Menu

„Édes Hazánk, rólad zeng dalunk”

2014.11.25.

A 121 éve alapított Rákospalotai Ipartestület 2014. november 20-21-én ötödik alkalommal rendezte meg az „Édes Hazánk, rólad zeng dalunk” szavalóversenyt Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata és a Csokonai Művelődési Központ támogatásával, melyen a kerületi iskolák tanulói mérhették össze tudásukat, tehetségüket.

A verseny az ANNO 2014. Művészeti Hét keretében zajlott le, helyszínéül a Csokonai Művelődési Központ szolgált.

Csütörtökön az alsó, pénteken a felső tagozatosok és középiskolások szavalhatták el a versenykiírás címéhez igazodó, a tanulók által XIX-XX. századi magyar költőktől választott műveket. Többen választották Petőfi Sándor és Pósa Lajos költeményeit.

Az alsó tagozatosok megmérettetésén II. helyezést ért el Virág Hortenzia a Károly Róbert Általános Iskola tanulója, illetve holtversenyben III. helyezett Antolik Dániel a Czabán Általános Iskola és Balogh Dzsenifer a Szent Korona Általános Iskola tanulója lett.

Polgármesteri különdíjban Farkas Boglárka a Kontyfa Általános Iskola, illetve különdíjban Csepcsányi Kiara Jázmin a Károly Róbert Általános Iskola tanulója részesült.

A felső tagozatosok köréből a Szent Korona Általános Iskola három tanulója, így I. helyezést Polgár Vanda, II. helyezést Virág Apollónia, III. helyezést Szőke Tamás ért el.

A középiskolások versenyén I. helyezett Szirmák-Valent Anna Lili a Dózsa György Gimnázium, II. helyezett Meleg Veronika a László Gyula Gimnázium és III. helyezett Mentő Anna Dóra a Dózsa György Gimnázium tanulója lett.

Polgármesteri különdíjjal térhetett haza Virág Apollónia a Szent Korona Általános Iskolából és Csáfordi Alexandra a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolából.

Kategóriánként az I. helyezett 30.000 Ft, a II. helyezett 20.000 Ft, a III. helyezett 10.000 Ft jutalomban részesült, melyet az Ipartestület tagjai ajánlottak fel a versenyzőknek.

További különdíjazottak:

Csokonai Művelődési Központ különdíját Lukács Szeben (Szent Korona Általános Iskola) kapta.

Monostori Zsolt képviselő különdíjjal kedveskedett Sódar Ádám Györgynek (Szent Korona Általános Iskola) és Meleg Veronikának (László Gyula Gimnázium).

Szilvágyi László képviselő különdíját Szusza Máté (Pestújhelyi Általános Iskola) nyerte el.