Menu

Ayala koncert a Pestújhelyiben

2010.11.24.

A Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Közp ont 2010 júniusában elnyerte az Ökoiskola minősítést. Az ökotevékenység egyik fontos területe pedig az egészségnevelés, ezért az iskola kiemelt hangsúlyt fektet az ennek megvalósítását szorgalmazó programokra.

-Az intézmény megnyerte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által támogatott, ESZA által kiírt drogprevenciós pályázatot Kábítószer prevenciós tevékenységek támogatása címmel. E sikeres pályázat keretén belül a Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egészségéért civil szervezet tartott drogprevenciós interaktív csoportfoglalkozásokat Bajor Ferenc és kortárssegítők vezetésével. Ezeken a rendhagyó foglalkozásokon a gyerekek jobban megismerhették nem csupán társaikat, de önmagukat is, megtapasztalhatták az igaz barátság, őszinteség fontosságát, szabályok felállításának és az együttműködés nélkülözhetetlenségét, információt kaptak a kábítószer veszélyeiről. Mindezek a kölcsönös őszinteség, bizalom és a jókedv jegyében valósultak meg.
A „Ne gyújts rá!” Világnap keretében november 19-én a felső tagozatos gyerekek élvezhették Illés István – Ayala – rendőr őrnagy, a DADA program támogatója, a Szertelen Kék Alapítvány kuratóriumi elnökének bűnmegelőzési koncertjét. A gyerekek szájtátva élvezték Ayala a dohányzás, az alkohol- és a kábítószer káros hatásairól regélt történeteit, énekeit.
A Pestújhelyi Iskola óriási figyelmet fordít jelenünk egyre égetőbb problémájára: a tanulók káros szenvedélyektől való megóvására, az egészségük megőrzésére- kaptunk tájékoztatást a programról.