Menu

Élelmiszersegély a rászorulóknak

2011.08.01.

Az első félév végén ismét sikerült élelmiszer segélyjel könnyíteni néhány
kerületünkben élő kisnyugdíjas és hátrányos helyzetű család napjait- tájékoztatta honlapunkat Valló Péter, az Együtt Újpalotáért Egyesület elnöke.

Az már szinte több éves hagyomány,hogy a Rászorulókat Támogatók Egyesülete (RÁTE) egyes segélyszervezetektől kapott élelmiszer adományokat a kerületi civil szervezetek segítségével juttatja el a szervezetek látókörében lévő kerületi rászorultak számára. Sajnos az idén kiosztható
adományok az elmúlt évekhez képest jelentős mértékben csökkentek. Ez számos
okra vezethető vissza- mondta. Ennek ellenére sikerült kerület szinten kiosztani 1500 kg lisztet, 1500 liter étolajat, 1000 kg kekszet és 4000 kg száraztésztát. Ez a mennyiség csak töredéke volt a korábbi évek adományaihoz képest.
Ezért az Együtt Újpalotáért Egyesület és a Lakásbérlők Egyesület (LABE) vezetősége úgy határozott, – mondta Budai Sándorné a LABE elnöke – hogy a jelentősen csökkentett mennyiségű adományokból most azoknak kapjanak, akik a tavalyi osztásból kimaradtak, illetve különösen hátrányos helyzetűek.
A két szervezet munkatársai így összesen 180 kg lisztet, 170 liter étolajat, 120 kg kekszet és 450 kg száraztésztát osztottak ki,110 család részére. Indokolt esetben illetve külön kérésre több személy részére személyesen
juttattuk el az adományokat.
Azt kell mondani, – tette hozzá Tóth Judit, az Együtt Újpalotáért Egyesület
osztás koordinátora – szívszorító érzés volt látni azt az örömöt, és fogadni
a köszöneteket, amelyet az adományok okoztak. Ezek feledtették a szervezés,
csomagolás és kiosztás napjainak fáradalmait. Köszönjük a segítségét minden munkatársunknak, akik feláldozva szabad idejüket, részt vettek ebben a nem kis fáradsággal járó munkában.