Menu

Egymilliárd forintos zöldmezős beruházás
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.06.05.

A XV. kerületben, M3-as autópálya kivezető szakasza mellett május 31-én ünnepélyes szalagátvágással nyitotta meg kapuját a Scania budapesti kirendeltsége, amely telephelyen a cég járműértékesítéssel, szervízzel, alkatrész forgalmazással tehergépkocsi-vezető tréningekkel foglalkozik. Az 1,6 hektáron felépült zöldmezős beruházás közel egymilliárd forintba került.

Az ünnepségen részt vett Kiss Péter, a cég észak-kelet magyarországi régió igazgatója, Bengt Thorsson, regionális igazgató, Kristina Eineborg, Svédország budapesti nagykövetségének első titkára illetve Hajdu László, a XV. kerület polgármestere.
Kiss Péter a hivatalos átadó ünnepségen elmondta, hogy a remekül felszerelt létesítmény kiváló munkakörülményeket biztosít munkatársaiknak, míg ügyfeleik a tőlük megszokott magas színvonalú szolgáltatásokat érhetik el még kényelmesebben.
Bengt Thorsson, regionális igazgató szintén örömének adott hangot, hogy ez a létesítmény elkészülhetett, míg Kristina Eineborg, mint Svédország budapesti nagykövetségének első titkára azt emelte ki, hogy a feladatuk épp az, hogy a svéd területet népszerűsítsék Magyarországon.
-A svéd-magyar üzleti kapcsolat nagyon jó. Közel négyszáz svéd érdekeltségű cég van ma Magyarországon, s közel 20 ezer munkatárs dolgozik ezekben a cégekben. Ezzel a zöldmezős beruházással mindezen terület gazdagodik.
Hajdu László polgármester szintén örömének adott hangot, hiszen egy ilyen beruházás, ami a kerületet gazdagítja, munkahelyteremtő, s egyben adófizető is, csak örömet okozhat.
-Gratulálok az üzleti sikerhez, gratulálok a tervezőknek és a kivitelezőnek és köszönöm, hogy a döntésüknek megfelelően itt a XV. kerületben valósulhatott meg ez a beruházás- mondta, majd a négy felszólaló közösen vágta át az avatószalagot.
A hivatalos átadást követően egy színes műsor várta az ünneplőket: először a Rippel testvérek akrobatika bemutatója, azután Budai László argentin tangó világbajnok fellépése szórakoztatta vendégeket. A program csúcspontjaként az egyik legnépszerűbb hazai énekesnő, Rúzsa Magdolna lépett a színpadra.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló