Menu

Diákjogi kerekasztal

2005.12.20.

Bár kerekasztal nem volt, ám a GYIÖK tagjai nagyon jól érezték magukat december 12-én az első diákjogi kerekasztal megbeszélésen, beszélgetésen.

A Csokonai Művelődési Házban tartott összejövetelen dr. Pálinszky Antal alpolgármester is jelen volt, ám ö ezen a programon csak a háttérből figyelte, hogy az ifjak hogyan vélekednek egy-egy témáról.
A beszélgetésen a kerület oktatási intézmények GYIÖK-ös képviselői Viola Gabriellával és Kocsír Anikóval, a Magyarországi Diákönkormányzatok Egyesületének két tagjának irányításával dolgoztak fel diákjogi témákat játékos formában, majd zsíros kenyeres-, teás partival ért véget a kellemes délután.
Amint a helyszínen Lévay Andrea és Bakai Gyöngyi (ifjúsági referens), az OMIS osztály munkatársai elmondták, a programnak lesz folytatása, tavasszal szeretné a GYIÖK kezdeményezni egy Diákparlament összehívását. A mostani program megszervezését pedig azért tartották fontosnak, mivel a GYIÖK vezetőinek hasznos minden olyan információ birtokában lennie, amely a munkájukat befolyásolja.