Menu

Benkő telepi Napok

2009.10.17.

Ahogy már évek óta megszokhattuk, ilyenkor ősszel kerül sor a Benkő-telepi Napok rendezvénysorozatra, ami idén is több helyszínen számos programot foglalt magába.

Csütörtökön délelőtt, mint eddig minden évben a programsorozat megnyitója a Klapka utcai oviban volt, ahol Ambrus János köszöntötte a kicsiket és a jelenlévő felnőtteket, köztük Gyurcsánszky János alpolgármestert és Lindner Gusztáv az OMIS osztály vezetőjét, valamint Ujfalusi Edinát, az OMIS osztály közművelődési ügyintézőjét.
A program keretében a kicsik a Meserét Bábszínház előadását tekinthették meg: a színdarab az eltévedt kiscicáról szólt.
Délután előbb a Czabán Általános Iskolában sportversenyek voltak: kispályás labdarúgó-torna, sakkverseny, asztalitenisz, majd szinte ezzel párhuzamosan a Hubay Zeneiskolában a Nemzetközi Képzőművészeti Tábor alkotásaiból nyílt kiállítás. Amint Tajti Réka, az OMIS osztály művelődési ügyintézője megnyitó gondolataiban elmondta a kilencedik alkalommal megrendezett táborban az iskolák (idén a Szent Koron, a Száraznád, a Kossuth és a Hubay Zeneiskola) delegáltjai vesznek részt. Azok, akik a tanév folyamán kiemelkedő eredményeket értek el. Emellett számos határon túli diák is ott volt Bernecebarátiban. Így érkeztek kis alkotók Beregszászról, Kassáról, Tótszentmártonból, Maroshévízről, Aranyosegerbegyről.
-Így valóban a hasonló és a különböző kultúrák tanulhattak egymástól- mondta Tajti Réka.
A különböző szekciókat pedig Ágoston Zsolt (fafaragás), Mészáros Zsolt (drámapedagógia, színjátszás), Molnár Sándorné (hímzés, dekoráció), Nándori Ágnes (decoupage), Spóringné Kovács Ágota (gyöngyfűzés), Sz. Bercsényi Éva (batikolás, textilfestés), Vizi Julianna ( textilfestés), Tasnádi Attiláné (bőrmunkák), Szunyogh László (kerámia, videózás) vezette.
Tajti Réka külön köszönetet mondott Kissné Breczek Margitnak, aki a kiállítást rendezte, Kőrösy Róbertnek, a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatójának, hogy a helyet biztosította a kiállításhoz, valamint a BKIK XV.kerületi Tagcsoportjának, név szerint a kiállításon jelenlévő Szántai- Sárközi Ambrus alelnöknek, hogy a szervezet segítséget nyújtott.
A tárlatmegnyitón részt vett a MOS Bizottság elnöke, Németh Angéla és alelnöke, Baracskay Éva, akik a programot követően a többi diákkal, tanárral és szülővel együtt a könyvtárba ment, ahol Szunyogh László részleteket vetített a táborban készült és több mint 2 órásra vágott filmből a jelenlévők legnagyobb örömére.
A Benkő telepi Napok rendezvénysorozata azonban mindezzel nem ért véget, mert pénteken az Idősek Napja alkalmából a Pestújhelyi Közösségi Házban került sor arra a programra, melyen először a Klebersberg Kuno utcai Idősek Klubjának táncsoportját követően Hajdu László polgármester mondta el köszöntő gondolatait. Ezutám Tomy Wonder lépett a színpadra, és ismét elvarázsolta szép hangjával a közönséget, majd a Hálózat a Kultúráért, Művészetért Egyesület tagjai egy nótadélutánnal kedveskedtek az idős embereknek.