Menu

A tűzzománckirálynő alkotásai

2004.11.24.

Szendrei Judit tűzzománc művész kiállítását Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg a művelődési házban november 17-én. A megnyitón többek között elhangzott, hogy Szendrei Judit évtizedek óta a XV. kerületi iskolákban tanító alkotóművész. Tűzzománccal 1975 óta foglalkozik, amikor is Dr. Feledy Balázs és Somogyi József segítségével jutott el Kátai Mihály tűzzománc-művészhez, valamint ezt követően sokat tanult Sisa József jászberényi tűzzománc-művésztől. Az általa alapított „Tűzvirág” Tűzzománc Kört több mint két évtizede vezeti, s tanítványai is komoly hazai és nemzetközi sikereket értek el.

A tűzzománc készítésével nemcsak foglalkozik, tanítja többek között a Pestújhelyi Közösségi Házban és a XVI. kerületben Sashalmon gyerekeknek és felnőtteknek, hanem művészeti táborokat is vezet és természetesen rendszeresen kiállítja munkáit.
Ő díszítette a Csokonai Művelődési Ház színháztermét és a Pestújhelyi Közösségi Ház színháztermét díszítő címert is többek között.
A kiállítás megnyitón, melyen nagyon sokan részt vettek, a Hubay Jenő Zeneiskola növendékei közreműködtek.
Szendrei Judit kiállítása november 30-ig tekinthető meg hétköznap 9-21 óra között, hétvégén a ház programjaihoz igazodva.