A „Száraznád” ismét Európában járt

Kapcsolatunk a Bornai Szakképzési Központtal 1998 óta töretlen. Vendégül láttuk már szinte az összes pedagóguskollégát, vezetőket, szakoktatókat, pszichológusokat, szociálpedagógusokat és természetesen szakmát tanuló fiatalokat különböző szakmákban, és iskolánk tanulói és tanárai közül is sokan megismerkedhettek már ezzel a kiváló intézménnyel. Mindezt a Tempus Közalapívány Leonardo Nemzeti Iroda pályázatának segítségével tehettük meg.
Most is türelmetlenül vártuk az utazást, mióta megtudtuk, hogy ismét nyertes pályázatot írtunk. Készült is rá egész évben gyerek, felnőtt egyaránt. Nagyon gondosan választottuk ki az utazásra érdemes diákokat. Hogyan is tettük ezt? Játékosan és vidáman, iskolánk szociálpedagógusainak vezetésével, és kísérőtanár kollégák részvételével. Számos önismeret fejlesztő és közösségépítő játékkal állítottuk megoldandó feladathelyzetbe diákjainkat. Így próbáltuk önmagukkal és a csoporttal is összeismertetni Őket. Ezek a foglalkozások hétvégenként történtek és számos próbatétel sikeres elvégzése után szereztek diákjaink jogot az utazó csoportba való bekerülésre.
Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően idén 9 – 10. évfolyamos, pályaválasztás előtt álló fiatalokkal indultunk útnak.
A hosszú vonatutazás után csodálatos fogadtatásban volt részünk. Nagy öröm volt találkozni az évek alatt megismert és megszeretett kollégákkal, és az előző év októberében nálunk járt tanulókkal.
Gyakorlatunk 3 nagy területre terjedt ki: szakmai gyakorlat, szakmai kirándulások és szabadidős programok.
Szakmai gyakorlatok az iskola tanműhelyeiben – kereskedelem, vendéglátás és a mezőgazdaság területén a német fiatalokkal közösen, német kollégák vezetésével zajlottak. Diákjaink ámultak a korszerűen felszerelt műhelyeken és rettentően élvezték a közös munkát. A kezdeti félénkség után egyre bátrabban vették elő kicsiny német tudásukat és ismerkedtek meg társaikkal és egyre gyakrabban futottak német nyelvtanár kollégánkhoz segítségért:
”Tessék mondani, hogy van németül az, hogy hány éves vagy?” Öröm volt hallgatni az ügyetlen csevegéseket, ami talán hosszabb, határok nélküli diákbarátság kezdete is lehet.
A szakmai kirándulások közül néhány nagyon érdekes volt számunkra: Pl.: a Quelle katalógus-áruház raktára, mert amíg nem látjuk szinte el sem tudjuk képzelni, hogy milyen utat tesz meg a termék a telefonos megrendelésétől a házhozszállításig.
Vagy a süteménysütés a Wyhra nevű falucska Néprajzi Múzeumában, ahol az általuk készített süteményeket igazi kemencében sütötték ki. És milyen finom volt!
A Deutzen-i Kulturparkban pedig közelebbről is megismerkedhettünk a fűzfával, láthattuk, hogy mi mindent lehet készíteni belőle: kerítések, lámpások, elválasztó falak, labirintus stb.
Szabadidőnkben is szinte mindennap kaptunk valami szép új élményt, melyek éltünk végéig megszépítik napjainkat.
Ha visszagondolok arra, hogy mennyi felé jártunk a 3 hét alatt elcsodálkozom, hogyan is fért bele ennyi minden ebbe a rövid időbe? Lipcse többször, Weimar (Goethe-, Schiller-, Liszt- ház) Naumburg (Dóm), Freiburg (Rotkäppchen pezsgőgyár) Bornai városnézés, Wörlitz (a világörökség része) Alt Jessnitz (Csodák kertje), Bad Lausick (élményfürdő).
És még kézműves foglalkozások, lovaglás, kerékpártúra és az elmaradhatatlan német – magyar focimeccs.
Hát nem unatkoztunk és a könnyekkel teli búcsúesten tanár és diák egy emberként, fogalmazta meg: ”Bárcsak ne kéne hazamenni!”. Szomorúság volt a szívünkben, de öröm is: végre hosszú idő után láthatjuk családtagjainkat. Ahogy elindult velünk a vonat, egy új érzés is feltörekedett. A remény érzése, hogy jövőre, ha megint sikerül nyertes pályázatot írunk, ott folytathatjuk közös munkánkat, ahol most abbahagytuk.