Menu

A sportvezetőket, testnevelőket ünnepeltük

2011.12.13.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén 12. alkalommal vehették át elismerésüket az év végén a kerületi sportvezetők és testnevelők. A megjelenteket az önkormányzat nevében Bitvai Nándor alpolgármester köszöntötte. Ám ezt megelőzően a Dózsa Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola 11. és 13. évfolyamos növendékeinek műsorát tekinthették meg a vendégek, melyben Horváth István, Bakos János, valamint saját koreográfiájukat adták elő.

Az alpolgármester szavaiban az idei évet, az idei évi munkát értékelte.
-Több mint 200 ember dolgozik szabadidejét nem sajnálva a sportért, a testnevelésért a kerületben. Az önkormányzat a lehetőségeihez mérten megpróbálja segíteni, támogatni a munkájukat. Ez az ünnepség is ennek a részét képezi.
Az év vége azonban nem csak a köszönetnyilvánításra, hanem a zárszámadásra is lehetőséget biztosít. Sok mindenben fejlődtünk a 2010-es évhez képest. Leginkább a tömegsport és a szabadidős lehetőségek terén.
Az újpalotai grundok felújításával lehetőséget próbáltunk biztosítani a baráti társaságoknak a rendszeres testmozgásra. Számukra tavasszal és ősszel is grundfoci-bajnokságot szerveztünk, mely eseményen nagyon sokan vettek részt. Ugyancsak nagy sikere volt tavaly az újpalotai jégpályának is, melyet decembertől március 15-ig 16 ezren vettek igénybe. Idén újabb forrásokat keresve nemcsak Újpalotán, hanem Rákospalotán is létesítettünk egy-egy jégpályát, így ma már az M3 autópálya két oldalán élők egyaránt részesülhetnek ebben a lehetőségben.
A kerületben nemcsak a foci, hanem a szabadtéri kosárlabdázás iránt is nagy igény van: ezért 2011-ben hat kosárpalánkot állítottunk fel a köztereken. Jövőre folytatni kívánjuk ezt a fejlesztést. A teniszezni kívánóknak is segíteni tudtunk, éppen a napokban adtunk át két felújított és elkerített teniszpályát az Erdőkerülő utcában. Vannak elmaradásaink. Többek között az iskolai létesítmények állapota terén. Ez azonban nem a mi hibánk. Terveztük, és a forrás is meg lenne a Dózsa György Gimnázium új tornacsarnokára, ugyanakkor a jogszabályok miatt előbb a kerületi szabályozási terven kell majd változtatnunk, melyre évente csak egyszer van lehetőségünk. Ez a beruházás ezért csúszik. A létesítmény-rekonstrukciót azért már megkezdtük: a Pattogósban ugyanis elindult már a tornatermi világítás felújítása, így remélhetőleg a kosarasoknak nem kell majd félhomályban edzeniük. Jövőre mindenképpen tervezzük a tornatermi linóleumok cseréjét is. Szintén problémát jelent a műfüves pályák hiánya. Már ebben az évben pályázatot nyújtottunk be, melyről kedvező visszajelzéseket kaptunk, ám a döntést novemberről március végére halasztották, így ezen a területen is várnunk kell még.
De nemcsak a tömegsportban, hanem az élsportban is eredményesek vagyunk. Márciusban 28 tehetséges fiatal vehette át az Élen a tanulásban, élen a sportban díjakat, míg néhány nappal ezelőtt 60 fiatal sportolónak adhattam át a XV. kerület Kiváló Sportolója elismeréseket. Ezeknek a fiataloknak az eredményessége mögött a testnevelők, az edzők és a sportvezetők áldozatos munkája áll- mondta az alpolgármester, majd a díjak átadására került sor.

A 2011. év kiváló testnevelője lett:
-Dalnoki Ildikó, a Hartyán Általános Iskola testnevelő tanára, aki 1988 óta a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ testnevelője, az iskolában a kosárlabda oktatás megalapítója.
A sportág népszerűsítésében jelentős eredményeket ért el. Streetball bajnokságokat szervez, válogatott sportolókat, média személyiségeket hív a gyermekek közé. Saját pályafutása a legkövetendőbb példa a gyermekeknek, pályafutása alatt 42x volt a Magyar Válogatott csapat tagja.
Az iskola és a kerület sportéletében meghatározó a szerepe, öt éve vezeti iskolája testnevelési munkaközösségét. Nyertes pályázatokkal segíti a sportszer beszerzést.
A kerületi versenyek lebonyolításában jelentős részt vállal. Építő kritikával, előre vivő javaslatokkal segíti a kerületi testnevelők munkaközösségének munkáját.
Az általa felkészített sportolók méltón képviselik iskolájukat és kerületünket is a versenyeken.
Szigorú és következetes, jó a kapcsolata tanítványaival, szüleikkel és a munkatársakkal is.

