Menu

Egészségmegőrzés

2012.07.24.

A betegségeket jobb megelőzni, így kis odafigyeléssel olyan életformát lehet kialakítani, melyben magától értetődő rutinként működik az egészségmegőrzés. A szakemberek szerint a betegségmegelőzésben fontos szerepe van a kiegyensúlyozott életmódnak, a higiéniának, az egészséges táplálkozásnak, a mozgásnak, a harmonikus nyugodt körülményeknek és a rendszeres orvosi ellenőrzésnek.

Dr. Schweder Margit háziorvos elmondta, hogy a megelőzés fontosságára már gyerekkorban meg kell tanítani a kicsiket. Ha ekkor megszokja a helyes életmódot a kicsi, jó alapokkal indul, és később is könnyebb lesz egészségesen élnie. Nem kell tiltakozni a védőoltások ellen, mert ezekkel súlyos, szövődményekkel járó betegségeket lehet megelőzni. Az apróságok táplálkozására, életmódjára különösen fontos figyelni, sok zöldséget, gyümölcsöt egyenek, viszont a zsíros ételeket, a hot dogot, hamburgert, chipset tanácsos kerülniük. Lényeges a mozgás, jó, ha sportolnak valamit, és nem ülnek egész nap a számítógép előtt. Ugyanez fokozottan érvényes a felnőttekre. Előnyös a napi ötszöri étkezés, amiből két alkalommal zöldség vagy gyümölcs fogyasztása ajánlott. A testsúlyt rendszeresen kontrollálni kell. A mozgás nagyon fontos, nem kell feltétlen sportkörbe járni, megteszi a futás, vagy akár a séta is. A megelőzés része az orvosi kontroll. Ajánlatos szűrővizsgálatokra elmenni, ötven éves kor fölött a csontritkulásra és a D-vitamin pótlására is érdemes figyelni. Tanácsos rendszeresen teljes körű laborellenőrzést végeztetni. A vérnyomást minden korosztálynál érdemes ellenőrizni.