Menu

A XV. kerületieknek bizonyíték kell, nem ígéret

2020.01.24.

Ha őt nem, is Pingvin Pityut szinte mindenki ismeri a kerületben.  Október óta a polgári nevét is többet halljuk majd, hiszen Makai Ferencet önkormányzati képviselővé választottak a 12. választókerületben. Interjú.

Makai Ferenc

Makai Ferenc

Nem ismeretlen szereplője a kerületi közéletnek Makai Ferenc, aki évek óta aktív civilként.  Októberben Cserdiné Németh Angéla csapatának tagjaként lett a XV. kerület 12-es választókerületének – az újpalotai Kőrakás park, Zsókavár utca környékének – egyéni képviselője.

Ön új tagja a képviselő-testületnek. Hogyan mutatná be magát azoknak, akik esetleg még nem ismerik? 

52 éves vagyok, nős, és közel 20 éve Újpalotán lakom. Az életünket egy gyermek és már egy unoka is színesíti. Az Öthét egyesület alapító elnökeként nagyon fontos számomra a környezetvédelem, a lokálpatriotizmus erősítése, az elesettek védelme és gyermekeink fejlődése, évek óta működő kezdeményezéseink pedig éppen ezeket a célokat szolgálják. A „Segítek hazavinni” az idősek bevásárlását könnyíti, a „Gyűjts az életért!” a rászorulókat támogatja,  a „Szebben, Zöldebben Palotán” a kerületet zöldíti, az „Olvasni Jó” a betűk szeretetét  népszerűsíti, az „Okos Ember Nem Szemetel A Többinek Meg tilos” a köztisztaságot szolgálja. Pingvin Pityu, a kerületi Föld napja vagy éppen az Állati Jó Családi nap pedig a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés fontosságát segít megértetni a gyerekekkel, felnőttekkel.

Hogyan értékeli az október 13-i választás eredményét?

A mostani választás egyértelműen megmutatta, hogy a kerület lakosai másfajta képviseletet szeretnének. Bizonyíték kell nekik, nem ígéret. Az itt lakók határozottan és józanul a fejlődés, a gyarapodás és az emberek valódi képviselete mellet döntöttek, ami hatalmas felelősséget tesz azok vállára, akik megkapták tőlük ezt a bizalmat.

Melyek a legsürgetőbb teendők választókerületében?

Erre a kérdésre egyszerű a válasz, hiszen sokat beszélgetek a választókerületemben élőkkel, feladataimat, terveimet az ő válaszaik rajzolták meg. Sürgősen fel kell újítani az Erdőkerülő utcát és a Zsókavár utcát, és új közösségi terekre van szükség. A Kőrakás parkba kell egy modern játszótér, az Árendás közbe pedig egy kamaszokat és felnőtteket kiszolgáló tornapark. És persze több parkolóhelyre van szükség, miközben parkjainkat, útjainkat folyamatosan karbantartjuk és felújítjuk.

Mit tart a legfontosabb feladatnak a XV. kerületben? 

Sajnos a XV. kerület demográfiai térképe azt mutatja, hogy a lakosság öregszik. Ezért két fontos feladatunk van. Az egyik, hogy a fiatalok számára is vonzóvá tegyük ezt a városrészt, amihez elérhető orvosi ellátásra, bölcsődei, óvodai férőhelyekre, zöldebb, élhetőbb környezetre van szükség, és hasznos lenne megteremteni a lakáshoz jutás kedvező feltételeit is. De legalább ennyire fontos az idősebb generáció támogatása, a szépkorúaknak is közösségi programok, hasznos szabadidős tevékenységek kellenek. Elengedhetetlen az egészségügy fejlesztése is: a kerületet modern eszközparkkal és szolgálati lakásokkal lehetne vonzóvá tenni jól képzett szakembergárda számára. Nagyon fontosnak tartom elérni Budapest új vezetésénél azt is, hogy a fővárosi kezelésű utakat minél gyorsabban felújítsák.

Makai Ferenc Mihály az október 13-i önkormányzati választáson 42,48 százalékos részvétel mellett a voksok 46,38 százalékával szerezte meg a képviselői mandátumot a 12-es választókerületben a FIDESZ-KDNP színeiben induló Bagi Barna (38,2 százalék), a független Victorné Dr. Kovács Judit (9,05 százalék) és az MKKP-s Sörös Zoltán (6,38 százalék) előtt.

Fotó: Nagy Botond/XV. Média