Menu

Célzott fejlesztések – 25 éves a FENO

2016.04.01.

A kerületi Fejlesztő Gondozó Központ (FENO) fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte március 23-án. Hajdu László polgármester beszéddel, valamint meglepetésajándékkal kedveskedett a gondozottaknak és a dolgozóknak.

Mindemellett színes lufik is a levegőbe emelkedtek, melyek jelezték, az intézmény apraja-nagyja együtt ünnepli az eltelt évek eredményeit. A FENO egységvezetője 2013-tól Némethné Varga Viktória, aki 2015-ben fővárosi kitüntetést kapott a súlyosan, halmozottan sérült fiatalokkal végzett kiemelkedő pedagógiai munkája elismeréseként. A jubileumi alkalomból többek között a kezdetekről is beszélgettünk a szakemberrel.

Némethné Varga Viktória és gondozottjai/Fotó: XV Média, Vargosz

Némethné Varga Viktória és gondozottjai/Fotó: XV Média, Vargosz

– Hogyan került a pályára?

– A segítő szakma már fiatalon foglalkoztatott, így tanulmányaimat középiskola után a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán folytattam. A látássérültek és az értelmileg akadályozottak nevelésére specializálódtam, majd párhuzamosan a szociális munkás szakot is elvégeztem, idővel pedig szomatopedagógia szakos tanári diplomát is szerzetem. További részletek az xvmedia.hu oldalon olvashatók.