Menu

Civil szervezetek megbeszélése

2005.11.08.

Pénteken délután a kerületben működő civil szervezetek tartották megbeszélésüket a polgármesteri hivatal Kossuth termében.

Elsőként Avarkeszi Béla civil referens tájékoztatta a megjelent 33 civil szervezet közel 40 képviselőjét az összejövetel céljairól. Többek között arról beszélt, hogy a jelenleg a kerületben működő 90 civil szervezet közül csak ötvennek az adatai találhatók a honlapon, mivel a többiek nem regisztráltatták magukat. Az adatlap azonban továbbra is letölthető innen.
Szó volt a 2004-es évi pályázati elszámolásokkal kapcsolatos tapasztalatokról, az idei pályázatok elbírálásáról, s arról, hogy az elnyert összeggel december 31-ig kell elszámolnia minden civil szervezetnek.
A tényleges megbeszélés elején Szimon Ildikó átadta a XV. kerületi Civil Szervezetek saját Civil Stratégiáját Hajdu László polgármester úrnak
Amint az összejövetelen elhangzott, a Civil Tanácsadó Kollégium az idei pályázat elbírálásánál is a kért összeg alapján döntött annak odaítéléséről.
Kritikaként hangzott el többek között, hogy a Városházi Napló nem jelenteti meg a civil szervezetek bemutatkozó anyagát. Mint elhangzott, Báthory Bélán (ÚBK) kívül senki nem adott le anyagot. Ezért újból felhívta Avarkeszi Béla az érdeklődők figyelmét arra, hogy a megfelelő határidőig maximum 2 ezer karakterben leadható egy bemutatkozó anyag, amelyet közölni fog a kerületi újság.
Felmerült a lehetőség arra, hogy egy külön kiadvány jelenhetne meg erről, melyre lehetőséget március környékére lát a polgármester, ám többek véleménye szerint ( Péterfi Ferenc- Nyírpalota Társaság, Sebestyén István- Civitalis Egyesület) nem kellene ezt a feladatot az önkormányzatra áthárítani, a civil szervezeteknek, ha erre szükségük van, csináltassák meg.
-Megmondják az önkormányzatnak, hogy mit csináljanak, aztán meg tőlük kérik a pénzt? Azért ennek nem így kéne működnie- hangzott el.
A kábeltévében a civil szervezetek megjelenésével kapcsolatosan a polgármester elmondta, hogy körülbelül negyven anyag készült róluk az elmúlt év folyamán.
Az ANNO 2005 programsorozattal kapcsolatosan elhangzott, hogy amint az anyagok elkészülnek, minden civil szervezet megkapja.
Hajdu László polgármester beszélt a Bűnmegelőzési Koncepcióról, melynek a megvalósításához a civil szervezetek segítségét is kérte, valamint szintén kézhez kapták a jelenlévők is az Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. Törvényt.
A polgármester tájékoztatást adott a jövő évi költségvetés koncepciójának alakulásáról és ígéretet tett arra, hogy elkészültét követően a civil szervezetek is kapnak belőle.
– A Bocskai utcai épület megújulását követően (hangversenyterem, balett-terem, zeneoktató terem stb.) a Hartyán közi épület felszabadul. S bár több ötlet felmerült annak hasznosítására, én szívesen venném, ha az lehetne a kerület közháza, közéleti háza, ahol mindenki kaphatna irodát: civil szervezetek, pártok tarthatnák ott összejöveteleiket- mondta többek között a polgármester, majd a megbeszélés végén meghívta a civil szervezetek képviselőit egy baráti beszélgetésre november 22-én 14.30-ra, a Kossuth terembe, ahol Kiss Péter és ő mint országgyűlési képviselők várják az érdeklődők kérdéseit.