-Forgács Judit, a Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola testnevelő tanára, atlétika szakedző, gyógytestnevelő, 17 éve végzi példamutató nevelői, oktatói munkáját. Versenyzői múltja, kiemelkedő nemzetközi eredményei, olimpiai helyezése alapján ma is méltán példakép tanítványai körében. Küzdeni tudásra, kitartásra, becsületességre nevel.
Nagy szaktudással, hihetetlen energiával, kitartással készíti fel tanítványait a megmérettetésekre. Az atlétikai versenyeken dobogós helyezéseket érnek el, országos bajnokot nevelt. A kerületi kézilabda bajnokságban is az élmezőnyben végeznek tanítványai.
Számos házi bajnokságot rendez, megálmodója, szervezője, mozgatórugója 14. éve a nagyon népszerű iskolai Októberi Emlékfutásnak, melyen részt vesznek a szülők és a kollégák is.
Munkaközösség vezetőként példaértékűen fáradozik a tantárgy megbecsülésének növeléséért.
Jól kamatoztatja gyógytestnevelői végzettségét, az e téren szerzett sok éves tapasztalatával kollégáinak is segítségére van..

-Kaszibáné Csapó Csilla, aki 10 éve a Szent Korona Általános Iskola tantestületének tagja, az ő érkezésével indult az alsó tagozaton a szakos testnevelés tanítás az iskolában, mely azóta is folyamatos és eredményei láthatóak. Szakmailag és módszertanilag kiválóan felkészült pedagógus, tanár és röplabda szakedző.
Nagy érdemeket szerzett az iskolai mindennapos testedzés megvalósításában, tanítványai szívesen vesznek részt a tanórán kívüli sportfoglalkozásokon. Sikeres a sportágak megismertetésében és megszerettetésében.
Aktívan részt vállal a testnevelési munkaközösség munkájában, a házi versenyek szervezésében, lebonyolításában. Tanítványai sikeresen szerepelnek a diákolimpia versenyein. Nagy része van abban, hogy az iskola munkaközössége az elmúlt 10 évben kilencszer nyerte meg az iskolák közötti pontversenyt.
Folyamatosan tart bemutató órákat az iskolában és kerületi szinten is, ezzel is népszerűsítve az iskolai testnevelést és sportágát a röplabdát.
Osztályfőnökként számos szabadidős programot szervez bevonva a szülőket, családokat is.
Jó munkatárs, kollégái munkáját segíti, megbecsüli. Emberi magatartása miatt a gyermekek rajonganak érte, a szülők, a munkatársak szeretik, elismerik munkáját.

-Pusztai András, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola testnevelő tanára, aki 32 éve végzi pedagógusi munkáját. 1989 óta erősíti a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola tantestületét. Huszonkét éve neveli a gyermekeket kerületünkben a küzdeni tudásra, a kitartásra, a mozgás szeretetére, a becsületes küzdelemre. Munkájára jellemző az alaposság, a gyermek központúság, a megbízhatóság és a következetesség.
A Kavicsos DSE elnökeként szervezi a tanulók délutáni testedzését, biztosítja mindennapi sportolásuk, megmérettetésük lehetőségét. Versenyezteti tanítványait a kerületi és budapesti diákolimpia bajnokságában, labdarúgásban dobogós helyezéseket szereznek.
Aktív szerepet vállal a kerület sportéletében. Hosszú évek óta színvonalasan, megbízhatóan rendezi a diákolimpia teremlabdarúgás, kézilabda, tollaslabda versenyeit.
Felkészültsége, szaktudása példaértékű. Óráit hozzáértéssel, precízen szervezi, vezeti.
Jó munkatárs, kollégái munkáját segíti, megbecsüli. Emberi magatartása miatt szeretik, elismerik a gyermekek, a szülők, a munkatársak.

