Menu

A testület támaszkodhat az ÖÉT-re

2003.06.16.

A Fővárosi Stratégiai Alap pályázatán való részvételhez szükséges önrészről, illetve az önkormányzati költségvetés módosításáról esett szó az Önkormányzat Érdekegyeztető Tanácsának (ÖÉT) május 26-ai ülésén.

Az egyeztetést Hajdu László polgármester azért hívta össze, hogy az önkormányzat mintegy 2700 munkavállalóját tömörítő érdekvédő szervezetek véleményt formálhassanak és javaslatokat tehessenek az említett kérdésekben.
Az ülést vezető Bodorné Farkas Zsuzsanna a Pedagógus Szakszervezet újonnan megválasztott titkára üdvözölte, hogy a költségvetési módosítás megnyugtató megoldást ajánl a pedagógusok nyári foglalkoztatásának – táboroztatás, szünidős programok – külön dotálására. Megoldódni látszik az étkeztetési támogatás vitatott kérdése is. Szeretnék, ha a Palota-pótlék és egyéb pótlékok is hasonló módon szabályozásra kerülnének.
A polgármester elmondta, az ebédpénz június 1-jével lép hatályba, míg a Palota-pótlékot januártól visszamenőleg szeretnék kifizetni. A nyári táborozáshoz 10 millió forinttal segítik a pedagógusok díjazását. A pótköltségvetés 7,5 millió forintot szán az intézményeknél új számítógépes programokra.
A tanácskozáson felmerült további kérdésekkel kapcsolatban az ÖÉT tagjai támogatták a munkáltatói kölcsön összeghatárának megemelését, és kérték a munkaruha-kérdések körültekintő újraszabályozását.
Mollnár Andor, az önkormányzat pénzügyi osztályának vezetője ismertette az idei II. számú költségvetés-módosítás forrásait, és azt is, hogy milyen célra kell, illetve lehet fordítani a többletet. 16 millió forinttal emelkedtek a szemétszállítás költségei. A hejcei erdei iskola megvásárlásához 18,5 millió, működtetéséhez 2 millió szükséges. Az étkeztetési hozzájárulás 14 millió forintot igényel.
Szó esett arról is, hogy az energia-megtakarításból elért 9,3 millió forint visszakerül az intézményekhez. A védőnői szolgálat arra kérte az önkormányzatot, támogassák törekvésüket; eszerint a védőnők a különlegesen nehéz fizikai és pszichikai fizetési fokozatba kerülhetnének.