Menu

Cégvezető-sorvezető

2006.06.15.

Ez év július 1.-jétől számos lényegi ponton módosulnak a cégek működéséről szóló jogszabályok. Az új szabályozás nem csak a jövőben alakuló társaságokat érinti, hanem a meglévők számára is adminisztratív feladatokat jelent.

Több éves reformfolyamat eredményeképpen július 1.-jétől hatályba lépnek az új, a gazdasági társaságok működését, valamint a cégeljárás rendjét szabályozó új törvény és a módosított csődtörvények, illetve a kapcsolódó végrehajtási rendeletek. Azzal együtt, hogy ezeknek köszönhetően a gazdasági élet szereplőinek döntési lehetőségei bővülnek, jelentős adminisztratív teherrel is szembekerülnek: szükséges lesz a társaságok működési szabályzatainak újraírása. A Cégjog 2006 című HVG-kiadvány az új törvényeket, továbbá a végrehajtási rendeleteket teljes szövegében bemutatja, azokat közigazgatási szakemberek segítségével kommentálja, a konkrét teendőket közérthetően ismerteti.
Néhány a legfontosabb változások közül
-júliustól szerződésmintával is lehet céget alapítani,
-elegendő lesz csak a főtevékenységet megjelölni a társasági szerződésben,
-rövidülnek a cégeljárási határidők, -munkaviszonyban nem láthatnak el feladatokat a társasági vezető tisztségviselők,
-a kisebbségi jogok gyakorlásához 10 helyett elegendő lesz 5% tulajdonrész,
-lehetővé válik nonprofit gazdasági társaság alapítása,
-tele-taggyűléseket lehet tartani
-2007 júliusától a Cégközlöny ingyenesen hozzáférhető az Interneten
-Bővül a cégjegyzékadatok kötelező tartalma
-a csődbe ment cégek tartozásaiért a többségi tulajdonos vagyonával felelni fog