Menu

Az idei utolsó testületi ülés után I.

2008.12.26.

Az idei évben utoljára- a december 17-i képviselő-testületi ülést követő napon-tartott sajtótájékoztatót a kerület vezetése (Hajdu László, Gyurcsánszky János, dr. Pálinszki Antal és Király Csaba alpolgármesterek) a legfontosabb döntésekről.

Először dr. Pálinszky Antal adott tájékoztatást az oktatást, a kultúrát és a sportot érintő döntésekről.
Szólt arról, hogy miután jövőre ünnepli a kerület egyik városrésze, Pestújhely 100. születésnapját, így a jubileum tiszteletére az önkormányzat október 27-31. között ünnepségsorozatot szervez, melynek programját a testület elfogadta. Ám emellett a helyi civil szervezetek is több rendezvényt tartanak.
-Úgy vélem, az önkormányzati ünnep méltóképpen fog majd illeszkedni az egész éves rendezvénysorozatba- mondta dr. Pálinszky Antal, majd beszélt arról, hogy a személyes gondoskodásról szóló rendeletet is módosítania kellett a testületnek, melyet leginkább az étkezési díjak 2009. évi várható növekedése indokolta. A növekedés egyrészt az inflációból, másrészt az élelmiszer alapanyagok drágulásával magyarázható. Az önkormányzat célja, hogy a kerületi gyerekek az új évben is megfelelő kalóriát kaphassanak, ezért 10%-kal emelte az étkezési díjakat.
– Jelentős döntésnek tartom a Közoktatási Minőségirányítási Program módosítását. Egy ilyen program megalkotását, melyben a fenntartó az intézmények felé történő elvárásait, azok feladatait fogalmazza meg, törvény írja elő az önkormányzatok számára. A programot mi 2006-ban fogadtuk el, és a mostani módosítást az indokolta, hogy a feladatok határideje ez év december 31. volt. A testület döntése értelmében azonban 2009. január 1-vel új program indul.
Az alpolgármester zárásképpen elmondta, hogy a Száraznád NOK jelenlegi elnök-igazgatója személyes okokra hivatkozva mandátuma lejárta előtt, 2009. augusztus 31-vel kérte a magasabb vezetői megbízatásának a megszüntetését. A testület ezért arról döntött, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően pályázatot ír ki a pozíció betöltése érdekében.