Menu

Az élők és a holtak közösségének helyreállítása a Mementó kőnél

2012.11.02.

Ahhoz, hogy 103 évvel ezelőtt Pestújhely önálló községgé váljon, szüksége volt temetőre. Ezt a hajdani községi temetőt egy 1911-ből származó térkép már ábrázolta a rákospalotai volt Legelő felső dűlőben, aminek helye ma a Szentmihályi út és a Zsókavár utca között, hossztengelyével a Hartyán közben helyezkedik el. Ide 1909-től mintegy hatvan éven át helyezték örök nyugalomra a pestújhelyieket.

A régi temető nagy része a mai zöldfelületek, egy része pedig a Hartyán Általános Iskola és a Nyírpalota út 51-65. számú épület déli szekciója alatt helyezkedik el. 1969-ben ugyanis a lakáshiány orvoslására készülő panelházak átvették a sírhelyek helyét. Az elkészült újpalotai lakótelep elfedte a Pestújhelyen éltek porát. Ezen a helyszínen, a hajdani pestújhelyi temető helyén a Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület Jordán Eszter kezdeményezésére 2004 novembere óta tart megemlékezéseket, amelyeken mára már nemcsak a pestújhelyiek, hanem az újpalotai lakótelepen élők is részt vesznek. 1969-ben azon családok, akiknek volt pénzük rá áthelyezték szeretteiket a rákospalotai temetőbe, a nyughelyükön maradottaknak 2009., Pestújhely centenáriuma óta a süttői bányaterületen kiválasztott Páljános András által adományozott hatalmas MEMENTÓ KŐ állít örök emléket a Hartyán közben. A László Tamás által gondosan megtervezett emlékhelyen, a három őrt álló fa oltalmában, a sétáló utak kereszteződésében elhelyezett, a pestújhelyi temető rövid létét megörökítő emlékkőnél november 1-én Mindenszentek napján ismét a halottakra és egy letűnt korszakra emlékeztek. A hideg idő és az eső ellenére összegyűltek jelenlétükkel bizonyították, hogy a temető felszámolásával az élők és holtak mintegy 40 évre megszakadt közössége helyreállt.

Erre a közösségre világított rá László Tamás polgármester is beszédében: „Drága halottainkkal való eleven közösség számtalan ok miatt szükséges, hiszen a mai társadalomból szinte kivesztek az olyan fontos összetartó erők, mint a hála érzése, a kiengesztelődés, a múltunk értékelése, az önazonosságtudat, amik mind az őseinkhez, szüleinkhez, nagyszüleinkhez vezetnek minket. Az életünket nekik köszönhetjük, a családjainkat, a közösségeink nem a semmiből keletkeztek, az ő nyomdokaikon haladunk mi is, tőlük kaphattuk a lokalitáshoz fűződő kapcsolatunkat, a pestújhelyiséget, az identitásunkat.”

A polgármester az ősök által megkezdett utat kívánja folytatni, melyben a „Mementó kőre” az ősök emlékére és munkájára is építeni kíván. Még novemberben felavatásra kerül a Pestújhelyi téren 46 meghatározó személyiségnek emléket állítva egy emlékfasor. A helyi identitás erősítésében közösség-, intézmény- és arculatformálással szerepet játszó egyéniségek emlékének megörökítésével együtt kerül újraavatásra az I. világháborús restaurált emlékmű és a szintén felújított országzászló is.