Menu

Beszélgetés az oktatás helyzetéről

2004.10.22.

Október 18-án este a Polgári Érdekképviseleti Egyesület szervezésében „Múlt, jelen, jövő” címmel Ambrus János az Önkormányzat Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságának elnöke tartott fórumot a kerület oktatási helyzetéről a PÉE székházában. Sajnos, elég kevesen voltak kíváncsiak e beszélgetésre.

A programban először Szalóczy Lajos, elnök és Valló Péter titkár köszöntötték a jelenlévőket és elmondták, hogy hagyomány már évente a kerület oktatási helyzetével foglalkozó fórum. Ezután Ambrus János beszélt az oktatásról, mellyel kapcsolatban előzetesen kérdéseket intéztek hozzá. Így számolt be arról, hogy a közel 5 évvel ezelőtt végrehajtott iskolai átszervezésekkel nem kellett bezárni egy intézmény sem, de voltak olyanok, amelyek más funkciót kaptak: így a Tóth István utcai épületbe költözött a Meixner Alapítványi Iskola, ahova kerületi gyerekek is járnak. Egy másik ilyen épület, ahol funkcióváltásra kerül sor: a Bocskai utcai iskola, ahol felmenő rendszerben ürült ki az épület, illetve kerültek át az idei tanévtől a Czabán iskolába a gyerekek. A Bocskai utcai épületbe teljes átalakítást követően költözhet majd be a Hubay Jenő Zeneiskola, pontosabb nevén az Alapfokú Művészeti Iskola a remények szerint a következő tanévben. Ide kerül át a Pedagógiai Szolgálat könyvtári szolgáltatása is. Az épület átalakítására több mint 200 millió forint pályázati pénzből kerülhet sor, s így többek között korszerű hangversenyterem is megépülhet. A Pattogós utcai iskolában a hagyományos általános iskolai képzés helyett az értelmileg sérült gyermekek oktatása folyik. Ez az intézményi átalakítás azért volt jó a kerületben, mert így pl. az intézményi költségeken is lehet spórolni, valamint pedagógiailag is jó, hiszen a nagycsoportos ovisok az intézményhez tartozó iskolásokhoz, leendő tanító nénijükhöz átmehetnek, a tanító néni meglátogathatja őket az oviban, másrészt az óvó nénik a hajdani ovisaikhoz elmennek az iskolába. Így az átjárhatóság is könnyebbé vált.

A kerületi oktatási intézmények kihasználtságával kapcsolatban Ambrus János elmondta, hogy sajnos, csökken a gyereklétszám a kerületben. Az okokat firtatva elhangzott, hogy az életmód változása következtében a szülők mind a kisebb, mind a nagyobb gyerekeiket szívesebben viszik a munkahelyükhöz közelebb található oktatási intézménybe, hiszen így nem kell annyira rohanniuk. Másik okként Ambrus János elmondta, hogy sajnos, a kerületben a szülésképes nők száma csökken, így ezzel arányban csökken a bölcsödébe, óvodába, iskolába járók száma. Szerencsére itt a XV. kerületben minden gyermek gyalogosan elérheti az oktatási intézményt, s bár évente átvizsgálják a körzethatárokat az önkormányzatnál, módosításra ritkán kerül sor és az intézmények megközelítése időben akkor sem változik. A MOS Bizottság elnöke kihangsúlyozta, hogy nagyon sok kedvezménnyel segítik a kerületbe járó gyerekeket: általános iskola első osztályában mind a füzetcsomagot, mind a tankönyveket ingyen kapják, ugyancsak ingyenes a 9. osztályba járó gyermekek tankönyvcsomagja is. A 11.-12. osztályba járóknak az ECDL vizsga, a jogosítvány, a nyelvvizsgadíj nem kerül pénzébe.

Szalóczy Lajos rákérdezett arra, hogy a jelentős mértékű bérfejlesztést hogyan sikerült megvalósítani a kerületben. Ambrus János válaszában elmondta, hogy az átlagos 50%-os béremelést végrehajtotta tavaly az önkormányzat, az idei 6%-os bérfejlesztés pedig úgy valósul meg, hogy 4,2%-os béremelés mellett egyéb juttatások formájában (Palota pótlék, 13.havi fizetés, osztályfőnöki pótlék 50%-kal való emelése-a korábbi 20% helyett 30%) átlagosan több mint 6%-os bérfejlesztéshez juthatnak a közalkalmazottak.

Valló Péter a kerületi kisebbségek oktatási helyzetéről illetve a kínai iskola kerületben elfoglalt helyéről érdeklődött Ambrus Jánostól.

– A kínai iskolához csak közigazgatásilag van köze a kerületnek- a jegyző adja ki a működési engedélyt-, ám az iskola a fővároshoz tartozik. A Fővárosi Önkormányzat 50 évre adta bérbe az iskola működtetésére létrehozott Kht.-nek az épületet. Az iskolát nagymértékben támogatja a kínai kormány, egyébként az iskolába hat kerületi kisdiák is jár, akiknek szerintem a későbbiekben nagy előnyük lesz ezzel. A többi kisebbséggel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a német nemzetiségi osztály két iskolában is működik- a Kossuth NOK-ban és a Száraznád NOK-ban. A cigány kisebbség is próbálkozott ezzel, de különböző okok miatt nem sikerült nekik.

A több mint egyórás fórumon minden érdeklődő kaphatott választ a feltett kérdésére. Búcsúzóul elhangzott, hogy jövőre ismét sor kerül erre a fórumra a tanév megkezdését követően.