Menu

Borítékolt szerelem nőnapra

2020.03.06.

A Csokonaiban Náray Erika, Nyáry Krisztián és az önkormányzat kedveskedett a kerületben élőknek.

A nemzetközi nőnap alkalmából a Magvető Café Borítékolható szerelem című előadását nézhették Csokonai Művelődési Házban meg március 5-én este az önkormányzati intézmények dolgozói, illetve a kerületben élők – természetesen valamennyien hölgyek. A két főszereplő Náray Erika színésznő és Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész volt, az est alapját pedig az író 2018-ban megjelent Írjál és szeressél című könyve adta. A műben 125, a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb szerelmes levele és azok keletkezéstörténete kapott helyet. Ezekből válogatva született meg a korabeli dalokkal és a felolvasott levelekkel színesített előadás.

Az eseményen részt vett Cserdiné Németh Angéla polgármester is, az önkormányzat nevében pedig Tóth Imre köszöntötte a vendégeket. Az alpolgármester köszöntőjében felelevenítette, hogy a nemzetközi nőnap eredete egészen 1857-ig, a New York-i munkásnők sztrájkjáig nyúlik vissza.

Az előadás annak a megállapodásnak a keretében jött létre, amelyet Cserdiné Németh Angéla jelentett be december közepén. „Szeretnénk a független színházak szuverenitását megőrizni, illetve a kerület kulturális életét is felpezsdíteni. Ezért döntöttünk úgy, hogy három független színházzal, a Magvető Caféval, a Rózsavölgyi Szalonnal és az Átriummal együttműködési megállapodást kötünk, és erre szeretnénk a többi kerületet is sarkallni” – mondta a XV. kerület polgármestere a bejelentéskor.

Péntekre is jutott a nőnapi megemlékezésből: az önkormányzat férfi vezetői, képviselő-testületi tagjai egy-egy marcipánszívecskével fogadták  a polgármesteri hivatal reggel munkába érkező hölgy dolgozóit.

(Cs.B.)

Fotók: Nagy Botond, Vargosz/XV. Média