Menu

Az ember társai

2011.10.05.

Egy igazán megható, felemelő élményben lehetett azoknak része, akik a Pestújhelyi Közösségi Házban, illetve a művelődési intézmény udvarán, kertjében jártak néhány nappal ezelőtt.

Miután az Állatok Világnapja október 4-e, így ennek a dátumnak a közelében sokkal több olyan program van szerte a világon, ahol hangsúlyosabb szerepet kapnak az állatok: kisebbek, nagyobbak, háziállatok és vadállatok.
Közvetlen környezetünkben többek között itt Pestújhelyen, ahol az Állat és Ember Állatvédő Egyesület szervezésében az állatok mindennapjaiba tekinthettünk be egy egész napos programsorozat során, valamint az állatok emberekre gyakorolt gyógyító hatását is megtapasztalhattuk.
Bemutatkozott a Hortobágyi Madárkórház, illetve a Hortobágyi Madárpark, ahonnan egy igazi „kezes madár”, egy sólyom is érkezett. Megtekinthettük a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Vakvezető-kutyakiképző Iskola bemutatóját, sőt játékos feladatok során a Braille írással is megismerkedhettek az érdeklődők. A Tetra Állatterápiás Csoport és a Tetra 2002. Alapítvány számos kutyussal vett részt a programon, akiket bátran lehetett simogatni.
Azt eddig is hallottuk már, hogy a lovak is gyógyító hatással vannak az emberre. Most testközelből, ha nem is a lovakkal, de az Öreg, beteg, sérült lovakért Alapítvánnyal ismerkedhettünk meg. Az alapítvány létezését tekintve szinte egyedülálló Európában.
Ám emellett volt kutyaszépségverseny, kutya-gazdi Ki Mit Tud, illetve fellépett Keresztes Ildikó és David Merlini. Előbbi nemcsak énekesként csillogtatta meg tudását, hanem a jól ismert állatszeretetét is bizonyította. Játszott és beszélt a kutyákkal és természetesen ő adta át a verseny győzteseknek járó elismeréseket.

A verseny végeredménye:
I. Fodor Csilla és Jessy kutyája
II. Hubert Henriett és Toto kutyája
III. Hubert Henriett és Kelly kutyája

David Merlini pedig elhozta Audreyt, a szembetegséggel küzdő kutyát, akit az Illatos úti telepről mentett ki, és támogatta, támogatja, hogy a kutya felépüljön.
Természetesen egy állatos programról nem maradhattak távol a cicák sem, így a Macskamentők elhoztak olyan cicákat, akiket pl. a kukából mentettek meg.
-Jó lenne, ha az emberek figyelme nemcsak ezen a napon irányulna az állatok felé kiemelten, hanem a hétköznapokban is. Ők a társaink, a segítőik, a gyógyítóink- mondta az egyik állattulajdonos a program végén.