Menu

Döntések után III.

2008.03.02.

A sajtótájékoztató utolsó részében Hajdu László polgármester elsőként a 2007. évi költségvetés V.számú módosításáról illetve a 2008. évi költségvetés elfogadásáról szólt.

– A testület elfogadta a 2007. évi költségvetés V. sz. módosítását. A költségvetés főösszege 115.882 ezer Ft-tal emelkedett, az új főösszeg 16.862.052 ezer Ft. Az V. sz. módosítás jogszabályi előírások alapján elsősorban a központi forrásokból származó bevételek előirányzatait hozza összhangba a teljesítéssel. Emellett sor kerül egyes intézményi és hivatali előirányzatok pontosítására és átcsoportosítására. A legfontosabb, hogy biztonságban tudjuk működtetni a kerületet. A költségvetést azonban az határozza meg, hogy szociális kiadásokra, kultúrára, városfejlesztésekre milyen forrásokat tudunk biztosítani. Nos, nagyon fontosnak tartom, hogy az állam első ízben 100%-ban támogatja a közalkalmazottak béremelését. A juttatásokat 70 millió Ft-tal az önkormányzat is megnövelte, és ezt elsősorban étkezési csekk, másodsorban pedig üdülési csekk formájában kaphatják meg az érintettek. A költségvetésünk részét képezi a 13.havi bérek kifizetése is, és amire előzetesen nem számítottunk, a 13. havi szociális juttatásokat is sikerült beépítenünk a rendszerbe. Természetesen több, a kerület jövőjét érintő beruházással is számolunk a 2008-as évben. A főváros például 2007-ben 9 kerületi utca felújítását hajtotta végre. 2008-ban ugyancsak 6 utca felújítását tervezte be, de ezek fajsúlyosabbak az előző évi beruházásoknál is. A Bánkút utca 1,7 km-es szakaszának, a Bercsényi utcának, a Cserba Elemér utcának, a Nyírpalota út 1,5 km-es szakaszának, a Rekettye utcának és a Sződliget utcának a felújítása a főváros készülő költségvetésében 4,7 milliárdos tételként fog majd szerepelni. Ezen kívül magánforrásból megvalósított fejlesztésekre is számítunk, így remélhetőleg idén elkezdődik, és akár be is fejeződhet az északi főgyűjtő megépítése. Számítunk az M3-as autópálya melletti zajvédő fal építésének folytatására. Ez utóbbi projektet egyelőre jogi viták gátolják. A magántőke sok fejlesztésben, munkahelyteremtő beruházásban is megjelenik. Ez némelyike nem csak 1-2 milliárdos, hanem több tízmilliárdos nagyságrendű beruházás lesz majd. Összességében azonban elmondható, hogy az új önkormányzati ciklus első évében elértük a gazdasági programban körvonalazott alapvető céljainkat. A biztonságos, kiegyensúlyozott működés mellett a kerület fejlesztésére is jutottak források- mondta a polgármester.
A 2008. évi költségvetésről szólva a polgármester elmondta, hogy a főösszeg 16.784.363 ezer Ft. Ez kereken 9%-kal, azaz 1,5 milliárd Ft-tal magasabb a 2007. évi eredetinél.
-A költségvetés a korábbiaknál pontosabban épül a 2008. évi költségvetési koncepcióra. A kiegyensúlyozott, biztonságos működés mellett vele egyenrangú célként fogalmazódik meg benne a kerületfejlesztés gyorsítása, egyebek közt további forrásbevonás révén. A költségvetésben biztosított a működési kiadások és bevételek egyensúlya. A működési célú központi támogatások között több mint 400 millió Ft központi támogatást kap az önkormányzat a 2007. évi 13. havi illetmény hátralevő részére és a közszolgálati bérek 5%-os emelésére. Jelentős többletbevételre számíthatunk helyi iparűzési adóból (a tavalyi eredeti előirányzatnál 570 millió Ft-tal nagyobb az ez évi tervszám). Emelkedik a telek-, építmény- és gépjárműadó tervezett bevétele (összesen 169 millió Ft-tal, az új együttes előirányzat 1.780 millió Ft). A felhalmozási célú bevételek fő összetevői között új kötvény kibocsátásából származik 1 milliárd Ft bevétel. 