Menu

„Egész életét szeretett iskolájának szentelte”

2021.03.22.

A Károly Róbert Általános Iskola tragikus körülmények között elhunyt tanárára, Deákné Oláh Mariannára emlékezik az iskola intézményvezetője.

Deákné Oláh Marianna az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola matematika-kémia szakán szerezte meg diplomáját 1988-ban, majd a Budapest XV. Kerületi Károly Róbert Általános Iskolában (akkor még Bogáncs Utcai Általános Iskola) helyezkedett el. Halála napjáig hű maradt intézményéhez és a kerülethez, ahol többször képviselte iskolánkat különböző versenyeken, rendezvényeken, lelkesen segítette a kerülethez kapcsolódó iskolai programok szervezését, lebonyolítását.

Nevelőtestületi jelenléte első pillanattól kezdve meghatározó volt. Rendkívüli egyénisége, lelkiismeretessége, alapossága, segítőkészsége, nagy tudása, a pedagógia iránti érzéke hamar kivívta pedagógus társai, tanítványai és azok szüleinek tiszteletét, elismerését.

Már 1990 szeptemberében kollégái megválasztották munkaközösség-vezetőnek, amely tevékenységet a gyesen töltött néhány év kivételével egészen 2018-ig kiválóan végzett.

Rendszeresen képezte magát annak érdekében, hogy tanítványainak naprakész tudást adjon át a lehető leghatékonyabb módszerek ismeretében. A továbbképzések kiválasztásában a szaktárgyi témákon túl fontosnak tartotta a tanulók személyiségfejlesztéséhez, a tehetséggondozáshoz és a nehézségekkel küzdő tanulókhoz kapcsolódó lehetőségeket is annak érdekében, hogy minél hatékonyabb oktató-nevelő munkát végezhessen.

Nagyon figyelt a tanulásban lemaradó, illetve rászoruló tanulók felzárkóztatására is. A hátrányos helyzetű és veszélyeztetett tanulók megsegítése érdekében folyamatosan együttműködött a hivatalos szervekkel.

Megszerzett tudását nemcsak a diákokkal, hanem pedagógus kollégáival is megosztotta szakmai beszélgetések, és bemutató órák keretében.

Lelkiismeretességgel segítette a pályakezdő és az új kollégák beilleszkedését, munkáját. Aktív részt vállalt az iskolai alapdokumentumok kidolgozásában, módosításában.  Nagy gondot fordított a helyes és hatékony módszerek alkalmazására, az egységes követelményrendszer betartására és betartatására. Megtalálta az egyensúlyt a társadalmi és iskolai elvárások között.

Rendszeresen készítette fel tanítványait iskolai, kerületi és területi, budapesti matematika-, kémia- és katasztrófavédelmi versenyekre, vetélkedőkre. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny szervezésében és lebonyolításában komoly részt vállalt a verseny kezdetétől fogva. Tanulói több alkalommal értek el dobogós helyezéseket.

Osztályfőnökként számos osztály útját egyengette. Minden diákja nagyon fontos volt számára, ezért rendszeres és szoros kapcsolatot ápolt a szülőkkel. Több generációt nevelt és oktatott. Mind a tanulók, mind a szülők, akiknek többségét tanította is, tisztelte, szerette, nagyra becsülte őt.

Nagyon komoly pályaelőkészítő és pályaválasztási tevékenységet folytatott, melynek következtében biztos lehetett abban, hogy tanítványai a megfelelő középiskolát (pályát) választják.

Mindig szem előtt tartotta a közösség fejlesztését. Ennek érdekében folyamatosan szervezett szabadidős és kulturális programokat.

Nagy hangsúlyt fektetett a hagyományok ápolására. Aktív szervezője és részese volt több nagyszabású iskolai rendezvénynek. Nevéhez fűződik többek között a környezetvédelmi hét programsorozata is. E témában pályázatot készített, melynek eredményét a mai napig élvezheti az iskola teljes közössége.

Egész életét a pedagógiának, szeretett iskolájának, az oda járó diákok nevelésének, oktatásának szentelte. Magas fokú szakértelemmel művelte mesterségét, gyakorolta hivatását. Végtelen alázattal, maximális odaadással és hittel tette ezt. Igazi, hivatását tisztelő és szertő pedagógus volt. Ezt a pályán eltöltött több évtized alatt mindig a segíteni akarás, a jobbító szándék vezette. Kiemelkedő szakmai tudását és eredményes munkáját tisztelet és elismerés övezte és övezi örökké.

Deákné Oláh Marianna | Nyugodjék békében!

Kőszegi Árpád Jánosné, intézményvezető, Budapest XV. Kerületi Károly Róbert Általános Iskola