Menu

Egészségünk védelmében
(képes beszámoló a cikk végén)

2009.04.21.

Szombaton reggel már nyolc órától várták a Rákos úti szakrendelő orvosai, nővérei a kerület lakosait ingyenes szűrővizsgálatra. A program kezdetekor Dr. Neszt Kálmán, igazgató úr köszöntötte a kerület azon lakosait, akik törődnek az egészségükkel akkor is, amikor nem küldik őket.

-Ezt a lehetőséget tizedik éve biztosítjuk a lakosságnak. A munkaidőnket egy nappal meghosszabbítjuk így ezen a héten. Ám nagyon örülök, hogy ismét létrejöhetett ez az egész napos program- mondta, majd Hajdu László polgármesterrel és Király Csaba alpolgármesterrel közösen végigjárták a rendeléseket, a szolgáltatásokat.
Ezen a napon ugyanis négy szinten várták az orvosok, a nővérkék és a különböző szolgáltatásokat nyújtó cégek képviselői az érdeklődőket. A teljesség igénye nélkül ingyenesen részt lehetett venni EKG, érszűkületi, gyermek, felnőtt fogászati, laboratóriumi (vér és vizelet), kardiológiai, nőgyógyászati, ortopédiai, szemészeti, urológiai vizsgálaton, vérnyomásmérésen, mellkas röntgenen, illetve a különböző szakorvosoktól tanácsadás igénybe vételére. A programok során a különböző cégek is bemutatták termékeiket, szolgáltatásaikat. Így többek között lehetőség volt megismerkedni az elektromos cigarettával, a ligetszépe olaj gyógyító erejével, az eletrosomatograffal, a gyógypad jótékony hatásával. Bemutatkozott a Pedicom, az Oriflame, a Jókai Patika, Takács Ferenc méhész. Megkóstolhatták az érdeklődők a Misura kekszet, amely a cukorbetegek számára előnyős rostokat, tápanyagokat tartalmaz. Volt, aki kézakupunktúra alkalmával tudhatta meg, hogy milyen gyulladások vannak a szervezetében, illetve a gyógyító kezek igénybevételével frissíthette fel nyakát, vállát, hátát.
-Azoknál a személyeknél, akiknél valami problémát találunk, a teljes kivizsgálást javasoljuk. A célközönséget pedig mindig megtaláljuk ezeken az egészségnapokon, hiszen olyanok jönnek, akik amúgy ritkán keresnek fel bennünket. Rendelők és a kísérő programok egészen délután négyig várták az érdeklődőket.
-Ez az az alkalom, amikor a saját munkatársaink is jobban tudnak magukra odafigyelni és felkeresik a többi szakrendelést, hogy saját egészségük sem szenvedjen csorbát- mondta mosolyogva dr. Neszt Kálmán, aki a nap végén elégedettségének adott hangot a látogatottságot illetően.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló