Menu

Egy évtized
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.04.19.

Néhány nappal ezelőtt az alkalomhoz illően kiállítással ünnepelte a Hubay Jenő Zeneiskola képző- és iparművészeti szakága 10. születésnapját.

A „Tízévesek vagyunk és együtt rajzolunk” című tárlaton és ünnepségen elsőként Prémus Katalin, a Hubay Jenő Zeneiskola igazgató-helyettes köszöntötte a vendégeket, és bemutatta a stuttgarti TELEMANNER BAROKK ZENEKART (vezényelt: Steffi Bade), akik zenei szakmai út keretein belül április 6-án kedden érkeztek az iskolába. A zenekarban közreműködtek a Zeneiskola növendékei.
A nyitány után köszöntőt mondott Homor Istvánné, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnökségi tagja, a Hubay Jenő Zeneiskola tanára és egykori igazgatója, aki az elmúlt évtizedben történteket elevenítette fel. Amint elmondta, az intézményt 1968-ban zeneiskolaként alapították. A többszöri költöztetés után 2006 októberében visszaköltöztették az alapításkori helyére.
A zenei szakággal párhuzamosan 1987-től az országban kísérletként elsők között indították el a táncművészeti oktatást. A szakág 2002-től szobrászat tanszakkal bővült, melyet Szabó Gábor vezet a Pestújhelyi Közösségi Házban. Négy évvel ezelőtt igényként jelentkezett, hogy fotó-videó tanszakot alapítsanak, amelyet Buzási Gábor vezet kimagasló eredményekkel. A Kontyfa Általános iskolában 2007-től Sáfrán Csaba tanítja a növendékeket két csoportban.
Homor Istvánné arra is kitért, hogy a 8 tanév alatt ötvenketten tanultak tovább művészeti pályán. A tanulók indulnak pályázatokon, versenyeken is, például a „Szivárvány” –Nemzetközi Zánkai Gyermek Képző- és Iparművészeti pályázaton, Országos Zánkai Képző-és Iparművészeti pályázaton, Fővárosi Komplex Képzőművészeti Versenyen, Országos Grafikaversenyen.
Homor Istvánné büszkén beszélt arról is, hogy míg a 2001/2002-es tanévben a képzőművészeti szakágon 31 fő tanult, addig idén már 178 diák vesz részt a képzésben.
Külön megköszönte a Pestújhelyi Közösségi Ház munkatársainak együttműködését, támogatását és segítségét. Kiemelte és megköszönte Kissné Breczek Margit tanszak vezető munkáját, aki a szak indulásának első percétől szeretettel és törődéssel, lelkiismeretesen végezte munkáját. Kapocs volt a kerületi kulturális élete és a szak munkája között. Együttműködés jellemzi minden területen. Emellett megköszönte a kerületi rajz munkaközösségnek segítő együttműködését.
Elmesélte a szakkal kapcsolatos első kiállítási emlékét, amely a Mezőgazdasági Múzeum országos gyermekrajz kiállításán volt 2000-ben.
-Milyen jó volt látni a „Hubay-s gyerekek” munkáit. Mennyire az egyéniségük és a tehetségük tükröződött a kiállított alkotásokon, nem tanári akarat, hanem valami egészen más, a gyermeki alkotás, tehetség bontakozott ki tanári segítséggel- mondta, majd szólt arról is, hogy a Pedagógiai Szakkönyvtárat 2003-ban alapították és az iskola „Tehetség Pont”-ként látja el régióban, a tehetségfejlesztés sokrétű feladatát.
– Az I-II., majd a III. Országos Klasszikus Balett Tanulmányi Verseny, a III. Országos Zathureczky Emlékverseny és számos országos, fővárosi és kerületi pályázat, szakmai konferencia, továbbképzés és képzőművészeti kiállítás szervezése után az Oktatási Hivatal felkérésére: 2009. március 27-28-án a IV. Országos Festészetverseny döntőjét rendeztük meg iskolánkban az alapfokú művészetoktatási intézmények képző- és iparművészeti szakág növendékeinek, több korcsoportban- mondta végezetül.
Szavait követően Kissné Breczek Margit, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnökségi tagja szintén néhány gondolatban beszélt a szakág elmúlt egy évtizedéről, illetve a kiállításról.
