Menu

Egri csillagok, kerületi diákok

2019.02.21.

A kötelező olvasmány, nagy nemzeti regényünk filmként is klasszikus – ennek felújított változatát nézte meg most több száz kerületi diák.

Nagyon jó volt a fogadtatása annak a decemberi filmvetítésnek, amelyet decemberben szervezett a fogyatékkal élők világnapja alkalmából az önkormányzat, a kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK), valamint a Felelős Szülők iskolája a XV. kerületi középiskolás diákoknak. A sikeren felbuzdulva a szervezők kedden újabb, feldolgozó beszélgetéssel egybekötött alkalomra hívták az iskolásokat: az Egri csillagok digitálisan felújított változatát nézhették meg a Pólusban.

Több mint kétszázan vettek részt a vetítésen, amelyen érdekességek hangzottak el a filmről, a forgatásról, majd online interaktív kvízjátékon vehettek részt az Egri csillagokkal kapcsolatban. A gyerekek csapatban vettek részt a kvízen: a GYIÖK  szervezte játékban 52 csapat versenyzett és az első 3 helyezett nyereményben is részesült.

A szervezők munkáját segítette a Pólus mozi is, amely kedvezményesen biztosította ezt a lehetőséget.