Menu

ANNO művészeti hét Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán

2015.11.10.

A Csokonai Kulturális és Sportközpont életében 1996 óta a november hónap kiemelt jelentőségű, ekkor rendezzük meg a hagyományos művészeti hetünket, tíz napon keresztül változatos művészeti-kulturális programokra várjuk vendégeinket.

 

Telephelyeinken november 13-22. között igényes koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal várjuk Önöket, és reméljük, hogy az idei 26 programunk között minden itt élő polgár talál magának érdekes rendezvényt!

A művészeti hét nyitó eseménye a már hatodik alkalommal megrendezett RöFi, a Rákospalotai Rövidfilmszemle. A kétnapos filmünnepen az idei forgatókönyvíró pályázat három nyertes alkotásának bemutatója után Márton Balázs operatőr kisjátékfilm válogatását tekintheti meg a közönség.

Három színházi előadás is szerepel a programban: Rákospalotán Jordán Tamás – „Amit szivedbe rejtesz” című legendás estjét, Pestújhelyen Parti Nagy Lajos – Ibusár című huszerettjét, Újpalotán Berecz András ének- és mesemondó „Zöld posztó” című előadását láthatják az érdeklődők.

Nem csak a felnőtteket, hanem a kisgyermekes családokat is várjuk minden településrészen színházi előadásokra, különböző programokra: Pestújhelyen a Kolompos együttes „Furulyás Palkó” előadásából megtudhatjuk többek között, hogy mitől medve hangú a nagybőgő, a hét végén a Csokonaiban a Táncmese színház „A rendíthetetlen ólomkatona” különleges előadását izgulhatják végig vendégeink. Újpalotán Márton napi vigadalomba várjuk az érdeklődőket, a Dokumentumtárban a Csupa mese, csuda vers sorozatban Szabó T. Anna gyermekverseivel érkezik hozzánk.

A legkisebbeket babaszínházba várjuk csütörtök délelőtt a Csokonaiba az Aranyszamár színház: Körforgás c. előadására.

Különböző témájú kiállításokat nyitunk ebben az időszakban: újra bemutatkozik Pestújhelyen a Prizma kör és a Tűzvirág Tűzzománc kör, a Palota Galériában Nuridsány Zoltán emlékkiállítása tekinthető meg, a kamara teremben József Attila születésének 110. évfordulója alkalmából rendezünk kiállítást. A Helytörténeti Gyűjteményben „Örökség-Tár-Hely” címmel a múzeum történetének 55 éves krónikája a gyűjteményszervezéstől a digitalizálásig helytörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.

A Kikötő – Ifjúsági Közösségi Sziget programjaként az irodalmi kávéházakról és a kávéházi irodalomról tartunk ismeretterjesztő interaktív előadást, majd este „Régi szép idők” címmel egy órás zenés irodalmi estre várjuk a fiatal érdeklődőket.

A rövid összefoglalóban nem kapott minden rendezvény helyet, a teljes sorozatot az alábbiakban találják:

 

NOVEMBER 13-14. PÉNTEK, SZOMBAT 19 ÓRA
VI. RÖFI
RÁKOSPALOTAI RÖVIDFILMSZEMLE
CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ
Az ANNO művészeti hetet megnyitja: Dr. Pintér Gábor alpolgármester
A szemlét megnyitja Sándor Pál Kossuth-díjas filmrendező.
A programot három kisjátékfilm premierjével kezdjük, amelyek a Csokonai Kulturális és Sportközpont és a Laokoon Filmgroup gyártásában készültek.

GROSAN CRISTINA: ÉJSZAKAI FESTÉS

Operatőr: Nyoszoli Ákos, szereplő: Barta Ágnes,
Bohoczki Sára, Rainer-Micsinyei Nóra
SIMONYI BALÁZS: TERMINÁL

Operatőr: Lovasi Zoltán, szereplő: Venczel Vera
SZIRMAI MÁRTON: REMÉNY
Operatőr: Pálos György, szereplő: Bezerédi Zoltán, Gyabronka József
Az idei fesztivál filmjeit Márton Balázs operatőr válogatta.
NOVEMBER 13. PÉNTEK 19 ÓRA
Grosan Cristina: Éjszakai festés 17’
Simonyi Balázs: Terminál 9’
Szirmai Márton: Remény 15’
Tóth Barnabás: Elmenetel 12’
Szabó Mátyás: Határ 23’
Badits Ákos: Boglárka 21’
Szabó Réka: Gyászfilm 10’
Szakály Réka – Adorján Éva: Instant 2,30’
Szilágyi Fanni: Kamaszkor vége 12’
NOVEMBER 14. SZOMBAT 19 ÓRA
Radnóti hétszer:

Vécsei Márton: Ikrek hava 10’

Samaras Daphne: A fűzfa 2’40”

Ausztrics Andrea-Mendrei Miklós: FAM 5’

Pater Sparrow: Halált virágzó türelem 5’

Kovács István: Betonzaj 30’

Lichter Péter: Rimbaud 21’

Kovács Gábor Attila: Tünet 21’

Belépő: 300 Ft/nap

NOVEMBER 14. SZOMBAT 10 ÓRA
MÁRTON NAPI VIGADALOM
ÚJPALOTAI KÖZÖSSÉGI HÁZ
10 órakor Cirógató interaktív babafoglalkozás 0 éves kortól, Bor Judittal, az előzetes regisztrációt javasoljuk.

