Menu

Díszmadarak a Kozák téren
(képes beszámoló a cikk végén)

2006.10.09.

Hat évvel ezelőtt alakult újjá a XV. kerületben a H-1 Madárbarát Egyesület, amely immáron ötödik éve szervezi meg a Kozák téri Közösségi Házban díszmadár kiállítását. A jeles seregszemlén négy földrész madárvilága mutatkozott be ezen a hétvégén, amely az év legnagyobb madárkiállítása is volt egyben, hiszen az érdeklődők 160 kanárit, 80 papagájt és 24 egzotikus madarat tekinthettek meg.

Természetesen itt volt Tóth István világbajnok kék-arapapagája, s egy kedves „rokon? vele szemben. Ketten együtt olyan hangzavart okoztak, hogy más már szóhoz sem tudott jutni. A többi madárhoz átsétálva a másik terembe valódi koncerten érezhették magukat a látogatók, hiszen a seregnyi kanári, pinty megannyi hangon adott elő kánonban különböző dallamokat. Az igazi meglepetés azonban a harmadik helyszínen fogadta a látogatókat, hiszen itt olyan papagájok is helyet kaptak, akik még a „pacsi-adásra? is képesek, sőt Szilvásy Judit kékhomlokú amazon papagája még azt is elvárta, hogy gazdájától puszit kapjon a lábára. Mindezt azonban kellően meg is hálálta- majdnem megszólalt.
A háromnapos kiállításra sokan voltak kíváncsiak, a kerület óvodásai, iskolásai szép számmal látogattak el csoportjukkal illetve szüleik kíséretében a Kozák térre.
A kiállítás azonban az egyszerű megmutatkozásnál több volt, hiszen egy szakértő zsűri értékelte a kiállított madarakat.
A díjkiosztó ünnepségen, amely vasárnap délután volt, Tóth István, elnök elmondta, hogy a négyfős bírói testület nagyon elégedett volt mind a madárállománnyal, mind a madarak esztétikai megjelenésével. Tóth István külön hozzátette, hogy két hét múlva lesz az Országos Bajnokság, ahol eldől, hogy kik mehetnek a Világ Bajnokságra.
-Minél többen menjünk el Nyíregyházára az OB-re, mert véleményem szerint ott van helyünk a világ élvonalában.
A díjkiosztón részt vett Hajdu László polgármester és Növényi Norbert olimpiai bajnok is, míg a díjakat Somlói György titkár adta át.

Díjazottak:

Kanári kollekció:
Különdíj: Horváth Gyula
I. hely: Triay Carlos
II. hely: Zsezserán József
III. hely: Illés József

Szín kanári kategória:
I. hely: Horváth Gyula
II. hely: Zsezserán József
III. hely: Kardos Károly

York kanári (alak kanári)
I. hely: Király Károly
II. hely: Zsezserán József
III. hely: Magyar Ferenc

Különdíj:
ifj. Buzsik János- border kanári
Buzsik József- york alak kanári,

Gloster alak kanári
Különdíj: Ifj. Buzsik János
I. hely: Bánfai István
II. hely: Korecz József
III. hely: Cserba László

Papagájok:
Nagy Péter- különdíj- nagypapagájok
Tóth István- különdíj- pennant és nyakörves papagáj hibrid
Tóth István- különdíj- díszbaromfiak
Borbás Zoltán- különdíj- pennant papagáj

Zsezserán József – kiállítás legszebb színkanárija
Szilvásy Judit- kékhomlokú amazon papagáj
Illés József- különdíj- egzóta, legszebb gould amandina
Völgyi László- legszebb standard hullámos papagáj
Somlói György- különdíj- pennant mutáció

Emléklapot kapott:
Borbás Mihály
Czinkóczi György
Jánosi Péter
Kisladányi János
Kovács József
Kustán Sándor
Matuszka Zoltán
Szabó Gyula
Tőkés Lajos