Menu

Az összes szociális dolgozót szűrik

2020.06.05.

A nyár végéig szigorú rendben látogathatók a rendelések a Rákos úton. Koronavírus-infó.

Ahogy a járványhelyzet kezdete óta minden héten, ezúttal is az XV TV kamerái előtt beszélt a legfontosabb tudnivalókról dr. Buzna Andrea, a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény főigazgatója.

Szavaiból kiderült, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK) érkezett utasítások alapján a következő szabályok vonatkoznak a szakrendelésekre – jelen állapot szerint 2020. szeptember 30-ig:

  • marad a kötelező maszkviselés;
  • nem kötelező a kesztyű viselése;
  • belépés előtt kérdőívet kell kitölteni;
  • kizárólag előre egyeztetett időpontra lehet érkezni – az egyeztetés telefonon történik a szakorvossal;
  • egy óra alatt négy beteget fogadnak a szakrendelések;
  • a laboratórium egyelőre legfeljebb 120 pacienst tud fogadni egy napon.

Dr. Buzna Andrea most is hangsúlyozta: a koronavírus nem tűnt el az országból, jelenleg is itt van, továbbra is indokolt az elővigyázatosság.

A június 8-tól kezdődő héten is folytatódnak a koronavírus-szűrések: az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) valamennyi, 140 dolgozóját tesztelik majd annak érdekében, hogy biztosak lehessünk benne, hogy az idősekkel foglalkozó munkatársak egészségesek.

Dr. Buzna Andrea kiemelte, hogy a jelenleg is betartott szabályokkal legalább szeptember végéig együtt kell élnünk.

(Cs.B.)