Advent idején

Lassanként magunk mögött hagyjuk ezt a nem kevés nehézséggel, problémával, drámai történésekkel és aggodalommal teli esztendőt. Az ünnep jelentősége még nagyobb olyan időkben, amikor az egész világot komoly kihívások elé állítják a mindennapok eseményei. Ezért is fontos, hogy megőrizzük az egymásra való odafigyelés, a szolidaritás és az empátia erejét. A mi kerületünkben, itt, Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán rajtunk áll, hogy – erőnkhöz mérten – továbbra is támogassuk a legrászorultabb családokat, lakótársainkat, szomszédainkat.

Különösen figyeljünk oda a kerületben élő kiszolgáltatott, magányos emberekre, a betegen vagy egyedül ünnepre készülő idősekre, a nehéz körülmények között élő családokra és gyerekekre. Egy apró figyelmességgel, egy jelképes ajándékkal, egy mosollyal, egy jó szóval szebbé, ünnepibbé tudjuk varázsolni mindazok karácsonyát, akik az ünnepeket máskülönben egyedül, magányosan, betegen vagy épp szomorúan, szűkösebb körülmények között töltenék.

A szeretet, az összetartozás kovácsol össze bennünket, a szeretet nyújt vigaszt a bajban, ahogyan a boldog pillanatokban is együtt osztozunk másokkal. A karácsony olyan értékekről szól, amelyek minden közösség számára fontosak: szeretetről, emberségről, közösségvállalásról. Mindannyiunkon múlik, hogy ne csak karácsonykor, ne csak a szeretet ünnepén, hanem az év minden napján fontos szempont, valódi érték legyen az egymás iránti megértés.

December hónap az összegzés, a pihenés, az öröm és az együttlét ideje. Advent a felkészülés, a remény időszaka. Reményt, fogódzót nyújtani a másik számára, összetartani, éltetni egy közösséget: a legnemesebb gesztusok egyike. Az ajándékvásárlás lázában gondoljunk azokra a nehezebb helyzetben élő családokra is, akiknél nem világítanak olyan szépen és erősen az ünnep fényei. Hogy a karácsonyi készülődésben azokról se feledkezzünk el, akik sorsuknál, kevésbé szerencsés helyzetüknél fogva évről-évre szerényebb körülmények között töltik a karácsonyt.

Márai Sándor így ír: „Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire…Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna beváltani; s még mindig várok valamire. Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni akarja.”