Menu

Bemutatkoznak a Velencei-tavi Művészetbarátok

2005.06.22.

Július elsejéig tekinthető meg a Csokonai Művelődési Házban a Velencei-tavi Művészetbarátok Körének bemutatkozó kiállítása, melynek megnyitójára az elmúlt héten került sor.

Az ünnepségen Ferk Ilona festőművész, tanár, a kiállítás rendezője mondott köszöntőt, majd Tóthné Szabó Magda, grafikus a kör tagja köszönte meg a lehetőséget, hogy itt a XV. kerületben is bemutatkozhatnak az alkotóművészek.
A Velencei-tavi Művészetbarátok Köre három évvel ezelőtt, 2002-ben alakult Gárdonyban a Velencei-tó környékén alkotók és támogatók összefogása révén a művészeti élet felvirágoztatása érdekében. Az alkotók már több helyszínen bemutatkoztak ezen időszak alatt, illetve többen különböző versenyekre is beneveztek szép sikerrel.
A mostani kiállításon Balázs Gyula (Agárd), Kratancsik Mihály (Pázmánd), Somogyi László (Várpalota), Dr. Schmidt Szilágyi Éva (Gárdony, de Németországban él), Márton Rozália (Velence), Molnár András (Gárdony), Tóthné Szabó Magda (Gárdony), Nagy Piroska (Velence), Nagy Vica (Velence), Dr. Varga László (Agárd), Wladimir Katalina (Agárd, de Svédországban él) különböző alkotásukkal mutatkozik be.