-Rábel Sándor, aki a Dózsa György Gimnázium és a kerület testnevelő tanári munkaközösségének is a legfiatalabb tagja. Még csak negyedik évét tölti kerületünk gimnáziumában, de mégis, munkáját úgy végzi, mintha hosszú évek tapasztalata lenne mögötte.
Határozott egyénisége a gyerekek és a munkatársai között is népszerűvé tette annak ellenére, hogy következetesen szigorúak elvárásai. A tanórákon mindig pontos, rendszeretete a környezetére is átterjed.
A diáksport versenyeken minden alkalommal nagy létszámú csapattal vesz részt. Fő sportága az atlétika, de a kosárlabda és a röplabda mérkőzésekre is viszi csapatait.
A tanítási órákra és a diáksport versenyekre is új, érdekes ötleteket, javaslatokat ad, melyeket kollégái is szívesen alkalmaznak. A kerület fiatal testnevelő generációjának fontos és értékes tagja.

-Sebők Szilvia, a Czabán Általános Iskola testnevelő tanára. A fiatal kerületi testnevelői generáció egyik legjobban felkészült tagja. Folyamatosan és kiegyensúlyozottan, rendkívüli lelkiismeretességgel és korát meghazudtoló szakmai tapasztalattal és kreativitással végzi testnevelő tanári munkáját és edzői tevékenységét.
Életét kitölti a testnevelés és a sport. Délelőtt tanít, délután eredményesen készíti fel az iskola csapatait és egyéni versenyzőit a kerületi- és fővárosi diákolimpiai versenyekre, vagy kíséri őket a sportrendezvényekre, az esti órákban labdarúgó edzéseket vezet a REAC Sportiskola Sportegyesületben.
Részt vállal az iskolai és a kerületi sportrendezvények szervezésében, rendezésében. Az iskolai ünnepélyek állandó szervezője, az audiovizuális háttér szakavatott biztosítója.
Az iskola minden táborának lebonyolításában részt vesz. Pedagógus kollégái szívesen dolgoznak vele együtt, személyisége, aktivitása elismert.
Szilvia megtalálta a helyét a tantestületben, a kerületi testnevelői közösségben. Gyermekszeretete, elhivatottsága példa értékű.

A 2011. év kiváló testnevelő tanári munkaközössége elismerésben részesült:

-A Czabán Általános Iskola testnevelői munkaközössége (Sebők Szilvia, Varga László, Verebélyi Gyula). Az iskola tanulói létszámához és infrastruktúrájához képest messze túlteljesít ez a közösség. A testnevelés – szakmailag elkötelezett – magas színvonalú oktatása mellett tevékenyen részt vesznek a XV. kerület sportéletében. Az iskola tanulóival ott vannak a diákolimpia versenyein, házi és iskolák közötti bajnokságokat szerveznek. Nagy szerepet vállalnak az egészséges életmód népszerűsítése érdekében. Példamutató csapatjátékosok.

-A Hartyán Általános Iskola testnevelői munkaközössége (Dalnoki Ildikó, Fekete Katalin, Molnár Mariann, Szántó Péterné). Kiegyensúlyozottan színvonalas, lelkes, szakszerű, pontos a testnevelő tanári munkájuk. A kerületi diákolimpián aktívan vesznek részt, kitűnően felkészített tanítványaik kiemelkedő eredményeket érnek el. Nagy létszámmal vesznek részt az önkormányzat kiemelt sportrendezvényein. A kerületi diákolimpia rendezésében kiemelt szerepet vállalnak, a legtöbb versenyszámot ők rendezik. A budapesti diákolimpia versenyeinek is rendszeres résztvevői. Utánpótlás nevelő munkájuk példa értékű, együttes munkavégzésük követésre méltó.

-A László Gyula Gimnázium és Általános Iskola testnevelői munkaközössége (Gózon Gyuláné, Pusztai András, Rezsnyák Csaba, Scholtz Nándor) A munkaközösség tagjainak változása észrevehetetlen volt a kiegyensúlyozottan magas szintű, sikeres, lelkiismeretes testnevelő tanári munkájukon. Változatlan aktivitással vesznek részt a kerület sportéletében. A kerületi szintű versenyeket hosszú élvek óta példamutatóan rendezik. Kerületi, budapesti, országos versenyeken elért eredményeik tükrözik elhivatott edzői munkájukat.
Példamutatóan segítik új kollégáik beilleszkedését.

A 2011.év sportvezetője elismerésben részesült:

-Fischer Mihály, a Dynamic Karate Sport Egyesület vezetőedzője, a Magyar Válogatott ifjúsági korosztályának edzője, a Magyar Karate Szakszövetség Szakmai Bizottságának tagja.
Klubjával lelkes résztvevője a XV, kerületi Önkormányzat sportrendezvényeinek.
Tevékenységét a Neptun Általános Iskolában végzi, a hét minden napján több órában nevelve a versenyzőket.
A versenyzői létszám az elmúlt években folyamatosan növekedett, tanítványai kiemelkedő sikereket értek el itthon és külföldön egyaránt. Megismételve a 2010-es sikert, egyesületével 2011-ben is megnyerte a Magyar Bajnokság összesítését és ezzel ismét az ország első számú klubja lett a Dynamic. Hazai és nemzetközi versenyeken 298 érmet és több csapatkupát megnyerve idén is eredményes évet tudhat magáénak.
Tanítványai közül tizenketten a Magyar Válogatott tagjai, hárman képviselték Magyarországot az EKF Európa Bajnokságon Szerbiában, öten a Balkán Bajnokságon Cipruson, ahol 2 ezüst és 1 bronzérmet szereztek, négyen a WKF Világbajnokságon Malaysiában, ahol Győriványi Renáta 5. helyezést ért el.
Versenyzői nem csak a sportban, de a tanulásban is kiemelkedőek, Varga Dániel a Magyar Köztársaság-, Czagány Dóra a főváros „Jó tanuló, jó sportoló” díjának, hárman pedig a MOL Tehetséggondozó Programjának nyertesei.
A sikerek még elszántabb, elmélyültebb munkára ösztönzik őt és fáradhatatlanul segíti a gyerekeket céljaik, álmaik megvalósításában.

-Sági Ferenc, a Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club – Sportiskola Sportegyesület elnöke, aki 2004-től a Budapest XV. kerületében működő Ifjúsági és Sportközpont szakmai igazgató helyetteseként dolgozott, majd 2007-ben megválasztották a Sportiskola Sportegyesület elnökének, amely a későbbiekben felvette a REAC Sportiskola SE nevet. Vezetése során átalakította az elnökséget, melyben helyet kapott a szülői képviselet is. Rendszeressé tette az elnökségi üléseket. Átszervezte és megerősítette az egyesületben működő szakosztályokat. Az 5 szakosztály mellé további kettőt is létrehozott, így már hét szakosztály – atlétika, labdarúgás, sakk, súlyemelés, tenisz, tollaslabda, úszás – működik az egyesületben.
A korábbi 170 fős utánpótlás létszámból napjainkban több mint 400 igazolt versenyző sportol rendszeresen 22 edző irányításával a kerület legnagyobb egyesületében.
Sági Ferenc vezetése mellett átláthatóvá vált az egyesület gazdálkodása, javult a szakmai munka színvonala. Rendszeresek a szakmai konzultációk, edzői és szülői értekezletek.
Az egyesület elnöke a kerületi óvodákkal és iskolákkal példás együttműködést alakított ki. A Czabán Samu Általános Iskolával közösen 2008-tól közoktatás típusú labdarúgó osztályt indítottak, így az idei tanévben már a negyedik osztállyal kezdték meg a munkát. A REAC Sportiskola SE versenyzői a középiskolai tanulmányaikat – együttműködési megállapodás alapján – a Kovács Pál Gimnáziumban folytathatják.
Az egyesület hazai és nemzetközi kapcsolatai – több sportágban – kiterjedtek. Az önkormányzati testvérvárosi kapcsolat keretében évente rendszeresen és eredményesen képviselik kerületünket a különböző Nemzetközi Labdarúgó Tornákon. Az egyesület rendszeresen szervez nagyszabású versenyeket és részt vesz a kiemelt kerületi rendezvényeken.
2011-ben a Sportiskola SE – Sági Ferenc irányításával – kiváló színvonalon rendezte meg a XV. kerületi Önkormányzat I. és II. Grundfoci bajnokságát, melyen összesen 70 csapat vett részt.
Tevékeny részt vállalt az október 23-i Emlékfutás előkészítésében, a sportoló gyermekek és a szüleik mozgósításában.
Az idei évben a 97-es korosztályos csapattal képviselte a XV. kerület színeit az Okányban rendezett nemzetközi Ifjúsági labdarúgó tornán.
Az önkormányzat vezetésével jó kapcsolatot alakított ki, munkáját ismerik és elismerik.

2011. év utánpótlás edzője

-Balogh Béla, Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club – Sportiskola Sportegyesület edzője és az utánpótlás szakág vezetője, aki igazolt játékosként az MTK utánpótlás csapatában kezdett el játszani. Később az NB I-es Volánban és több NB II-es csapatban is megfordult többek között a Tatai Rákóczi SE-ben, a BVSC-ben, és Vácon. Közel 300 mérkőzést játszott a nemzeti bajnokságokban.
Aktív pályafutását befejezve 1982-ben szerzett segédedzői, 1984-ben középfokú oktató – edző végzettséget. Edzői munkáját az UTE utánpótlásánál kezdte ahol legelőször kilenc éves gyerekek képzése volt a feladata.
Útja a REAC – Sportiskola Sportegyesülethez vezetett, ahol immár 13 éve neveli és oktatja a gyerekeket edzőként és utánpótlás szakág vezetőként.
A REAC Sportiskola SE edzőjeként szerzett 2000-ben UEFA B majd 2006-ban UEFA A licences minősítést. Ugyanebben az évben vette át a SOTE Testnevelési és Sporttudományi karán a szakedzői diplomáját.
Az egyesületnél eltöltött idő alatt, számos ifjúsági korosztályt irányított sikeresen. Több korosztályos bajnoki címmel és dobogós helyezéssel dicsekedhetnek az általa irányított csapatok. Játékosai közül 16 már a magyar NB I-ben játszik.
1997-től a Budapesti Labdarúgó Szövetség edzői testületének tagja, a 2000-es és 2001-es korosztályú Budapest utánpótlás válogatott edzője.
Fél éve a Czabán Általános Iskola labdarúgó osztályainak testnevelés tanóráit is vezeti.
Munkájára az igényesség, megbízhatóság, pontosság jellemző. Kiemelkedő szakmai munkát végző, a gyermek labdarúgás iránt elkötelezett edző.

-Korányi László, Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club – Sportiskola Sportegyesület edzője, aki 15. éve foglalkozik a tollaslabda utánpótlás neveléssel. Ez idő alatt a szakosztály az ország meghatározó utánpótlás-nevelő klubja lett. Tanítványai mára már magyar bajnokok, válogatottak, nemzetközi versenyek győztesei.
A 15 év alatt több ezer fiatallal foglalkozott. Hetente 100-120 azok száma, akik rendszeresen edzenek. A REAC-Sportiskola Sportegyesület szakosztályán kívül a Kavicsos Diáksport Egyesület tollaslabda foglalkozásait is évek óta vezeti. A szakosztály sportolóinak zöme a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola tanulói.
Évente 35-40 versenyre viszi tanítványait. Az elért eredményeiken túl arra is büszke lehet, hogy játékosai legtöbbje felsőfokú intézményben tanult tovább. Élete a tollaslabdázásról szól. Délelőtt az iskolában dolgozik, délután, este edzést tart, hétvégéit a versenyeken tölti.
16 éve alelnöke a Magyar Tollaslabda Szövetségnek, ahol szintén az utánpótlás neveléssel foglalkozik.

-Lévay Andrea, a Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club – Sportiskola Sportegyesület edzője, aki 12 évesen Szolnokon a Tiszaliget Sportegyesület színeiben kezdett focizni. A középiskola elvégzése után a budapesti 1.FC Femina Női Labdarúgó Ckub játékosa lett. A Femina színeiben több bajnoki címet, kupagyőzelmet ért el és tagja volt a Liga, később pedig a felnőtt női válogatottnak. 23 – szor játszott az ország színeiben, klubcsapatával három alkalommal vett részt Bajnokok Ligájában. Megközelítőleg 250 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött 2001-ben fejezte be az aktív játékot. Ezután még három évig az Univerzum NB I-es női futsal csapatában játszott, ahol három év alatt három bajnoki címet szereztek.
Közben D licences edzői végzettséget szerzett és az 1.FC Femina utánpótlás csapataival foglalkozott. Szakmai felkészültsége és emberi példamutatása eredményeként az U17-es korosztállyal megnyerte a bajnokságot.
2010-ben a SOTE Testnevelési és Sporttudományi karán sportszervezői végzettséget szerzett.
Két éve a Magyar Labdarúgó Szövetség U19-es női utánpótlás válogatott pályaedzője, ahol remekül kamatoztatja válogatottságának tapasztalatait.
Négy éve vállalta el a Sportiskola Sportegyesület legkisebb – 5-9 éves – korosztályának edzői feladatait.
Munkájára az igényesség, pontosság jellemző. Kiváló kapcsolatot ápol a szülőkkel, a gyerekek szeretik, tisztelik. Nagy kitartással és lelkesedéssel adja át tudását, a labdarúgás iránti szeretetét tanítványainak.

-Miklós Nikolett, a Dynamic Karate Sportegyesület elnöke és utánpótlás edzője, több mint 100 kisgyermeket tanít a karate sportág alapjaira 4 éves kortól, két iskolában és három óvodában. Tanítványaival rendszeresen részt vesznek a XV. kerületi Önkormányzat kiemelt sportrendezvényein. Célja az óvodás és kisiskolás gyermekek mozgáskoordinációjának és készségeinek fejlesztése, az emberi-, társas- és sporttal kapcsolatos viselkedés, valamint a rendszeres testmozgás igényének kialakítása, a karate megszerettetése. Több sérült, nehezen nevelhető gyermeket segít és fejleszt.
Kis tanítványai részére rendszeresen biztosít versenyzési lehetőséget, ahol felmérhetik tudásukat és a szülők visszajelzést kapnak az oktatásról.
Minden évben két alkalommal rendeznek a legkisebbeknek, a kezdőknek versenyt, ahol a Dynamic Karate Sportegyesület legalább ötven fővel elindul és kivétel nélkül mindenki érmet szerez.
Haladó tanítványai már nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményeket érnek el. Legkiemelkedőbb eredménye, hogy a 2011-es Utánpótlás Magyar Bajnokságban összesítésben az első helyen végzett a Dynamic, ezzel kettős sikert arattak, hiszen a WKF Magyar Bajnokság összesítését is megnyerték.

-Takács István, a Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club – Sportiskola Sportegyesület súlyemelő edzője. Takács István azon áldozatos munkájú edzők és sportszakemberek közé tartozik, akik nevelő-oktató tevékenységükkel, s egész életművükkel a magyar sportot, a magyar sportolókat az egész világon elismert eredményeikhez segítették.
Tanítványai több mint 110 világbajnoki és Európa-bajnoki, továbbá 35 magyar bajnoki érmet nyertek, és 54 világcsúcsot, Európa-csúcsot, országos csúcsot állítottak fel.
Ma is aktív sportszakember. Tanítványai a serdülő és az ifjúsági keretben szerepelnek. 2011-ben a felnőtt Magyar Bajnokságról is érmet hoztak el. A 2011. évi Masters Világbajnokságról világcsúccsal és világbajnoki éremmel tért haza sportolója. Ő is aktív versenyző volt, több bajnoki cím és országos csúcs fűződik a nevéhez. Jelenleg is korosztályos országos csúcstartó.
a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztje és 2011-ben Magyar Sportért miniszteri elismerésben, valamint a Magyar Edzők Táraságának kitüntetésében részesült.
A világ női súlyemelésének oszlopos sportszakembere. A női mezőnyben úttörő szerepet játszott a honi súlyemelés beindításában, illetve elismertségében, nem beszélve az eredményességéről.
Takács István edző munkájának köszönhetően tanítványa szerezte az első világbajnoki címet Magyarországnak.(1995. Kína). Másik női sportolója pedig 70 (!) alkalommal állt a győzelmi dobogón Európa-bajnokságon és világbajnokságon.
A fiúk mezőnyében az Ifjúsági Európa-bajnokságon érmes helyezést ért el versenyzője. Az elmúlt években a Héraklész programban, és jelenleg is a válogatott utánpótláskorúak között szerepelnek sportolói.
Jelentős társadalmi elismertséggel, sportszakmai tudással és kitűnő pedagógia érzékkel rendelkező edző. Remekül ért az elemzéshez, szervezéshez, rendkívül előrelátó. Megbízható döntéshozó. A szakma és a sportvezetők is becsben tartják.
Sportrendezvényeit a közélet vezetői mindig szívesen látogatják.

-Vámosi Lászlóné, a Kavicsos Diáksport Egyesület edzője darts szakosztályának edzője. A Darts sportágban dolgozik, versenyez, játszik, függően attól, hogy az aktuális feladat mit kíván éppen. Fontos szerepet tölt be a sportágban, közel 10 éve a Kavicsos DSE Darts szakosztály vezetője. A klub, Magyarország legjelentősebb utánpótlás bázisa, központja. Hozzáértő és elhivatott munkáját bizonyítja a számtalan, sportolói által elért eredmény, három EB I. hely, területi, országos és diákolimpiai sikerek. Sportolói évről évre szép létszámban nyerik el a XV. kerületi önkormányzat „Élen a tanulásban, élen a sportban” és Kiváló Sportoló díját. Éllovasa volt (és ma is az) a darts sportág diákolimpiai rendszerbe történő bevonásának. Nagy elhívatottsággal szervezi és rendezi a versenyeket, regionális és országos szinten is. A kezdetek óta -8 éve – házigazdája a területi és országos döntőnek, melyen rendszeresen közel 200 versenyző indul, ezzel is öregbítve kerületünk jó hírét, hisz a helyszín a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola.
Elhívatottságát bizonyítja, hogy edzői és sportmenedzseri végzett is szerzett. Lassan egy évtizede a Budapesti Darts Szövetség elnökségi tagja és utánpótlás vezetője.
Különösen kedves lényével mindenkit elvarázsol, nagyon népszerű és elismert játékosai, sportolói előtt. Szeretik, tisztelik és felnéznek rá.

-Zsenyei Dávid, a Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club – Sportiskola Sportegyesület edzője. Zsenyei Dávid 1992 óta igazolt játékos, majd utánpótlás válogatott volt. 2002-ben fejezte be az aktív játékot és lépett edzői pályára a Sportiskolában. Óvodás gyerekektől tizenhat éves korig neveli az utánpótlás játékosokat.
Az elmúlt években MLSZ „D” képesítést, valamint UEFA „B” licence szakmai végzettséget szerzett. A kerület első közoktatási típusú sportiskolájában, a Czabánban, negyedik éve dolgozik a sportosztállyal. A sportiskolában U17-es korosztályú a csapata, jelenleg dobogós helyen állnak a tabellán.
Tehetséges, szakmailag felkészült, eredményes utánpótlás edző.

Az elismerések átadását követően jubileumi emlékplaketteket vehetett át, a kerületünkben végzett nevelő-oktató munka éveinek alapján:

15 éves kimagaslóan eredményes testnevelő tanári munkájáért: Klinkóné Kovács Katalin és Vígh Zsolt

25 éves kimagaslóan eredményes testnevelő tanári munkájáért: Dalnoki Ildikó, Varga László, Verebélyi Gyula

35 éves kimagaslóan eredményes testnevelő tanári munkájáért: Kárpátiné Kiss Mária részére

Nyugdíjba vonulása alkalmából külön köszöntésben részesült Tóth Éva, aki 1976 óta meghatározó tagja volt a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola tantestületének. Orosz-testnevelés szakos képesítését az egri Tanárképző Főiskolán szerezte, majd tudását folyamatosan gyarapította tanfolyamokon és német nyelvszakos átképzésen.
Az intézményben töltött 35 év során lendülete egy pillanatra sem lankadt, munkája utolsó napjáig különleges humorával és stílusával az iskola egyik legnépszerűbb tanára volt. Osztályfőnöki munkáját mindenki elismerte, különösen a szülők bizalmát élvezte. A testnevelés munkaközösség vezetője, a helyi szakszervezet első embere, a Közalkalmazotti Tanács elnöke volt.
Kollégái tisztelik, adnak véleményére, bizalommal fordulnak hozzá mind a mai napig. Sokat tett azért, hogy az iskola a kerület sportéletében előkelő helyet vívott ki magának az évek során. Tanítványai megszámlálhatatlan helyezéssel büszkélkedhetnek.

Végül hagyományteremtő céllal egy új elismerést adott át az önkormányzat vezetése: a kerületi testnevelési munkaközösség TOP 10-es csapatát alkotják a 2012. évben azok a testnevelők, gyógytestnevelők, akik munkájukkal, aktivitásukkal kivívták a XV. kerületi testnevelő kollégáik és a hivatal vezetés elismerését.

A 2012. évben a csapat tagja: Dalnoki Ildikó, Gálfalvi Zsuzsanna, Klinkóné Kovács Katalin, Mester Attila, Molnár Mariann, Pozsik Éva, Pusztai András, Sebők Szilvia, Szöllösné Patinszki Andrea, Verebélyi Gyula.