293 millió Ft az ingatlanértékesítés reálisnak tekinthető tervszáma. Útépítésre központosított előirányzatból 105 millió Ft-ot fordíthat az önkormányzat. A felhalmozási célú kiadások összege csaknem 2,3 milliárd Ft (a tavalyinál 553 millió Ft-tal magasabb). A kiemelt célok sorában meg kell említeni, hogy a Képviselő-testület korábbi döntése alapján 3 fejlesztési pályázathoz önrészként 350 millió Ft-ot biztosít a költségvetés. A fő célok: az ipari technológiával épült lakóépületek rehabilitációja, a hagyományos építésű városi területek rehabilitációja, illetve a funkcióbővítő felújítás. A költségvetés 57 millió Ft-ot biztosít három iskola önrészéül akadálymentesítési pályázaton való részvételre. További fontos kiadási előirányzatok: útépítésre összesen 152,4 millió Ft, útfelújításra 66 millió Ft, akadálymentesítésre 21,1 millió Ft, járdák építésére és felújítására 42 millió Ft, parkolók építésére és felújítására 42 millió Ft, fák pótlására, parkok, fasorok felújítására 25,8 millió Ft. A felhalmozási tartalékok között elkülönítettünk 160 millió Ft-ot intézményi felújításra, ez a tavalyinál 100 millió Ft-tal nagyobb összeg. Összefoglalva: a 2008. évi költségvetés amellett, hogy biztosítja a kerület kiegyensúlyozott működését, a korábbiaknál dinamikusabb kerületfejlesztési célokat fogalmaz meg, s ezek valóra váltásához a forrásokat is tartalmazza.
Egy másik témáról szólva Hajdu László elmondta, hogy a képviselő-testület még 2005. októberében elfogadta az Önkormányzat Bűnmegelőzési koncepcióját, melyben többek között megfogalmazódott, hogy az önkormányzatnak aktív és vezető szerepet kell játszania a kerület biztonságát szolgáló tervek elkészítésében. Kezdeményező szerepe van a gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetésében, a legkülönbözőbb együttműködési formák szervezésében, a programok koordinálásában, végrehajtásában, valamint folyamatos értékelésében.
Az önkormányzat, mint kerületi oktatási-nevelési, egészségügyi, szociális intézmények többségének tulajdonosa, a kerületi közigazgatás irányítója, és mint testület, a helyi politika fóruma ösztönzi, és koordinálja a bűnmegelőzési tevékenységeket. A bűnmegelőzési koncepció elfogadásakor úgy döntött a testület, hogy minden évben készüljön egy cselekvési program, mely az adott év legfontosabb feladatait tartalmazza, úgy, hogy a feladatok végrehajtásához szükséges pénz az éves költségvetésben kerüljön meghatározásra.
-Ezért szerepelt napirenden, immár 3. alkalommal, a költségvetéssel párhuzamosan a Cselekvési Program. A 2008. évi Cselekvési Program a bűnmegelőzéssel, és a biztonsággal összefüggő tevékenységeink keretét adja, melyben két terület kap nagyobb hangsúlyt. Összhangban az Európai Unió által megfogalmazott elvárással, a közlekedésbiztonság növelésére, ill. baleset-megelőzési kérdésekre koncentrálunk, valamint kiemelten kezeljük a vagyonvédelmi kérdéseket. Ugyanakkor pénzügyi lehetőségeinket is figyelembe véve, jelentős összeggel, – 10 millió Ft.-tal- támogatjuk a rendészeti, rendvédelmi szervezetek technikai eszközeinek fejlesztését, és jelentős összeggel járulunk hozzá a Közrend és Vagyonvédelmi Kiemelkedően Közhasznú Közalapítványon keresztül, az alapítványi tulajdonú, de a rendészeti szervek használatában lévő személygépkocsik. és mobil telefonok működési költségeihez és a polgárőr szervezetek közterületi jelenlétének biztosításához. A Cselekvési Programban meghatározott feladatok végrehajtásához szükséges forrás a 2008. évi költségvetésben rendelkezésre áll. Több feladatot csak eredményes pályázatok útján elnyert pénzekből, ill. a különböző szervezetek összefogásából, együttműködéséből, származó többletforrásokból tudunk elvégezni. A bűnmegelőzési tevékenység széleskörű kerületi összefogással végezhető eredményesen.
A sajtótájékoztató végén a polgármester beszélt a nagy sajtóvisszhangot kapott BKV paraméter-könyvvel kapcsolatosan. Ebben állítólagosan XV. kerületi járatok ritkítása is szerepel.
– Az 512 milliárd Ft-os budapesti költségvetésben a BKV működtetése jelentős kiadásként szerepel. Ezen a területen azonban folyamatosan 6-8 milliárd forintos hiány is tapasztalható. Mi ugyan egyetlen hivatalos hírt sem kaptunk a járatritkításokról, de fontosnak éreztük, hogy a kerület lakosainak érdekeit messzemenően védelmezzük, ezért egyeztetést kezdeményeztünk a BKV vezetőivel, mely tárgyalásra remélhetőleg hamarosan sor kerülhet- mondta Hajdu László.