– A kiállítás egy részében fotókon és dokumentumokon mutatjuk be az elmúlt 10 év élményeit, képzőművészeti programjait: kiállításokat, művészeti táborokat, szakmai konferenciákat, versenyeket. A kiállítás gyermek alkotásait a több ezer rajzból, fotóból és kis plasztikából álló iskolai archívumból válogattuk 1999-2000-es tanévtől napjainkig- mondta, majd így folytatta:
-Három legfontosabb szempontot szeretnék kiemelni munkánkhoz, az elmúlt 10 évről:
-Nagyon fontos, hogy biztos rajzi tudással rendelkezzenek növendékeink. A rajzi alapokat mutatják a kiállított rajzi, festészeti és plasztikai tanulmányok.
– Az egyéni kifejező erő megtartása. Büszke vagyok rá, hogy növendékeink a rajzi alapokon túl, mennyire sokrétűek, gazdag anyaghasználattal fejezik ki gondolataikat.
– A mindennapok folyamatossága, a folyamatos alkotó munka, a folyamatos törődés és odafigyelés elengedhetetlen. Ez a folyamatosság a szakmai munkában jelenti számomra a tehetséggondozást.
A pedagógiai munkánkban a tantervek, tanmenetek követelményein túl, mindig kiemelkedő szerepet kap a tanulók egyéni szakmai fejlődése, differenciált feladatok megbeszélése, megoldása az életkori sajátosságoknak megfelelően. Továbbra is folyamatosan szeretnénk minél több technikát, lehetőséget megismertetni számukra, gyakran a műfajok határainak összekapcsolásával is, a kifejezés érdekében.
Nagyon szeretem a munkámat, az „együttműködés” lehetőségeit, amely tanár és növendék illetve növendékek között létrejöhet. Csodálatos érzés, amikor régi növendékeink esténként visszajönnek hozzánk, elhozzák rajzaikat, elmesélik tanulmányaikat, dolgaikat.
Tanítványaink számos fővárosi, országos és nemzetközi versenyen és kiállításon vesznek részt kimagasló eredményekkel. Sokan közülük művészeti középiskolákban vagy szakirányú felsőoktatási intézményekben folytatják tanulmányaikat. Minden nyáron képzőművészeti táborokban grafika-festészet és animációs szakmai programokat vezetek gyerekeknek és fiataloknak több korcsoportban. Alkotóként csoportos kiállításokon veszek részt és számos országos szakmai tárlatot szervezek művésztanároknak és pályakezdő fiatal alkotóknak egyaránt.
Csodálatos ez az ünnepi este, de én azt hiszem, az igazi ünnep a mindennapokban van. Köszönök minden percet, amit ebben a tíz évben a műtermekben, rajztermekben, kiállításokon, kulturális – képzőművészeti programokon alkotó gyerekek között tölthettem. Köszönöm kollégáimnak, a Pestújhelyi Közösségi Ház és az Újpalotai Közösségi Ház munkatársainak, a XV. kerületi Önkormányzat Művelődési-, Oktatási- és Sport Iroda munkatársainak és a szülőknek közvetlen segítségüket.
A Pedagógiai Szakkönyvtár munkatársai egy-egy könyvjelzőt készítettek mindenkinek, amelyen egy-egy idézetet találnak. Ezzel az idézettel szeretnénk mindenkit meglepni a Hangversenyterem előtt. Emellett szeretnék elindítani egy jubileumi emlékkönyvet, amelynek borítóján két fotó látható. Az egyik a Pestújhelyi Közösségi Ház, a másik a Bocskai utcai rajzteremben készült. Aki úgy érzi, írjon néhány sort vagy rajzoljon az emlékkönyvünkbe. Bízom abban, hogy a 20 éves jubileumi kiállításunkon is ezt az emlékkönyvünket folytathatjuk- mondta, majd az emlékkönyvbe az alábbi sorokat írta be:
„Köszönök minden percet az elmúlt 10 évben, amit a rajztermekben, kiállításokon, kulturális rendezvényeken, művészeti táborokban alkotó gyerekekkel tölthettem!
Azt hiszem, hogy számomra az igazi öröm a mindennapokban van.
A kiállítás minden képéről számtalan történetet tudnék mesélni – a „mindennapok történetét”… Büszke vagyok a tanítványainkra és bízom benne, hogy „biztos rajzi alapokkal” az egyéni kifejező erejük megtartásával találják meg útjukat a művészet szeretetében.”
A beszédeket követően a barokk zenekar ünnepi koncertjét hallhatták az érdeklődők, majd a hangverseny után beszélgetésre várták vendégeket, kollégákat, szülőket, régi és új növendékeket a Pedagógiai Szakkönyvtárba.

Kapcsolódó cikkek:









Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló