Életét áldozta
(képes beszámoló a cikk végén)

A megemlékezést a Fidelitas XV.kerületi csoportja szervezte meg, melyen a jelenlévőket Goró Imola, a kerületi csoport elnöke üdvözölte és szólt néhány gondolatban Bauer Sándorról miután a Himnuszt a megemlékezők közösen elénekelték.
– Bauer Sándor emlékének ébren tartása a fiatalok feladata! Ö maga is fiatal volt. Olyan, aki nem bírta elviselni a kommunista rendszer képmutatását, sunyiságát, kétszínűségét. Szabad ember volt, és ebben nem ismert megalkuvást! Lángoló testével próbálta figyelmeztetni a már akkor a közömbösség ájulásába zuhant, illetve a rendszert gerinctelen módon kiszolgálókat, hogy van más út is.
Sajnos, hiába telt el több mint 20 év a rendszerváltás óta, mégis a neve és története majdnem a feledésbe merült! Ezért nekünk, fiataloknak a feladata, hogy történetét és nevét ne engedjük a feledés homályába süllyedni!- mondta többek között Goró Imola, majd Böröcz László a Fidelitas budapesti elnöke mondta el megemlékező gondolatait.
-Azt hiszem, nem kell különösebb történelmi előtanulmány ahhoz, hogy megállapítsuk: az ifjúság hite és lendülete volt a kovász a nemzet kenyeréhez. Gondoljunk csak 1848. márciusi ifjaira, vagy az 56-os pesti srácokra.
Tudjuk jól, hogy erős közösségeket csak nagy, közös sikerek teremtenek. De tudjuk azt is, hogy az elnyomott függetlenségvágy is lehet erős közösség¬megtartó erő. Bauer Sándornak nem adatott meg a közös siker élménye. Nem adatott meg, hogy ott legyen ’56 barikádjain, de a benne élő szabadságvágy mégis arra késztette: lépjen ki a történelem színpadára. Pont oda, ahol ’48 hősei is felléptek. Az emberi jogok eltiprása és a kommunista önkény ellen való tiltakozás jeléül öngyilkosságot követett el. 1969. január 20-án egy óra után néhány perccel a Nemzeti Múzeum kertjében elővette a táskájába rejtett benzines palackot, lelocsolta, majd egy szál gyufa segítségével felgyújtotta magát. Miközben teste lángolt, két kis nemzeti színű zászlót lobogtatott. A Múzeumkertben hamarosan két-háromszáz ember gyűlt össze. Mikor a szemtanúk kérdőre vonták, hogy miért tette, azt válaszolta, hogy hazaszeretetből, tiltakozásul az orosz megszállók ellen. Osztálytársának hagyott búcsúlevélben ezeket a sorokat írta: ,, …Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember… Tűzhalált halok, akár csak az a csehszlovák fiatal, aki 16-án gyújtotta fel magát, így tiltakozva az orosz megszállás ellen.”
Bauer Sándor magányos hős volt. mégsem volt egyedül. Jan Pallach cseh és Moyses Márton székely fiatal is ezt a módját választotta az elnyomás elleni tiltakozásnak. A kommunista diktatúra mind a három országban hasonló módon reagált tettükre. Még a létüket is örökre el akarta törölni. De nem sikerült. Emlékük túlélte a rendszert. Mi több szimbolikus alakjai lettek a kommunista elnyomás elleni tiltakozásnak.
Adjunk hálát a Sorsnak, hogy mi már egy szerencsésebb korban élhetünk. Nekünk megadatott a szabadság és lehetőségünk van arra, hogy erős közösségeket építsünk, hogy megéljünk közös sikereket. De feladatunk is van. Emlékezni és emlékeztetni azokra, akik a szabadságot kivívták számunkra!
Miután Lehoczki Ádám Arany János: Rendületlenül című versét tolmácsolta László Tamás polgármester, országgyűlési képviselő szólt a megemlékezőkhöz.
Beszédét egy személyes élménnyel kezdte, mely szerint Skóciában, Edinburgh-ban a Várban a Hősök kápolnájában a fal mellett sorakoznak azon könyvek, melyekben azon hősök neve szerepel, akik az ország zászlaja alatt a XI. századtól kezdődően elhaláloztak.
-A magyarság tele van tömegsírokkal, névtelen sírokkal, temetetlen halottakkal, emlékezet nélküliséggel, és van egy jobb sorsú ország, ahol mindenkinek a nevét megörökítik. Egyetlen ember haja szála nem veszhet el, ahogyan az a Bibliában áll. Ugyanezen várban egyébként skóciai Szent Margitot is ünnepelik, aki Szent István leszármazottja volt. A magyarok mit sem tudnak róla, a skótok viszont minden nap friss virágot tesznek a sírja mellé. Olyan országban élünk, ahol ennek a fiatalembernek még az emlékezetét is el akarták tüntetni, el akarták taposni és ez majdnem sikerült is- mondta a polgármester, majd Jan Pallach cseh fiatalember alakját idézte fel, akinek temetésére a prágai Venczel téren közel 800 ezer ember gyűlt össze, míg Bauer Sándorra való megemlékezésen alig pár tucat ember gyűlt össze.
-Milyen a helyes emlékezet? Hűséges és élő- mondta, majd felidézte azokat a napokat, amikor bár a prágai híreket elzárták az emberek elől, Bauer Sándorhoz mégis eljutott Jan Pallach tettének híre, amely hírnek hatására minden lépését megtervezve hajtotta végre saját tettét.
-A feladatunk, hogy megtisztítsuk az emlékezetet- élővé, hűségessé, valóságossá tegyük. Ez a pálya. Efelé kell haladnunk, egyenként kell meggyőznünk a magyarságot, hogy ennek az embernek az élete olyan példa, amit éltetnünk kell, amihez hűségessé kell lennünk.
A polgármester szavait követően Vácz Gyula, Bauer Sándor nagybátyja örömének adott hangot azzal, hogy remények szerint az idei évben a VIII. kerület területén valahol felállításra kerül Bauer Sándor emlékszobra, amely közel négy év vár a megfelelő elhelyezésre.
Az emlékünnepség a Szózat közös eléneklésével és a megemlékezés virágainak, koszorúinak a síron való elhelyezésével ért véget.

Kapcsolódó hanganyagok:
Goró Imola a Fidelitas XV.kerületi csoport elnökének köszöntő gondolatai
Böröcz László, a Fidelitas budapesti elnökének megemlékező szavai
László Tamás polgármester, országgyűlési képviselő megemlékező beszéde
Vácz Gyula, Bauer Sándor nagybátyjának bejelentése

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)