10-12 óra között kézműves játszóház 4 éves kortól a Napszekér Alapítvány szakembereivel. Minden, ami liba, itt elkészülhet: kalácsliba, futóliba, libabáb. Pacsmagolda – kézműves foglalkozás 1 éves kortól. Ismerkedés a színekkel és formákkal játékos formában.

11 órától „Libabál” a Nyerítő zenekarral. Népzenével és néptánccal, népi gyerekjátékokkal várjuk a kisebbeket és nagyobbakat. A népi gyerekjátékokat Galambos György vezeti.

Belépő: gyerek 600 Ft, kísérő 200 Ft. A Cirógató foglalkozásra 1000 Ft/gyerek, kísérőiknek ingyenes a részvétel.

NOVEMBER 14. SZOMBAT 10 ÓRA
ORSZÁGOS PEDAGÓGUS BÁBTALÁLKOZÓ
PESTÚJHELYI KÖZÖSSÉGI HÁZ

Az ország különböző településeiről érkező bábozó pedagógusok előadásait szakmai tanács értékeli. A rendezvényen kerül sor a Mészáros Vincéné-díj és a Séd gyűrű átadására, melyekkel a bábmozgalom élenjáróit tünteti ki a Magyar Bábjátékos Egyesület.

NOVEMBER 14. SZOMBAT 18 ÓRA
VIVA VOCE KÓRUS KONCERTJE
KOZÁK TÉRI KÖZÖSSÉGI Ház

A Viva Voce Kórus a XV. kerületi Rädda Barnen utcai Ének-zenei Általános Iskola egykori diákjaiból alakult. 2014 decemberében ünnepelte fennállásának 20 éves évfordulóját. A kórus vezetője Csernyik Balázs Ferenc.

NOVEMBER 15. VASÁRNAP 18 ÓRA

AMIT SZIVEDBE REJTESZ

„SZABAD ÖTLETEK JEGYZÉKE”

JORDÁN TAMÁS ESTJE

CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

József Attila az elfojtott vágyakról, az állandósult kétségekről, a szűkölő félelmekről, és a hatalmas szeretetéhségről beszél. Jordán Tamás intim tolmácsolásában a mű úgy hangzik, mint a szívrejtek legbelsejéből fakadó gyónás.

Belépő: 1.500 Ft

NOVEMBER 16. HÉTFŐ 10 ÓRA

HISTÓRIÁS TÖRTÉNETI JÁTSZÓHÁZ

ÚJPALOTAI KÖZÖSSÉGI HÁZ

Barokk vígaszság Eszterházán címmel megelevenedett történelem óra 7. osztályosok számára.

Belépő: 1.200 Ft előzetes bejelentkezés szükséges.

NOVEMBER 16. HÉTFŐ 17 ÓRA
CSUPA MESE, CSUDA VERS
DOKUMENTUMTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT

„Jó, hogy ideröppentél! Itt nem bánt a roppant tél.”Az est vendége Szabó T. Anna költő, műfordító, aki gyermekverseivel érkezik hozzánk.

Belépő: 300 Ft

NOVEMBER 17. KEDD 17 ÓRA
ÖRÖKSÉG-TÁR-HELY
HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

A múzeum történetének 55 éves krónikája a gyűjteményszervezéstől a digitalizálásig című helytörténeti kiállítás megnyitója. 18 órától a kiállításhoz kapcsolódó előadás és diavetítés. A részvétel ingyenes. A kiállítás megtekinthető december 19-ig.

NOVEMBER 17. KEDD 19 ÓRA
„A FIATALSÁG DINAMIZMUSA”
CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola diákjainak előadására várjuk Önt!

A műsorban az iskola diákjai és tanárai lépnek fel, többek között: a Gimnázium vegyeskara, tánctagozatos növendékei, drámaszakkörös diákjai prózai, hangszeres, énekes és táncos produkciókban.

