Menu

Átalakult a Gyámhivatal

2013.01.23.

A gyermekvédelmi és gyámügyek a kerületi gyámhivatalokhoz mint Budapest Főváros Kormányhivatala kerületi hivatalainak szakigazgatási szervezeteihez tartoznak január elsejétől. Ide kerültek a gyámhivataloknál intézhető ügyek, továbbá a jegyző hatáskörébe tartozó védelembe vétel és az ideiglenes elhelyezés, valamint a családi pótlékkal kapcsolatos ügyek és az iskoláztatási támogatás szüneteltetése is.

Az örökbefogadási ügyeket mostantól az V. kerületi hivatal gyámhivatalánál lehet intézni, de nem tartozik a hivatalhoz az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságának megállapítása és a titkos örökbefogadáshoz hozzájáruló szülői nyilatkozat befogadása, mert ezekkel kapcsolatban továbbra is valamennyi gyámhivatal felkereshető.
Jegyzői hatáskörben maradnak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel, a kiegészítő gyermekvédelmi és az óvodáztatási támogatással, valamint a környezettanulmányok készítésével kapcsolatos ügyek.
A kerületi hivatalok intézik a szociális ellátások közül az időskorúaknak járó járadék, az alanyi jogú, valamint az emelt összegű ápolási díjak és a már megállapított ellátások folyósítását. A természetben nyújtható ellátások közül az alanyi, a normatív közgyógyellátás és az egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos kérelmek elbírálása tartozik a kerületi hivatalokhoz.
Az előbbi felsorolásban nem szereplő szociális ellátások továbbra is jegyzői vagy önkormányzati hatáskörben maradnak, ezeket az ügyeket az önkormányzatok hivatalaiban lehet intézni.