Menu

Csak a kezdés volt ünnepi

2019.04.24.

A képviselő-testület rendes ülésén egyetlen pont miatt nem sikerült elfogadni a napirendet, így kedden nem született érdemi döntés. A Fidesz és szövetségesei már a testület munkáját blokkolják.

A keddi rendes képviselő-testületi ülés ünnepi pillanatokkal kezdődött, hiszen ekkor adták át a XV. kerületi közalkalmazotti díjakat, és köszöntötték a jubileumi jutalmazottakat. A díjátadásra azért most került sor és nem egy külön ünnepség keretében, mert elfogadott 2019-es önkormányzati költségvetés híján nem volt keret egy ilyen alkalom megszervezésére. A büdzsé hiánya miatt  a hűségjutalmakat sem lehet addig kifizetni, amíg a testület meg nem alkotja a költségvetési rendeletet.

Köszöntőjében Németh Angéla polgármester elmondta, fontos, hogy a költségvetés körüli politikai csatározás ellenére elismerjék a közösségért végzett munkát. Azokról emlékeznek meg, akik – most ki nem tüntetett kollégáikkal együtt – költségvetés hiányában is biztosítják a kerületi intézmények mindennapi működését, garantálják a szolgáltatás színvonalát és munkájukkal szolgálják Rákospalota, Pestújhely és Újpalota népét.

 

Díjazottak, jutalmazottak:

 

25 éves jubileumi jutalomban részesül:

Bánffy Ágnes, a Czabán Általános Iskola konyhai dolgozója,

Szabóné Völgyi Anikó Csilla, a Fő úti bölcsőde kisgyermeknevelője,

Szakácsné Urbán Szilvia, a Csokonai Kulturális Központ művelődésszervezője, telephelyvezetője,

Tóth Klára, a Gazdasági és Működtetési Központ Pénzügyi Számviteli Osztályának dolgozója

 

30 éves jubileumi jutalomban részesül:

Soha Péter, a Gazdasági és Működtetési Központ gazdasági igazgatója,

Wédel Pál Tamásné, a Fő úti bölcsőde kisgyermeknevelője

 

40 éves jubileumi jutalomban részesül:

Klein Gyöngyi, a Wesselényi bölcsőde kisgyermeknevelője,

Makainé Radocsics Ilona, a Nádastó parki bölcsőde kisgyermeknevelője,

Szank Antalné, a Nádastó parki bölcsőde kisgyermeknevelője,

Szim Istvánné, a Kontyfa utcai bölcsőde kisgyermeknevelője.

 

2019-ben az „Év Kisgyermeknevelője” díjat kapta:

Mihályiné Német Csilla, a Nádastó parki bölcsőde sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó kisgyermeknevelője

 

2019-ben az „Év Bölcsődei Munkát Segítő Alkalmazottja” díjat kapta:

Ádámszki Endréné, a Kavicsos közi intézmény dolgozója, „a mosónők gyöngye”

 

2019-ben az „Év Kulturális Dolgozója” díjat kapta:

Pintér Zsuzsánna, a Pestújhelyi Közösségi Ház vezetője

 

2019-ben az „Év Intézmény Működtetési Dolgozója” díjat kapta:

Isépy Henriett, a Gazdasági Működtetési Központ bér- és munkaügyi csoportvezetője

 

2019. évben a Civil Szervezetek Elismerő Oklevelet kapta:

A Magyar Vöröskereszt Budapest Főváros XV. kerületi Szervezete

 

Az ünnepi pillanatok utáni a képviselők gyorsan visszarángattak mindenkit a valóságba. A polgármester által előterjesztett napirendet a 18 jelenlévő képviselő többsége nem támogatta, így el sem kezdődhetett az érdemi tanácskozás. A Fidesz, a Fideszből kilépett és kizárt képviselők, valamint az MSZP-ből kizárt Móricz Eszter amiatt blokkolta a testület munkáját, mert a polgármester ismét nem vette volna napirendre Victorné dr. Kovács Judit előterjesztését, amellyel az önkormányzati tulajdonú Palota-Holding Zrt. vezérigazgatóját kívánja visszahívni. A munkavégzés alól még februárban felmentett – fizetését azonban azóta is maradéktalanul felvevő – alpolgármester szerint súlyos gondok vannak a cég egyik üzletágával, és ezért változtatna a zrt. vezetésében.

A polgármester azonban a jegyző törvényességi észrevétele miatt nem vette napirendre az előterjesztést. Németh Angéla felhívta a figyelmet arra, hogy a Victorné dr. Kovács Judit által említett számos kifogás valójában egyetlen személytől érkezik, és emlékeztetett arra is, hogy a panaszos maga tért ki a probléma megoldása elől. A polgármester arra is emlékeztetett, hogy „amilyen hisztérikusan követelte az alpolgármester a zrt. mostani vezérigazgatójának a kinevezését, ugyanolyan hisztérikusan követeli most a leváltását.”

Dr. Lamperth Mónika is szót kért az ügyben, és határozottan kifogásolta Victorné dr. Kovács Judit kommunikációját az ügyben. Mint a jegyző kijelentette, a hivatal dolgozói nevében kikéri, hogy a most már feladat és hatáskör nélküli alpolgármester „szórakozik a munkatársakkal, hazugsággal vádolja a hivatali kollégákat és letagad elküldött iratokat.” Arra a vitában is sor került, hogy Victorné dr. Kovács Judit előbb kifogásolta a polgármester levelét, amelyben megindokolta, milyen törvényes problémák miatt nem terjeszti elő a napirendre vételt, majd három perccel később azt állította, nem olvasta azt a dokumentumot.

Mivel a napirendet egyetlen vitás ügy miatt nem fogadta el a többség, így kijelenthető: a fideszes és a volt fideszes képviselők – kiegészülve az MSZP-ből kizárt Móricz Eszter támogatásával – így már a kerület működtetését blokkolják.

Fotó: XV Média, Nagy Botond