Menu

Árverés az ANNO keretében

2006.12.07.

Harmincnyolc alkotás került kalapács alá az ANNO keretében megrendezett művészeti árverésen. Igazi békebeli hangulat volt ezen a vasárnapi napon, s számos művészeti alkotásra igazi, majdnem vérre menő licitálás alakult ki.

Ilyen aukció legutóbb 2001-ben volt, ám a Csokonai Művelődési Ház és a Palotai Kincsőr Alapítvány közös szervezésében öt év után újjáéledt.
-A 38 alkotásból tizenhárom kelt el több mint félmillió forint értékben-mondta Polyák Edit, az árverés egyik szervezője. Magán az aukción a kerületi művészek vettek részt, ők hozták el alkotásaikat. A vásárlók köre pedig széles volt: egy vagy több alkotást vihetett magával a kerületi önkormányzat, a Csokonai Művelődési Ház, az Újpalotai Szabadidő Központ, a Segítsd az Iskoládat Alapítvány, illetve magáncélra is kelt el alkotás.
Az aukción festmények, szobrok és fotók is kalapács alá kerültek, s a megvásárolt alkotások ellenértékének 10 százaléka a Palotai Kincsőr Alapítvány kasszájába folyt be. Ebből a pénzből támogatja az alapítvány többek között a kerületi rajzversenyeket illetve próbál segíteni az egyéb megkereséseknek megfelelően.