Menu

Digitális Fotóműhely: „Absztrakció”

2010.11.09.

A Csokonai Művelődési Központban november 10-én 18 órakor nyitja meg Rátki János a Digitális Fotóműhely Absztrakció című kiállítását.
A kiállításon már most az alábbi ajánló olvasható:
„A Csokonai Művelődési Központban 2007. októberétől működik digitális fotóklub.

Igazi műhelymunka folyik a szerdai találkozókon, ahol amatőr fotósok ismerkednek a fotózás technikai kérdéseivel, kompozícióval, képszerkesztés módjaival, a világítás használatával, a manuális képkészítés lehetőségeivel, képszerkesztő programokkal.
Tárgy-, portré-, műtermi fotózás ugyanúgy szerepelt az elmúlt évek „legyűrendő” feladatai között, mint a természetfotózás.
Tavaly Varga Gábor Ákos irányította a szakmai munkát, az idén Rátki János vette át a csoport irányítását.

A műhelytagok közül többeknek volt már kiállítása, hiszen 2008-ban egy év terméséből már láthatott a közönség egy válogatást. Sokuknak azonban ez a kiállítás az első megmérettetés a nyilvánosság előtt.

A most kiállított képek a szeptemberben induló munka eredményei. A tagok saját felszerelésükkel, több esetben házilag gyártott „kütyükkel”, néha családtagjaik bevonásával valósították meg absztrakt képeiket. Sokszor nem is a technika legyőzése jelentett problémát, sokkal inkább a kishitűség, hogy képesek-e egy ilyen feladat megvalósítására. A kiállítással bizonyítják, hogy amatőr fotósok is (nem ritkán kompakt fényképezőgéppel) képesek profi módon kifejezni önmagukat.

A kiállítás nem jöhetett volna létre Rátki János áldozatos, időt, energiát, nem kímélő munkája nélkül.
A kiállítás kivitelezésében Ferk Ilona volt segítségükre.”

A kiállítás a Csokonai Művelődési Központban november 29-ig tekinthető meg.