Menu

Egy ünnepély, mely áthatotta a lelkeket

2006.03.19.

2006. március 14-én a Kossuth Nevelési-Oktatási Központban – mint minden oktatási intézményben – ünnepélyes megemlékezésre került sor.

-Ez a tény még önmagában nem ihletett volna arra, hogy beszámoljak minderről- írta Morvai Zsuzsa, az iskola szabadidő-felelőse. Az már annál inkább, aminek részese lehettem. S, hogy mi is volt ez? Egy nívós, nagyszerű előadás. Minden és mindenki a helyen volt térben és időben egyaránt. A tanuló ifjúság nagy érdeklődéssel, néma csendben, fegyelmezetten nézte végig ezt a csodálatos műsort. De nem csak ők, hanem mi kollégák, és a jelenlévő szülők is.
Miért volt ilyen nagyszerű? Mert kiváló volt a forgatókönyv, a zeneválasztás, a gyerekek színjátszása – igen színjátszás s mindaz, ami ebbe beletartozik: a megfelelő szereplők kiválasztása, a hibátlan szövegtudás, a megfelelő hangerő és hangsúly, a jelmezek, a mozgás és a drámai hatások. Az igazi összképhez az alkalomhoz illő, ízléses, szép dekoráció is hozzájárult. A hangulatot, mely áthatotta az iskolát, igazán nem lehet visszaadni. Ehhez ott kellett lenni, látni, hallani, érezni mindezt. Kerületi ünnepélynek is beillett volna. A műsorban résztvevő diákok nagyszerűen helytálltak. Ők a 4. a tanulói: Barta Nikolett, Fehér András Gyula, Hanzelik Márk, Henri Dorina, Németh Dániel, Sándor Anita, Takács Klaudia, Varzsik Dóra (osztályfőnök: Kecskeméthyné Mezősi Annamária), a 7. b tanulói: Tarpataki Dóra, Berki Brigitta, Duong Ferenc, Gombai Melinda, Horváth Zoltán, Hudák Dávid, Kovács Zsuzsanna, Molnár József, Nagy Petra, Nábrádi Tamás, Tieff Bettina, Turcsány Lajos (osztályfőnök: Hanzelikné Agócs Irén), a 8.a tanulói: Borza Valentin, Simon Dávid (osztályfőnök: Kecskeméthy József).
Kik voltak mindennek a megálmodói, szervezői?
Iskolánk két alapító pedagógusa Hanzelikné Agócs Irén és Kecskeméthyné Mezősi Annamária. Régi, jól csengő nevek. Sok-sok éve öregbítik különböző magas szintű tevékenységükkel iskolánk, intézményünk hírnevét.
Deák János elnök-igazgatónk is meghatódva köszönte meg ezt a szép előadást, majd a hagyományoknak megfelelően okleveleket osztott ki Kecskeméthyné Mezősi Annamária az igazgató úr és Kompa Istvánné intézményegység vezető-helyettes közreműködésével az alsós vers- és prózamondó házi
verseny nyerteseinek, a száz darab ötös érdemjegyet elért 3. és 4. osztályos tanulóknak, illetve Fischer Katalin a házi rajverseny nyerteseinek.
Az ünnepség zárásaként az iskola néhány tanulója pedig megkoszorúzta a Kossuth-szobrot.