Diákolimpia II. helyezés. Edzője: Vámosi Lászlóné
-Szita Balázs a Dózsa Diáksport Egyesület versenyzője. Országos Diákolimpia nagypályás floorball versenyén III. helyezett csapat tagja. Edző: Mester Attila.
-Varga Bence a Dózsa Diáksport Egyesület versenyzője. Országos Diákolimpián nagypályán III., kispályán bajnok floorball csapat tagja. Edző: Mester Attila.
-Vámosi Szandra a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Diákolimpia III. helyezés. Edzője: Vámosi László.
-Zalavári Bence a Dózsa DSE versenyzője. Országos Diákolimpián nagypályán III. helyezett, kispályán bajnok floorball csapat tagja. Edzője: Mester Attila.
-Zsitva Bence a Dózsa DSE floorball versenyzője. Országos Diákolimpián nagypályán III., kispályán bajnok csapat tagja. Edzője: Mester Attila.

A még kiemelkedőbb eredményeket elért sportolók díjait kapták:
-Altmann Márk a Budapest Stars Egyesület jégkorongozója. Országos bajnokság II. helyezés, Szlovák jégkorong torna II. helyezés. Edzője: Várady László Csaba.
-Belényesi Péter a REAC-Sportiskola Sportegyesület labdarúgója. Országos Bajnokság I. helyezettje. Edzője: Garay János
-Borbás Marcell a Diamonds Sport Klub floorball versenyzője. Országos Bajnokságon U13 és U15 korcsoportban III., nemzetközi torna II. helyezést ért el. Edzője: Siklósi Evelin
-Csík Balázs a Dózsa Diáksport Egyesület floorball versenyzője. Országos Diákolimpián III. és I. helyezett, felnőtt országos bajnokság III., U19 országos bajnokság II., U19 világbajnoki selejtező II. helyezett csapat tagja. Edzője: Mester Attila.
-Csurgai Dominik a REAC-Sportiskola Sport Egyesület labdarúgója. Országos Magyar Bajnok csapat tagja. Edzője: Garay János

-Dávid Balázs a Törekvés Sport Egyesület sakkozója. Visegrádi Nemzetközi gyermek sakkverseny IV. helyezettje. Edzője: Nádasi Balázs
-Dudás Krisztián a Kavicsos DSE darts versenyzője. Országos Utánpótlás Bajnokság I. és II. helyezés. Edzője: Vámosi Lászlóné.
-Dudás Tibor a Kavicsos DSE darts versenyzője. Országos Utánpótlás Bajnokság I. és II. helyezés. Edzője: Vámosi László
-Dunai Cintia a Nihon Újpalota Sportegyesület karate versenyzője. Gyermek – és Utánpótlás Országos Bajnokság III., és két II., Gyermek és Ifjúsági Országos Bajnokság győztese. Edzője: Szécsényi Attila
-Fehér Ádám a REAC-Sportiskola Sportegyesület labdarúgója. U 14-es korosztály Országos Magyar Bajnok csapat tagja. Edzője: Garay János.
-Gráner Zoltán a Testvériség Sportegyesület súlyemelője. Felnőtt országos Bajnokság II. helyezettje, tagja a londoni olimpiára készülő keretnek. Edzője: Végi Imre
-Gulyás Dávid a Kavicsos DSE darts versenyzője. Országos Utánpótlás Bajnokság ifjúsági páros versenyének III. helyezettje. Edzője: Vámosi László
-Győrvári Nikolett a Nihon Újpalota Sportegyesület karate versenyzője. Gyermek – és Utánpótlás Országos Bajnokság három III., és egy II., Gyermek és Ifjúsági Országos Bajnokság II. helyezés. Edzője: Szécsényi Attila
-Kovács Anita a Fortuna Kushido Karate Sportegyesület versenyzője. Országos diákolimpián III., Országos Bajnokságon négy III., és két II., helyezést ért el. Edzője: Falusi Márton
-Kovács Bence a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Utánpótlás Bajnokságon serdülő korcsoportban két III. helyezés. Edzője: Vámosi Lászlóné
-Kovács Marcell a SZÉP Gokart Sportegyesület versenyzője. A 2008. évi Országos Bajnokságban két III., két II. és két I. helyezést szerzett. Edzője: Szép Ferenc
-Ködmön Kinga az 1. FC Femina Női Labdarúgó Klub versenyzője. Országos U 17-es és Országos Felnőtt bajnokcsapat tagja. Edzője: Kiss László
-Krausz Dominika a Feeling Tánc Sportegyesület versenyzője. Nemzetközi táncverseny junior korcsoport latin amerikai tánc kategória III. helyezettje. Edzője: Keleti Andrea és Kovács Zoltán
-Miháczi Gábor az Újpesti Torna Egylet jégkorongozója. Országos Bajnokság II. helyezett csapat tagja. Edzője: Baróti Zsolt
-Nagy Alexandra a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Utánpótlás Bajnokság II. és Országos Diákolimpia I. helyezés. Edzője: Vámosi László
-Nagy Andrea a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Utánpótlás Bajnokság két III. és párosban is III. helyezés. Edzője: Vámosi László

-Nagy Dávid az Angyalföldi Vizisport Egyesület kajak-kenu versenyzője. Kölyök váltó csapat tagjaként Magyar Bajnok.
-Nagylaki Martina a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Utánpótlás Bajnokság gyermek korcsoport III. helyezés. Edzője: Vámosi Lászlóné
-Nguyen Viet Linh a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Diákolimpia II. helyezés, Országos Szakszövetségi Bajnokság III. és I. helyezés. Edzője: Vámosi Lászlóné
-Nyíri Krisztián a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Utánpótlás Bajnokság gyermek korcsoport II. és I. helyezés. Edzője: Vámosi Lászlóné.
-Nyuka Noémi a Palota Röplabda Sport Club versenyzője. Országos Gyermek Bajnokság III. helyezett csapat tagja. Edzője: Valasik Marietta
-Palló Zsombor az Újpesti Torna Egylet öttusázója. Magyar Kupa Országos Bajnokság három III., két II. és egy I, Diákseregszemle III. helyezés. Edzője: Fáthné Fekete Mónika és Fekete Gábor
-Sárközi Kitti a Palota Röplabda Sport Club versenyzője. Országos Gyermek Bajnokság III. helyezett csapat tagja. Edzője: Valasik Marietta
-Szlovák Krisztina az 1. FC Femina Női Labdarúgó Klub versenyzője. Országos Utánpótlás U17-es bajnokcsapat és az Országos Felnőtt bajnokcsapat tagja. Edzője: Kiss László
-Tihanyi Bernát a Vasas Sport Club vízilabdázója. Ifjúsági Országos Bajnokság III. helyezett csapat tagja. Edzője: Kenéz György
-Tóth Levente Milán az Újpesti Torna Egylet labdarúgója. Nemzetközi Tornák III., Országos Bajnokság III., II. és Bajnok csapat tagja. Edzője: Blaumann János
-Tóth Norbert a REAC-Sportiskola Sportegyesület labdarúgója. Korcsoportjában Országos Magyar Bajnokság III. helyezett csapat tagja. Edzője: Garay János.
-Urbán Réka a Központi Sport – és Ifjúsági Sportegyesület öttusázója. Magyar Kupa csapat és egyéni I. helyezés, diák seregszemle csapat I. helyezés. Edzője: Jámbor Gyöngyi
-Vámosi Gergely a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Ifjúsági Bajnokság III. helyezés. Edzője: Vámosi László.
-Vitencz Balázs a REAC-Sportiskola Sportegyesület labdarúgója. U 14-es korosztály Országos Magyar Bajnokság III. helyezett csapat tagja. Edzője: Garay János.

A legkiemelkedőbb eredményeket elért sportolók:
-Ardai Bálint a Fortuna Kushido Karate Sportegyesület versenyzője. Magyar Bajnokság I. nemzetközi verseny I.-III, Európa Kupa II., Világkupa II.-III. helyezettje. Edzője: Falusi Márton
-Bagi Tamás a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Bajnokság I., Nemzetközi Verseny III. és I., Világkupa III. helyezettje. Edzője: Fischer Mihály.
-Barta Nikolett az Újpesti Torna Egylet cselgáncsozója. Országos Diákolimpia I., Országos Bajnokság III., Nemzetközi Verseny II. és I., Világkupa III. helyezettje. Edzője: Illés Sándor
-Czagány Dóra a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Magyar Bajnokság III.és II, nemzetközi verseny két III., négy II., Európa Kupa két I., Világkupa III., II. és két I. helyezés. Edzője: Fischer Mihály.
-Czímer Attila a Nihon Újpalotai Sportegyesület karate, a Dózsa Diáksport Egyesület strandröplabda versenyzője. Strandröplabda Országos Diákolimpia III. helyezett csapat tagja. Karate eredményei: Országos Bajnokság három III., két II. és egy I. helyezés, Magyar Bajnokság III., II., nemzetközi verseny nyolc I. helyezés, Bajnokok Kupája III. és I., kétszeres Európa Bajnoki III. helyezett. Edzője: Szécsényi Attila Zsolt és Vígh Zsolt
-Csábi Márton a Nihon Újpalota Sportegyesület karate versenyzője. Országos Bajnokságon Ifjúsági II., felnőtt III., Magyar Bajnokság két III., nemzetközi versenyen III. és II., Bajnokok Kupája három II és egy I., Európa Bajnokság két IV., egy III. és egy II. helyezés. Edzője: Szécsényi Attila Zsolt.
-Csombor Vivien a Hunyadi János Sport Egyesület kick-boksz versenyzője. Magyar Bajnokság III., nemzetközi verseny III., II., két I., Világkupa III. helyezés. Edzője: Katona Barnabás
-Csordás Bettina a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Nemzetközi versenyeken III., II., és I., Európa Kupa III., Világkupa III., helyezés. Edzője: Fischer Mihály.
-Dorogi Andrea a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Diákolimpia III., Országos Bajnokság III. és I., nemzetközi verseny III., II. , I., Világkupa III. és két I. helyezés. Edzője: Fischer Mihály.
-Dorogi László a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Bajnokság II. és III., Magyar Bajnokság III., Európa Kupa III., Világkupa III. és I. helyezettje. Edzője: Fischer Mihály.
-Fülöp Henriett a Fortuna Kushido Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Bajnokság két III., egy II., és egy I. helyezés, Világkupa III. és I. helyezés. Edzője: Sensei Falusi Márton
-Gavrilovits Tímea Nóra a Fortuna Kushido Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Diákolimpia I., Országos Bajnokság III., II., nemzetközi verseny III, Világbajnokság két III. helyezés. Edzője: Falusi Márton
-György Krisztina a Nihon Újpalota Sportegyesület karate versenyzője. Országos Bajnokság négy III. és két II., Magyar Bajnokság III., nemzetközi verseny öt I., Bajnokok Kupája két I., II., III., Európa Bajnokság IV., csapat I., Gyermek- és Ifjúsági Világbajnokság III. helyezés. Edzője: Szécsényi Attila.
-Ignácz Vivien az Újpesti Torna Egylet kajak-kenu versenyzője. Országos Diákolimpia Bajnoka, Magyar Bajnok, nemzetközi bajnokság III. helyezettje. Edzője: Pruzsinszky István
-Krizsán György a Dózsa DSE cselgáncsozója, a Dalnoki Labdarúgó Akadémia labdarúgója. Labdarúgás: U10-es bajnokság I., nemzetközi verseny IV. helyezés.
Cselgáncs Országos Diákolimpia II., nemzetközi verseny V. és II., Magyar Köztársaság Kupa III. helyezés. Edzője: Halász Károly és Czuk Henrik
-Lépés László a Fortuna Kushido Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Bajnokság hat III., három II., négy bajnoki helyezés, világbajnoki III. helyezés. Edzője: Falusi Márton
-Mihály Krisztián a REAC Sportiskola Sportegyesület tízpróbázója. Országos Egyetemi Bajnokságon 4×400 m váltófutásban III., egyéni bajnokság tízpróba versenyszámban III., csapatbajnokság II., helyezés, nemzetközi verseny 200 m síkfutás III. helyezés, összetett verseny Magyar Bajnoka, háromszoros aranyjelvényes sportoló. Edzője: Nyilas Péter
-Miklós Dániel a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Diákolimpia I. és III., Magyar Bajnokság I. helyezés, szlovákiai nemzetközi verseny II., Európa Kupa két IV. helyezés, Világkupa háromszoros bronzérmes, Európa bajnoki IV. helyezett. A 2008. év Kadett Magyar Bajnoka, a Magyar Nemzeti Válogatott keret tagja. Edzője: Fischer Mihály.
-Miklós Nikolett a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Bajnokság I., Viágkupa nemzetközi verseny csapat I. és III. helyezés. Edzője: Fischer Mihály.
-Nagy Dávid a Nihon Újpalota Sportegyesület karate versenyzője. Országos Bajnokság öt III., két II., felnőtt korcsoportban III. helyezés, korosztályában magyar bajnok, a felnőttek között II., nemzetközi versenyen tíz bajnoki cím, Bajnokok Kupáján győztes csapat tagja, Európa Bajnok, világbajnoki V. helyezett. Edzője: Szécsényi Attila.
-Navratyil László Levente az Újpesti Torna Egylet judó versenyzője. Serdülő Magyar Bajnokság II., nemzetközi verseny három III., egy I . helyezés, Serdülő Világkupa győztese. Edzője: Illés Sándor
-Nepp László a Budapesti Legyőzhetetlen feketék Kosárlabda Klub sportolója. Országos U20-as Bajnokság I., Nemzetközi Kosárlabda Torna Franciaország I., Nemzetközi Kosárlabda Torna Szlovákiában I. helyezett csapat tagja. Korosztályos magyar válogatott. Edzője: Szabó Ferenc
-Raspotnik Olimpia a Nihon Újpalota Sportegyesület karate versenyzője. Gyermek és Ifjúsági Országos Bajnok mindkét szakágban, Európa Bajnokság csapat II., felnőtt korosztályban egyéni III., saját korosztályában kata versenyszámban európa és világbajnok. Edzője: Szécsényi Attila.
-Sebestyén Péter a Road Racing Team Hungary gyorsasági motor versenyzője. Alpok-Adria sorozat összesített II., Európa Kupán II. helyezés. Edzője: Sebestyén Ferenc
-Serbán Vivien a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Bajnokság III., nemzetközi verseny csapat III., egyéni négy III., két II., Európa Kupa III. és II. helyezés. Edzője: Fischer Mihály.
-Sipos Dávid a Budapesti Vasutas Sport Club vízilabdázója. Szlovákiai nemzetközi versenyen bajnokcsapat tagja. Edzője: Szűcs Levente
-Szűcs Dániel a Ferencvárosi Torna Club atlétája. Országos Diákolimpia Bajnoka 100 m síkfutásban, Serdülő Országos Csapatbajnokságon rúdugrásban bajnok, egyéni országos bajnokság 100 m, 200 m, 400 m síkfutás és rúdugrás bajnoka, fedettpályás bajnokság rúdugrás bajnoka, U16-os nemzetközi válogatott viadal rúdugrás III., 4×300 m váltófutó III. helyezett csapat tagja, öt főváros versenye 4×100 m váltófutás III. helyezett csapat tagja, 100 m síkfutásban II. helyezett. Edzője: Etédi Endre és Vágóné Solti Mária
-Tamás Ferdinánd a Fortuna Kushido Karate Sportegyesület versenyzője. Országos diákolimpián két III. helyezés, Országos Bajnok mindkét szakágban, Európa Kupa III., Világkupa II. helyezés. Edzője: Falusi Márton
-Tóth Bendegúz a Budapesti Honvéd Sport Egyesület vízilabdázója. Nemzetközi Bajnokságban II. és Olimpiai Reménységek Nemzetközi Versenyén bajnok csapat tagja.
-Török Tünde a Nihon Újpalota Sportegyesület karate versenyzője. Gyermek és Ifjúsági Országos Bajnokságon III., Magyar Bajnokság két III., Országos Bajnokság két III., Európa Bajnokság III., és csapat I., Bajnokok Kupája csapatban III. és II., egyéniben is III. és II. helyezés. Edzője: Szécsényi Attila.
-Unyi Balázs az AC-Sinus Sport Egyesület karate versenyzője. Országos diákolimpia II., Országos verseny I., Világkupa III. helyezés. Edzője: Klima Zsuzsanna
-Végső Adrienn a Kavicsos Diáksport Egyesület darts versenyzője. Országos Diákolimpia bajnoka, Országos Serdülő Bajnokságon II. és I., Országos Ifjúsági Bajnokságon párosban III., egyéniben két bajnoki cím, felnőtt Országos Bajnokság III. helyezés, Európa bajnoki csapat V., egyéni IV. helyezett, U15 korosztályban Európa Bajnok. Edzője: Vámosi László és Bódi Orsolya
-Virga Péter a Dynamic Karate Sportegyesület versenyzője. Országos Bajnokság III., nemzetközi verseny csapat I., egyéni IV., III., két II. és egy I, Európa Kupa két II. helyezés. Edzője: Fischer Mihály.
-Wahid Mirjam a Ferenvárosi Torna Klub kézilabdázója. A korosztályos országos bajnokságban I., horvátországi nemzetközi versenyen I. helyezett csapat tagja. Edzője: Szarka Éva
-Watt Vivian a Nihon Újpalota Sportegyesület karate versenyzője. Gyermek és – Utánpótlás Országos Bajnokságon II. és kétszeres bajnok, Magyar Bajnokságon III. és II., Országos Bajnokság III., Bajnokok Kupája nemzetközi versenyen III., két II. és egy I. helyezés, Európa Bajnokság csapat I., egyéni két II., írországi open kétszeres bajnoka.
Edzője: Szécsényi Attila.

A díjak átadását követően dr Pálinszki Antal alpolgármester mondott pohárköszöntőt, aki felelevenítette azt az élményét, hogy nemrégiben ugyanezen a helyszínen ültek az Olimpiai Akadémia 53. Vándorgyűlésének tagjai, így többek között Polyák Imre, Rejtő Ildikó, Gedő György.
-Mindannyian élő legendák, akik szintén valamikor így kezdték, mint most ti. Remélem, hogy többen közületek majd egyszer egy ilyen Olimpiai Vándorgyűlésen itt fogtok ülni, de ezért még nagyon sokat kell tennetek- Ilyen jövő állhat előttetek is. Megszerzett eredményetekhez nektek, felkészítőiteknek, pedagógusaitoknak, szüleiteknek is gratulálok- mondta az alpolgármester, majd a résztvevők egy kis uzsonnára voltak hivatalosak.