Menu

Civilek a költségvetésért

2019.04.09.

Nyílt levélben szólította fel a keddi rendkívüli ülés előtt harminc XV. kerületi civil szervezet a képviselő-testületet a 2019-es büdzsé elfogadására.

„Önök nem teljesítették e feladatukat!” – áll abban a nyílt levélben, amelyet XV. kerületi civil szervezetek írtak alá, és amely a képviselő-testület tagjainak szól. A nem teljesített feladat pedig az önkormányzat 2019-es költségvetésének elfogadása.

A levelet a keddi képviselő-testületi ülés előtt az azt jegyző kerületi Civil Kerekasztal képviseletében Makai Ferenc (Ö.T.H.É.T.), Kapuszta Csaba (Pestújhelyi SC) és Szőgyéniyi Ferencné (Magyar Vöröskereszt XV. kerületi szervezete) ismertette.

A levélben az is áll, hogy a büdzsé el nem fogadásával a képviselők veszélybe sodorták a civil szervezeteket is, amelyek sokszor az önkormányzattól átvállalt feladatot végeznek. Az aláírók szerint több ezer, hasznos szabadidős tevékenységet végző gyermeket is veszélyeztet a költségvetés hiánya.

Végül közlik: elvárják, hogy a helyi politikusok tegyék félre személyes vagy pártérdekeiket, és tartsák szem előtt a helyiek érdekeit, mert az elszabadult indulatok akadályozhatják a megegyezést.

A levelet harminc, a XV. kerületben működő civil szervezet támogatja. Húsz szervezet képviselői aláírták a nyilatkozatot, tíz szervezet pedig e-mailben jelezte, hogy egyetért azzal, de idő hiányában nem tudták aláírni. Ez a harminc támogató hatalmas számot jelent – ugyanis az önkormányzat körülbelül száz civil szervezetet tart nyilván a városrészben. Mint ismert, az önkormányzat évente több tízmillió forinttal támogatja a helyi civilek munkáját.

A teljes levél:

„Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Képviselő Hölgyek Urak!

Kerületünk lakossága azért választotta meg Önöket, hogy esküjüknek megfelelően szolgálják tevékenységükkel a kerületet és lakóinak érdekeit, lakóhelyünk fejlődése, lakosainak gyarapodása érdekében mindent megtegyenek. Ennek a munkának, amivel megbíztuk Önöket, mérföldköve a kerület éves költségvetési rendeletének megalkotása, megszavazása. Ez biztosítja, hogy a tervezet fejlesztések megvalósulhassanak, a civil szervezetek, egyházak, szociális ágazat hatékonyan működhessenek a kerületben.

Önök nem teljesítették e feladatukat!

Ezzel többet között veszélybe sodorták a civil szervezeteket, akik önként – sok esetben az önkormányzattól átvállalt feladatainak, mint a sport, kultúra, karitatív tevékenység, lokálpatriotizmus elősegítése, nem – vagy csak részben – fognak eleget tenni. A kerület működésképtelensége mellett azt a több ezer gyermeket is veszélybe sodorták, akik hasznos szabadidős tevékenységet találtak a szervezetek programjai között, és sikereket, pozitív élményeket kaptak, amelyek fejlődésünket is elősegítették.
Sajnos láttuk a testületi üléseken, hogy az elszabadult indulatok akadályozhatják a megegyezést.

Elvárjuk Önöktől, hogy hagyjanak fel személyes és pártpolitikai érdekeik érvényesítésével, és csak az itt lakók érdekeit szem előtt tartva alkossák meg kerületünk költségvetését!

Budapest, 2019. április 5.

Tisztelettel:
Civil Kerekasztal tagjai”