Belépő:  700 Ft

NOVEMBER 18-19. SZERDA, CSÜTÖRTÖK 17 ÓRA

„ÉDES HAZÁNK, RÓLAD ZENG DALUNK” SZAVALÓVERSENY
CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

A Rákospalotai Ipartestület fáradhatatlanul patronálja a fiatal, verseket szerető diákokat. Az idén már hetedik éve rendezi meg az „Édes Hazánk, rólad zeng dalunk” című szavalóversenyt. A versenyzők XIX-XX. századi magyar költők műveiből választhatnak, melyet szakmai zsűri értékel. 18-án az alsósok, 19-én a felsősök és a középiskolások mérhetik össze versmondó-tudásukat.

NOVEMBER 18. SZERDA 18 ÓRA

„TŰZVIRÁG” 2015

PESTÚJHELYI KÖZÖSSÉGI HÁZ

A „Tűzvirág” Tűzzománc Alkotókör tagjainak kiállítása megtekinthető december 17-ig, a ház nyitva tartási idejében.

Megnyitja Szunyogh László rajzpedagógus.

Mester: Szendrei Judit zománcművész.

NOVEMBER 18. SZERDA 18 ÓRA

JAZZ ÉS IRODALOM

CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

Bolgár zenés-irodalmi est Tóth Viktor, Lukács Miklós és Hadzsikosztova Gabriella közreműködésével. Három habitus, három alkotói lelkület hatja át szokatlan módon az est programját. A zene, a szavak, az alkotó összhang segítségével határtalan szabadság születik. Belépés ingyenes!

NOVEMBER 19. CSÜTÖRTÖK 10.30 ÓRA

BABASZÍNHÁZ
CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

Az Aranyszamár Színház Körforgás című 25 perces előadása főleg 1-4 éveseknek szól, melyet 20 perc közös  játék követ. Belépő: 300 Ft

NOVEMBER 19. CSÜTÖRTÖK 17 ÓRA
MINDENTUDÁS KÖZÉPISKOLÁJA

IRODALMI KÁVÉHÁZAK,

KÁVÉHÁZI IRODALOM

KIKÖTŐ IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI SZIGET

Ismeretterjesztő interaktív előadás a Nyugat nemzedékének kávéházi irodalmáról. Virtuális séta a 19. század vége és a 20. század első évtizedeinek Budapestjén.

Tartja: Diószegi Endre, Ady Endre Gimnázium.

Belépő: diák 300 Ft, felnőtt 500 Ft

NOVEMBER 19. CSÜTÖRTÖK 19 ÓRA

RÉGI SZÉP IDŐK- SZÓRAKOZTATÓ KULTÚREST

KIKÖTŐ IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI SZIGET

Elmerengünk, emlékezünk, visszavágyódunk, tapasztalunk, feldolgozunk, találkozunk, élünk… Az egy órás zenés irodalmi est Kosztolányi tárcanovellái által megrajzolt térképeken kalauzol vissza a pezsgő pesti életbe, melynek központjai a híres kávéházak voltak. A jellegzetes századelő hangulata mellett mégis a jelenben, mai dilemmák közt találhatjuk magunkat.

A Budaörsi Latinovits Színház és az Avogadro Csoport közös estje humorral, életkedvvel, zenével és szerelemmel szövi át a korszakos kérdések komolynak tűnő folyamát.

Belépő: diák 500 Ft, felnőtt 800 Ft

NOVEMBER 20. PÉNTEK 10 ÓRA

FURULYÁS PALKÓ – A KOLOMPOS EGYÜTTES ELŐADÁSA

PESTÚJHELYI KÖZÖSSÉGI HÁZ

Az együttes tagjaitól azt is megtudhatjuk, mi az a kolomp, mitől medvehangú a nagybőgő és milyen állatra hasonlít a brácsa. Dramatikus játék, bábukkal, élő szereplőkkel és sok muzsikával.

Belépő: 800 Ft

NOVEMBER 20. PÉNTEK 19 ÓRA

TÁNCHÁZ RÁKOSPALOTÁN

CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

Az esten a talpalávalót a Tarsoly zenekar húzza, a házigazda a Szilas Néptáncegyüttes, vendégünk lesz Novák Ferenc „Tata” a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus.

Belépő: 300 Ft

NOVEMBER 20. PÉNTEK 19 ÓRA

PARTI NAGY LAJOS: IBUSÁR

HUSZERETT / MONODRÁMA VÁLTOZAT

PESTÚJHELYI KÖZÖSSÉGI HÁZ

A Kék Művészügynökség és az Örkény István Színház közös produkciója Sárbogárdi Jolán szerepében: Bíró Kriszta.

Zeneszerző: Darvas Ferenc.

Rendező: Pelsőczy Réka.

„Egy harisnya-szomorú, ám végzetes őszi napon, Sárbogárdi Jolán MÁV menetjegykiadó föllázad, és súlyos függelemsértés keretében előadja éjeinek harapdált gyümölcsét, az általa írt operettet.”

