Menu

Csokonai, Lila Galéria, Zsókavár Galéria II.
(képes beszámoló a cikk végén)

2006.11.09.

Gruber Béla alkotásaiból álló kiállítás megnyitását követően még egy nap sem telt el, s a Lila Galériában a Rákospalotai Képzőművész Klub tagjai tartották meg őszi tárlatukat. Erre a kiállításra a kerületben élő, a kerületben alkotó művészközösség tagjai hozták el alkotásaikat.

A rövid köszöntőt követően a László Gyula Gimnázium tanulói ( Kovács Réka, Polánszki Nikolett, Novák Anita, Balla Márton) tartottak rövid műsort a résztvevőknek, majd a hagyományoknak megfelelően Kissné Breczek Margit művésztanár nyitotta meg a tárlatot, melyen Barnucz Erzsébet, Fábry Gizella, Halmos Mária, Heinz József, Kaló Zoltán, Kiss Márton, Kovács Ernő, Szűcs Károly, Tari Emma, Vámosi Zsuzsa alkotásai láthatóak.
-Az iskola aulája november elején kiállítási térré alakul, ahol gyerekek és felnőttek nap mint nap közvetlenül is találkozhatnak az alkotásokkal, festményekkel, grafikákkal- mondta Kissné Breczek Margit. Ha művészettörténeti tanulmányainak felidézzük, a XXI. század felé közeledve egyre rövidebb időszakokat, stílusokat határozhatunk meg.
A több száz évet átölelő stíluskorszakokat gyorsan felváltják az egymást követő, gyakran párhuzamosan egymás mellett futó stílusirányzatok. Egy-egy stílusirányzat úgymond „virágkora” talán 10-20 évre tehető és gyakran egy-egy művész életművében több stílusirányzatot is nyomon követhetünk- mondta, majd így folytatta: a kortárs művészetben a sokszínűség, a műfajok határainak összemosódása erősen jellemző. A 70-es-80-as évektől már posztmodern tendenciákról beszélünk, amely a 90-es évekre lecsendesedik. A hozzánk egyre közelebb eső időszak a legkevésbé kutatott, legkevésbé rendszerezett terület- mondta az alkotóművész tanár a megnyitón, majd az alkotásokról, az alkotókról beszélt néhány mondatban, majd a kiállítást megnyitotta, amely november 20-ig tekinthető meg a Kavicsos köz 4. szám alatt található László Gyula Gimnázium ás Általános Iskola aulájában, a Lila Galériában.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Képes beszámoló