Menu

A tisztaságért
(képes beszámoló a cikk végén)

2009.05.05.

Éppen 25 éve dolgozik Ámon Sándor, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Észak-pesti Hulladékszállítási üzeménél, akit a jubileum alkalmával Hajdu László polgármester, Gyurcsánszky János, Király Csaba, dr. Pálinszki Antal alpolgármesterek köszöntöttek.

Amint a köszöntése közben Ámon Sándor elmesélte, állattenyésztő vagy erdész szeretett volna lenni, és a kukásokat annyira nem szerette, hogy amikor a házuk elé érkezett az autójuk, megdobálta.
Ám, amikor fiatalként egy Commodore 64 számítógépet szeretett volna venni, de pénze nem volt, az egyik osztálytársa ajánlására elment a szemetesekhez pénzt keresni, Az élet pedig úgy hozta, hogy ott is maradt…immáron 25 éve. Ennyi idő alatt egyre korszerűbb gépeket, autókon dolgozott. Ma egy Mercedes típusú gyűjtőjárművön szállítják el a Platán sor és Fő utca közötti részen lakók kukáinak tartalmát a kollégáival együtt. Az ott élő lakók annyira elégedettek a munkájukkal, hogy Ámon Sándort és kollégáit rendszeresen elhívják ebédre, egyéb családi ünnepségekre.
Az ünnepség folyamán szóba került az is, hogy Ámon Sándor csak azt az egy dolgot nehezményezi, amikor egyes lakók ahelyett, hogy kukát igényelnének, illegálisan lerakják a szemetet.
Hajdu László Ámon Sándornak az elmúlt 25 évben a kerület tisztaságáért tett munkája elismeréseként elismerő oklevelet, emléktálat és ajándékot adott át az önkormányzat nevében.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló