Menu

Egészségben 101 év
(képes beszámoló a cikk végén)

2009.11.07.

Igazán irigylem Vermes Lajosné Anna nénit, aki november 1-jén már a 101. életévét töltötte be. Hogy miért van e nagy irigység? Mert elmondása szerint majd kicsattan az egészségtől.

Nem panaszkodik, vidám, és még mindig szívesen takarít, sőt a húslevest is olyan ízesen készíti el, hogy nem véletlenül ez a kedvenc étele.
Születésnapja alkalmából a kerület vezetői is ellátogattak hozzá, hogy egy kedves kis ajándékkal köszöntsék e jeles évforduló alkalmából. Rákospalotai otthonába hozott tűzijátékkal és a 101-es számmal díszített csoki tortát Király Csaba alpolgármester, Mihályi Zoltán, a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke és Kovácsné Márkus Éva, a polgármesteri hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályának vezetője. Emellett egy szép kis takarót, valamint pénzt is kapott az ünnepelt. Anna néni jelenleg is egyik fiával Gáborral él együtt a kis házban, míg másik gyermeke a messzi földrészen, Ausztráliában lakik családjával. Anna néni nem egyszer járt már náluk, ám jelenleg már nem vállalná a hosszú repülőutat.
Mindezek ellenére vidáman, frissen várta az őt köszöntőket, sőt, még külön élvezte, amikor a fényképezőgépek kereszttüzébe került- egy kis dalt is dúdolt, miközben kattogtak a masinák.
Valószínűleg, ilyen önfeledt mosoly közepette telhettek munkás napjai is- bár akkor nem a fényképezőgépek, hanem a varrógépek kattogtak. Anna néni ugyanis egészen nyugdíjba meneteléig, 1963-ig a Rákos úti FEDOSZ-nál dolgozott varrónőként.
További boldog éveket és jó egészséget kívánunk!

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló