Menu

ANNO 2010. és az I. Rövidfilm Szemle
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.11.21.

Idén 13. alkalommal várják az érdeklődőket a kerület művelődési intézményei az ANNO rendezvénysorozatra. Ahogy a korábbi években is, így idén is Tóth Lajos köszöntötte november 19-én a Csokonai Művelődési Központban a programnyitó ünnepségre érkezőket, majd László Tamás a kerület polgármester mondott néhány gondolatot a 10 napos rendezvény elé.

-A nyitó ünnepségnek egy szertartása is van. Az állandóságban azonban egy újdonság, hogy az I. Rövidfilm Szemlét nyitjuk ma meg. A polgármesteri köszöntő után pedig az 1912-ben épült Ipartestület székházának avatószalagját együtt kötjük fel a polgármester úrral közösen a mikrofonra, amely 10 napig hirdeti a programsorozatot- mondta a művelődési központ igazgatója, majd László Tamás vette át a szót, aki többek között szólt arról, hogy az időnek és a pillanatnak a megragadása az ember ősi vágya. Ezt pedig leginkább a művészet és a kultúra képes megragadni.
-Épp ezért fontos ez a hét és ez a sok-sok nap. Különösen fontos ez egy olyan kerületben, ahol a bezárkózás, az elzárkózás egészen különös mértékű…Ahol viszont ez a program közösségbe hív mindenkit. Anno Domini 2010. Tudjuk, hogy az idő nem a miénk, ajándékozzuk hát egymásnak. Erről is szól ez a program. A közösség idejévé kell tennünk- mondta a polgármester köszönetét kifejezve az alkotóknak és a szervezőknek.
A hivatalos megnyitót követően pedig Tóth Lajos röviden beszélt a Rákospalotán megrendezendő háromnapos I. Rövidfilm Szemle előzményeiről, melyen 25 filmet láthatnak a nézők. Így szólt arról is, hogy Palotán már a nyolcvanas években készítettek filmeket megőrizve az utókor számára az itt élők életét, illetve készültek játékfilmek is amatőr és profi szereplőkkel egyaránt a kerületi iskolák felső tagozatos diákok segítségével.
– Mindenki első szóra adta oda a filmet, szeretettel. Többen itt lesznek az alkotók közül: színészek, rendezők. Vasárnap este pedig a közönségdíjat is kiosztjuk- mondta az igazgató, majd a filmek forogni kezdtek.

Kapcsolódó hanganyagok:

Kapcsolódó anyagok:
A szemlén látható filmek közül többet itt is megtekinthetnek, ha az adott linkre kattintanak:









Schwechtje Mihály: Örvény
Gyulai Líviusz: Az őrangyal
Horváth Lili: Napszúrás
Esztergályos Krisztina: Variációk
András Ferenc: Morfium
Gyulai Líviusz: De Ronch kapitány naplója
Szeiler Péter: Bevezetés az általános nyelvészetbe
Császi Ádám: Gyengébb napok
Keresztes Dóra – Orosz István: Arcok
Pápai Pici : Vallomás
Nagy Kovács Lőrinc: Egyéjszakás
Bollók Csaba: Summertime
Lóth Balázs: Epilógus

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló













Egy régi forgatás állóképekben: