Menu

A sport a munkahelyi siker titka

2012.07.24.

Kasza József számára eddig jól alakul az esztendő. A Palota 15 Nonprofit Kft. logisztikai csoportjának tagját ugyanis nemrég előléptették, és raktárvezetőnek nevezték ki a Szántóföld úti telepen. Az idén kereken ötven esztendős szakember szerint a mostani előléptetés a nyugodt, kiegyensúlyozott élet eredménye, amit viszont a rendszeres úszásnak köszönhet.

– Kézilabdázóként kezdtem a pályafutásomat. A KÉV Metro játékosaként 1976-ban az Úttörő olimpián 5. voltam, majd 1980-ban az NBI/B junior bajnokságát is megnyertük. Nagy fájdalmunkra azonban nem juthattunk fel az első osztályba, mivel a felnőtt csapatunk nem volt NB I-es, ezért hiába nyertük meg a bajnokságot, szélnek eresztettek bennünket.
Kasza József innentől kezdve a hétköznapi emberek életét élte: dolgozott és közben a barátaival focizgatott. Egy baráti beszélgetés alkalmával, 1995 karácsonyán felmerült a Balaton átúszásának az ötlete. A tervet azután 1996 nyarán már tett is követte. A Palota 15 raktárvezetője az elmúlt 15 évben
többször átúszta már a Balatont, a balatonfüredi öblöt, a Velencei-tavat és a Tisza-tavat is, sőt 2001-ben a porecsi 5,2 kilométeres tengeri távot is teljesítette.
– Lengyel György csábított a szeniorúszók közé, ahol olyan kiválóságokkal találkozhattam, mint az olimpiai ezüstérmes Vermes Albán vagy az olimpiai hatodik helyezett Csikány József. Gyurival 2001-ben egy klubot is alapítottunk, Budapesti Delfinek Szenior Úszó Klub néven. Akkor ragadt rám a Józsi delfin név is. A klubbal beneveztünk a szenior magyar bajnokságba, így rendszeressé váltak a versenyeink. Időközben kétszer klubot váltottam, jelenleg a gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub versenyzője vagyok.
Józsi delfin elmondása szerint a mellúszást szereti a legjobban, de háton is szívesen versenyez. Nagyon büszke rá, hogy amatőr sportolóként két szenior Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon is részt vehetett már. De ennél is büszkébb arra, hogy mind a mai napig heti három alkalommal 2200 métert úszik a BVSC Szőnyi úti uszodájában
– Az embernek mindig vannak céljai, például szeretném a Fertőtavat is átúszni. Remélem, ezen a nyáron sikerülni fog. Augusztusban Szerbiában, Magyarkanizsán egy érdekes versenyt rendeznek majd. A Tiszán kell leúszni a szervezők által kijelölt 3,6 kilométeres távot. Ezt is szeretném majd megpróbálni. Augusztus végén hagyományosan Gyula ad otthont a szenior országos bajnokságnak. Ezen a versenyen 100 méter és 200 méter háton és mellen úszok majd. A mi korunkban, és a szenior úszásban már nem az eredmény a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy egy összetartó baráti közösségnek lehetünk a tagjai, hogy rendszeresen sportolunk, és hogy karbantartjuk magunkat.