Az előadás után közönségtalálkozót szervezünk Bíró Krisztával és Parti Nagy Lajossal.

Belépő: 1.500 Ft,

elővételben (november 16-ig): 1.200 Ft

NOVEMBER 21. SZOMBAT 11 ÓRA

KREATÍV KÖR KÉP

PESTÚJHELYI KÖZÖSSÉGI HÁZ

A Prizma Alkotókör nyári pályázatán készült alkotásokat bemutató fotókiállítást megnyitja Nagy Edit, népművelő.

Közreműködik a SeKépSeHang Formáció. Megtekinthető december 18-ig.

NOVEMBER 21. SZOMBAT 19 ÓRA

PÁTRIERKA TÁRSAS ÖSSZEJÖVETEL

PESTÚJHELYI KÖZÖSSÉGI HÁZ

A Pestújhelyi Pátria Egyesület Katalinokat és Erzsébeteket köszöntő évzáró rendezvényén a műsort vezeti Ayala, a vacsoráról Turcsányi Dalma büfés gondoskodik, fél tizenegykor kisorsoljuk az értékes tombolanyereményeket. Jelentkezési és befizetési határidő: november 18.

Belépő (vacsorával együtt): 2.500 Ft

NOVEMBER 21. SZOMBAT 19 ÓRA

ZÖLD POSZTÓ BERECZ ANDRÁS ÉNEK- ÉS MESEMONDÓ MŰSORA

ÚJPALOTAI KÖZÖSSÉGI HÁZ

Felnőtt mesék gyermek lelkű felnőtteknek és felnőtt lelkű gyermekeknek.

Belépő: 1.800 Ft

NOVEMBER 21. SZOMBAT 20 ÓRA

KATALIN BÁL

CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

Szeretettel hívjuk és várjuk táncos estünkre, ahol vacsorával, báli zenekarral és garantáltan jó hangulattal szeretnénk emlékezetessé tenni a bálozóknak az estet! A zenéről a Calypso Plus Band gondoskodik.

Belépő (vacsorával): 7.000 Ft

NOVEMBER 22. VASÁRNAP 10.30 ÓRA

TÁNCMESE SZÍNHÁZ:

A RENDÍTHETETLEN ÓLOMKATONA

CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

A humoros, látványos táncjelenetek mellett bábjáték segítségével meséljük el főhősünk kalandos utazását! Az előadás örök érvényű üzenete a hősiesség és az egymás iránti bátor kiállás tűzön-vízen keresztül.

Belépő: 850 Ft

NOVEMBER 22. VASÁRNAP 15 ÓRA

CSEHOV – ADY TEÁTRUM ELŐADÁSA

CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ

A MEDVE

Jelena Ivanovna Popova özvegy földbirtokosnő: Buresch Anett

Grigorij Sztyepanovics földbirtokos: Baló Péter

Luka, inas: Csizmazia Zsolt

LEÁNYKÉRÉS
Csubukov földbirtokos, Natalja apja: Stubeczky Mátyás

Natalja Sztyepanovna: Gőgös Petra

Lomov földbirtokos: Molnár Ádám

ELSZÓLTA MAGÁT

Boros Viktória

A DOHÁNYZÁS ÁRTALMASSÁGÁRÓL

Babják Gábor

RÁADÁS, MELYBEN TERET ENGEDÜNK A KLASSZIKUSOK KIFIGURÁZÁSÁNAK

Baló Péter, Bencsik Péter, Csizmazia Zsolt, Margita Máté, Molnár Ádám, Stubeczky Mátyás

Énekel Babják Gábor, zenész Csizmazia Zsolt

Rendezte
Matyaczkó Olga

A prózai részeket népszerű dallamok kötik össze, megidézve a kor hangulatát. Belépő: 1.000 Ft

 

Az ANNO 2015 rendezvénysorozat helyszínei:

Csokonai Művelődési Ház

1153 Budapest, Eötvös u. 64-66. Telefon: 307-6191

Dokumentumtár és Információs Központ

1153 Budapest, Bocskai u. 74-78. Telefon: 271-0853

Helytörténeti Gyűjtemény

1158 Budapest, Pestújhelyi út 81. Telefon: 419-8216

Kikötő – Ifjúsági Közösségi Sziget

1156 Budapest, Száraznád u. 5. Telefon: 06 30/868-6087

Kozák téri Közösségi Ház

1154 Budapest, Gábor Á. u. 58/c Telefon: 410-5536

Pestújhelyi Közösségi Ház

1158 Budapest, Szűcs I. u. 45. Telefon: 410-7168

Újpalotai Közösségi Ház

1157 Budapest, Zsókavár u. 15. Telefon: 4